"Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, kiket az apostolok körében nagyra becsülnek!" (Róm 16,7)

"Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, kiket az apostolok körében nagyra becsülnek!" (Róm 16,7)
Jelen blogot Szent Andronikosz és Szent Junia apostolok tiszteletének szenteljük. A blog főbb témája az apostolok hagyománya, a vértanúk áldozata, az aszkéták misztikája és az egyházatyák tanítása; a patrisztika, az ókeresztény kor és az egyetemes zsinatok kora; valamint a keleti kereszténység kétezer éve, átszellemült szakrális művészete, élő szimbolikája és mély lelkisége.
+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

2015/07/05

A keresztény időszámítás

Jelen bejegyzésben a kereszténység naptári rendszereit tárgyaljuk, az idő spirituális jelentőségéről és a liturgikus időről egy későbbi bejegyzésben lesz majd szó.

A keresztény naptári rendszerek alapját a csillagászati tropikus napév adja, mely a Nap és a Föld egymáshoz való viszonyát, valamint kettejüknek az állócsillagokhoz viszonyított helyzetét veszi alapul. A tropikus év hossza valamivel rövidebb mint 365 és 1/4 nap, egész pontosan 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodperc. A töredéknap gyakorlati jelentősége a szökőévek kiszámításánál mutatkozik meg. A szökőévek eltérő számítási módszereiből adódnak a kereszténység által használt naptári rendszerek eltérései.


A kereszténység ma is használatos naptárai az ókori Egyiptom és Róma naptári rendszereiből alakultak ki.

Az ókori egyiptomi naptár nem teljesen pontos megközelítéssel, de a tropikus napévet vette alapul. Az éves ciklust az az időpont jelölte ki, amikor - a Gergely-naptár szerinti július 19. körül - a Nap együtt kelt fel a Szíriusz csillaggal. A 365 napos év 13 hónapból állt, melyből 12 harmincnapos, 1 pedig ötnapos volt.

Az egyiptomi naptár pontatlanságát III. Ptolemaiosz Kr. e. 238-ban négyévenként egy szökőnapot beiktatva pontosította. Ezt a rendszert azonban az akkori egyiptomi társadalom nem fogadta el, így gyakorlatilag ekkor még nem került bevezetésre.

Az első római naptárat a hagyomány szerint a városalapító Romulus (+ Kr. e. 717.) alkotta meg. A naptári év márciustól decemberig tíz, 30 illetve 31 napos hónapból állt és így összesen 304 nap hosszúságú volt. A mezőgazdasági szempontból inaktív téli időszakot egész egyszerűen nem tekintették a naptári év részének.

Numa Pompilius (+ Kr. e. 673.) illesztette be január hónapot az év elejére, februárt pedig az év végére. Később, a Kr. e. 452 esztendőben került a február a ma ismert helyére január és március hónapok közé. A tizenkét hónap 31, 29 illetve 28 napos volt, így bár a 355 napos esztendő összességében megközelítette a 354 napos holdévet, de maguk a hónapok nem voltak teljesen szinkronban a 28 illetve 29 napos holdhónapokkal.

A hónapoknak három kitüntetett dátuma volt: a kalenda, a hónap első napja, mely nagyjából újhold környékére esett, a nona, a hónap 5. vagy 7. napja, mely az első negyed idejét jelölte, és az idus, mely a teliholdat jelölte és a hónap 15. vagy  17. napjára esett. A hónapok többi napjait e három nap valamelyikéhez viszonyították, így például március 25. az öt nappal április kalendája előtti napA holdévet kétévente egy szökőhónap betoldásával igazították a napévhez, mely megállapítása a pontifex maximus feladata volt.

Julius Caesar Kr. e. 46-ban naptárreformot vezetett be. A római holdévet egyesítette az Egyiptomban használatos napévvel, figyelembe véve a ptolemaioszi szökőév-számítási rendszert is. Így a 365 napos év tizenkettő 30, 31 illetve 28 napos hónapból áll, mely minden negyedik évben egy szökőnappal kiegészül. Ez a naptár az úgynevezett Julián-naptár, mely több keleti egyházban is változatlanul érvényben van, például a szerb és az orosz ortodox egyházban.

A kopt naptár tulajdonképpen a Ptolemaiosz által megreformált egyiptomi naptár, mely Kr. e. 25-ben, Augustus császár alatt került bevezetésre. A naptárreform célja az volt, hogy az Egyiptomban használatos naptár megfeleltethető legyen a birodalomban használatos Julián-naptárral. Így a kopt naptár megőrizte a tizenhárom 30 illetve 5 napos hónapbeosztást, de a Julián-naptárral azonosan négyévente egy szökőnapot iktat be. Így a kopt naptár adott napja egyértelműen megfeleltethető a Julián-naptár adott napjával, Karácsony például a Julián naptár december 25-éje mindig a kopt naptár koiak hónap 29. napjával azonos.

Az etióp naptár azonos a kopt naptárral, csak a hónapok elnevezése más. A kopt naptár hónapjai az ókori egyiptomi elnevezéseket őrizték meg, zárójelben a hónap első napjának Julián-naptárbéli megfelelője szerepel:
  • Thot (aug. 29.) 
  • Paophi (szept. 28.) 
  • Athür (okt. 28.)
  • Koiak (nov. 27.) 
  • Tübi (dec. 27,)
  • Mehir (jan. 26.) 
  • Phamenóth (feb. 25.)
  • Pharmuthi (már. 27.)
  • Pakhónsz (ápr. 26.)
  • Pauni (máj. 26.)
  • Epip (jún. 25.)
  • Meszoré (júl. 25.) 
  • Pi Kogi Enavot (aug. 24.) - az ötnapos hónap, mely szökőévekben hatnapossá válik.

A Julián-naptár szökőév-számítási rendszere nem teljesen pontos, 128 évenként 1 napnyi eltérést okoz a valós csillagászati helyzethez képest. Ezt korrigálja XIII. Gergely római pápa naptára, a Gergely-naptár, mely 1577-ben készül el, és 1582-ben kerül bevezetésre a katolikus egyházban. A protestáns országok az 1700-as évektől, az európai ortodox államok pedig az 1900-as évektől vezetik be, ez utóbbiak csak a világi közigazgatásban, a liturgikus használatban nem.

1923-ban készül el az új Julián-naptár, vagy más néven a reformált Julián-naptár. Korrigálják a Julián naptár 13 napos eltérését a Gergely-naptárhoz - és valós csillagászati helyzethez - képest, így a reformált Julián-naptár dátumai jelenleg egybe esnek a Gergely naptáréval. Azonban ez a naptár másként számítja a szökőéveket - valamivel pontosabban mint a Gergely naptár - ezért a Kr. u. 2800. esztendőben már 1 nap eltérés lesz a Gergely-naptár és a reformált Julián naptár között. Egyes ortodox egyházak, például a görög, a román és a bolgár, a reformált Julián naptárat, és nem a Gergely-naptárat használják az álló ünnepeket tekintve, de a húsvéti ünnepkört változatlanul a régi Julián-naptár alapján számolják.

Az eltérő történelmi folyamatok eredményeként a keresztény világ jelenleg háromféle naptár-rendszert használ:
  • a Julián-naptárat és a vele megegyező kopt és etióp naptárat
  • a Gergely-naptárat és a vele jelenleg megegyező reformált Julián-naptárat
  • vegyes naptárat, melyben az álló ünnepek a Gergely-naptárral egyező reformált Julián-naptárat követik, a mozgó húsvéti ünnepkört viszont a régi Julián-naptár szerint számítják

 JULIÁN NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:
  • a jeruzsálemi, az orosz, a georgiai (grúz) és a szerb diofizita ortodox egyházak és az Athosz-hegyi kolostorok
  • a kopt, az etióp és az eritreai miafizita ortodox egyházak
  • a jeruzsálemi örmény miafizita ortodox egyház
  • az asszír egyházból kivált keleti egyház

GERGELY NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:
  • a katolikus egyház
  • a protestáns felekezetek
  • az indiai szír miafizita ortodox egyház
  • az ecsmiadzini, a konstantinápolyi és a kilikiai örmény miafizita ortodox egyházak
  • az asszír keleti egyház

VEGYES NAPTÁRI RENDSZERT használnak:
  • a fent említett négy egyházat leszámítva az összes diofizita ortodox egyház
  • a közel-keleti szír miafizita ortodox egyház

A 2016. évre tervezett diofizita Pánortodox Zsinaton tárgyalni fogják a naptárkérdést is. Az elsődleges cél az, hogy a diofizita ortodox egyházak naptárrendszere egységes legyen, továbbá cél az is, hogy lehetőség szerint a Húsvét ünnepe egybeessen a többi keresztény egyházéval és felekezetével. Egyelőre azonban még nem került nyilvánosságra az, hogy konkrétan milyen javaslatokat fognak megvitatni. Nem lesz könnyű bölcs döntést hozni, hiszen ahogy fentebb láttuk, a különböző keresztény felekezetek az ortodox egyháztól függetlenül is eltérő időpontokban ünneplik a Húsvétot.


Az időszámítás

A naptárak mellett érdemes szólni az időszámítási rendszerekről is, azaz arról, hogy hányadik évet is írjuk aktuálisan. Alapvetően három időszámítási rendszert ismer a kereszténység, bár ezeken belül is vannak bizonyos eltérések. Az időszámítás kezdetét a következő eseményekhez köthetjük:

  • Diocletianus trónra lépése, a mártírok kora
  • a világ teremtésének vélt időpontja
  • Jézus Krisztus földi születése

Világszerte általánosan elterjedt gyakorlat volt, hogy az időszámítást mindig az aktuális uralkodó trónra lépéstől számították, így volt ez Diocletianus esetében is. Mivel azonban a császár ideje alatt különösen kegyetlen keresztényüldözés zajlott, ezért a vértanúk emlékének tisztelegve ez az időszámítási rendszer maradt életben a későbbi korokban is. Ez az úgynevezett vértanúk korszaka, az aera martyrum, az időszámítás kezdete pedig a Kr. u. 284. esztendő. A kopt egyház a mai napig ezt az időszámítási rendszert használja, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. a kopt naptárban 1731. év paoni hónapjának  29. napja.

Szent György nagyvértanú hitvallása
Diocletianus császár előtt

Az időszámítás másik módja a világ teremtésének vélt időpontjától eltelt idő. A korabeli kereszténység két ilyen dátumot ismert, a bizáncit, mely szerint a világ teremtésének kezdete Kr. e. 5509. szeptember 1. lett volna, illetve az alexandriait, mely Kr. e. 5493. augusztus 29-ére datálja ugyanezt a napot. A kettő közül a bizánci időszámítás volt az elterjedtebb, Oroszországban például az 1700. évben tértek csak át másik időszámításra. Az Athosz-hegyen ma is ez az időszámítás van érvényben, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. az a 7523. esztendő, és mivel a Julián-naptárat használják, ezért június hónap 22. napja.

Érdemes megjegyezni, hogy a zsidóság a teremtés kezdetét jóval későbbre, Kr. e. 3761-re teszi. A jelentős eltérés állítólag arra vezethető vissza, hogy a bizánci dátum a Septuagintából, a zsidó hagyomány pedig az Ószövetség maszoretikus kánonjából vezeti le a teremtés kezdetének időpontját.

Ma a leggyakoribb időszámítási mód a Krisztus születésétől számolt idő, amit nem csak a kereszténység, de a globális polgári időszámítás is magáévá tett. A Gergely-naptár és a Krisztus születését alapul vevő időszámítás ma már szinte elválaszthatatlan egymástól, egységes rendszerré forrt össze. Időszámításunk kezdetét Dionysius Exiguus római apát határozta meg 525-ben. Számításai azonban nem voltak pontosak, Krisztus születése a történelemtudomány mai állása szerint valamikor a "Krisztus előtti" 6. és 4. esztendő közé tehető.

Elviekben ugyancsak Krisztus születését veszi alapul a mai etióp naptár, azonban ez a Gergely-naptár időszámításához képest is még jobban eltér a valószínűsíthető időponttól. A szeptember 11-i évkezdet előtt 7, utána pedig 8 évvel kevesebbet mutat az etióp naptár. a mai napon tehát 2008-at írnak.


A naptári hét

A naptári hetek egymást követő ciklusai függetlenek a naptári évek és hónapok rendszerétől, nem függetlenek azonban az égitestek helyzetétől. A 28-29 napos holdhónapot a négy holdfázis - újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed - közel 7 napos szakaszokra osztja.

A másik összefüggés - mely már inkább asztrológiai mintsem asztronómiai jellegű - a hét napjait a két világító égitesthez (a Nap és Hold) és az öt szabad szemmel is látható bolygóhoz (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) rendeli hozzá. Ez a tanítás az ókori Mezopotámiából származik, de fennmaradt a keresztény Európában is, egészen a késő középkorig és a kora újkorig. de bizonyos szempontból egészen napjainkig is - példának okáért a hét napjainak elnevezése számos nyelvben a bolygók neveiből származik. Igaz, ez az elképzelés az adott korokban tudományos megállapításnak számított, a keresztény teológiára és hitéletre ez nem volt semmilyen közvetlen hatással.

A zsidó hagyomány magára a teremtéstörténetre vezeti vissza a naptári hetek rendszerét, melyről a Mózesnek tulajdonított ószövetségi könyv számol be. Ugyancsak már a Teremtés könyvében megjelenik a hét hetedik napjának megszentelésére vonatkozó liturgikus előírás is. Mindebből arra következtethetnénk, hogy a naptári hetek rendszere a zsidóság hitéletének egyik legősibb hagyománya volna.

A mai történelemtudomány ezt azonban nem látja igazolva. A naptári hét rendszere az ókori Babilóniában alakult ki, és a zsidóság valószínűleg a babiloni fogság alatt ismerte meg azt. A kereszténység szempontjából azonban az a lényeges, hogy Krisztus és az apostolok idejére a heti ciklusok rendszere már régóta szerves része volt a zsidó hitéletnek. A görögök és a rómaiak ezt még sokáig nem alkalmazták, mint ahogy az egyiptomiak is tíznapos dekádokra osztották fel a 30 napos hónapokat. Hivatalosan csak 321-ben Nagy Konstantin teszi meg a heti ciklust a Julián-naptár szerves részévé.

Az ószövetségi zsidó hagyományhoz képest a kereszténység a heti ciklus és a hét napjainak teológiai jelentését átértelmezi illetve újabb tartalmakkal ruházza fel, erre azonban a liturgikus hétről szóló bejegyzésben fogunk részletesen kitérni.


A nap órái

A kereszténység az egynapos időtartam fogalmát részben a zsidóságtól részben a római közigazgatási rendszer gyakorlatából veszi át.

A zsidóság a Teremtés könyve alapján - "Akkor este és reggel lett: egy nap." - alkonyattól alkonyatig számítja a napot. Ezt veszi át a kereszténység is: a liturgikus nap minden esetben az előző napi alkonyati istentisztelettel kezdődik.

A zsidóság eredetileg nem osztotta fel a napot órákra, ezt a szisztémát a rómaiak dolgozták ki. A napot 24 órára osztották fel, de nem a ma megszokott egyenlően 60 perces szakaszokra. 12-12 egyenlő szakaszra osztották a napkeltétől napnyugtáig, valamint a napnyugtától napkeltéig eltelő időt. Így nyáron a nappali órák hosszabbak voltak az éjszakai óráknál, télen pedig pont fordítva, csak a két napéjegyenlőség idején voltak egyforma hosszúságúak a nappali és az éjszakai órák. Ezt a rendszert még a középkori Európában is megtartották, de az etióp egyház ma is ezt alkalmazza.

Érdekes módon ötvözi a régi és új óraszámítást az Athosz-hegyi kolostorok gyakorlata. A modern időkhöz igazodva 60 perces órákban mérik az időt. A nap kezdete azonban az alkonyat, így ez a nulladik óra. Általában hetente egyszer, szombatonként szokták az órákat a naplemente mindig változó időpontjához igazítani. Arra való tekintettel, hogy a zarándokok könnyebben tudjanak tájékozódni, a helyi időt jelző óra mellett gyakran van egy másik óra is, mely a görögországi időzóna szerinti időt mutatja.

A rómaiak éjféltől éjfélig számították a napot, a böjti fegyelmet tekintve a kereszténység is ezt veszi alapul, az aktuális aznapi böjti előírások nullától huszonnégy óráig értendők, nem pedig alkonyattól alkonyatig. Ennek elsősorban a világi hívek számára van jelentősége, hiszen a szerzetesi gyakorlatban böjti napon csak egyetlen étkezés van.

A napi ciklusban néhány időpontnak kiemelt jelentősége volt, ezek az első óra, a harmadik óra, a hatodik óra, a kilencedik óra és a tizenkettedik óra. Ezeket az időpontokat gonggal, haranggal vagy egyéb hangjelzéssel jelezték a birodalom lakóinak. Az első óra az első óra kezdetét jelenti, ez tehát valójában a nulladik óra, de a nulla fogalmát ekkor még nem ismerték. A többi időpontnál pedig nem az adott óra kezdetét, hanem a betöltött három, hat, kilenc, tizenkét órát jelenti az óra sorszáma.

Az első óra a napkelte, ami napéjegyenlőség idején a helyi idő szerinti reggeli 6 órának felel meg. Ez volt a munkanap kezdete. A betöltött harmadik óra a délelőtt közepe, napéjegyenlőség esetén ez 9 órának felel meg. A hatodik óra pontosan déli 12 órára esik, ekkor kezdődött az ebédszünet és a szieszta, az üzletek, hivatalok többsége ilyenkor bezárt. A délután közepét - napéjegyenlőség idején 15 órát - jelezte a kilencedik óra. Ez volt a szieszta vége, folytatódott a munkanap, az üzletek és hivatalok ismét kinyitottak. Naplementekor - napéjegyenlőség idején 18 órakor - jött el a tizenkettedik óra, ez jelentette egyben a munkanap végét is.

A fenti időszámítási rendszert átvette a kereszténység is, a zsolozsma időpontjai eredetileg ehhez az órabeosztáshoz igazodtak.