A keresztény naptári rendszerek alapját a csillagászati tropikus napév adja, mely a Nap és a Föld egymáshoz való viszonyát, valamint kettejüknek az állócsillagokhoz viszonyított helyzetét veszi alapul. A tropikus év hossza valamivel rövidebb mint 365 és 1/4 nap, egész pontosan 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodperc. A töredéknap gyakorlati jelentősége a szökőévek kiszámításánál mutatkozik meg. A szökőévek eltérő számítási módszereiből adódnak a kereszténység által használt naptári rendszerek eltérései.
A kereszténység ma is használatos naptárai az ókori Egyiptom és Róma naptári rendszereiből alakultak ki.
Az ókori egyiptomi naptár nem teljesen pontos megközelítéssel, de a tropikus napévet vette alapul. Az éves ciklust az az időpont jelölte ki, amikor - a Gergely-naptár szerinti július 19. körül - a Nap együtt kelt fel a Szíriusz csillaggal. A 365 napos év 13 hónapból állt, melyből 12 harmincnapos, 1 pedig ötnapos volt.
Az egyiptomi naptár pontatlanságát III. Ptolemaiosz Kr. e. 238-ban négyévenként egy szökőnapot beiktatva pontosította. Ezt a rendszert azonban az akkori egyiptomi társadalom nem fogadta el, így gyakorlatilag ekkor még nem került bevezetésre.
Az első római naptárat a hagyomány szerint a városalapító Romulus (+ Kr. e. 717.) alkotta meg. A naptári év márciustól decemberig tíz, 30 illetve 31 napos hónapból állt és így összesen 304 nap hosszúságú volt. A mezőgazdasági szempontból inaktív téli időszakot egész egyszerűen nem tekintették a naptári év részének.
Numa Pompilius (+ Kr. e. 673.) illesztette be január hónapot az év elejére, februárt pedig az év végére. Később, a Kr. e. 452 esztendőben került a február a ma ismert helyére január és március hónapok közé. A tizenkét hónap 31, 29 illetve 28 napos volt, így bár a 355 napos esztendő összességében megközelítette a 354 napos holdévet, de maguk a hónapok nem voltak teljesen szinkronban a 28 illetve 29 napos holdhónapokkal.
A hónapoknak három kitüntetett dátuma volt: a kalenda, a hónap első napja, mely nagyjából újhold környékére esett, a nona, a hónap 5. vagy 7. napja, mely az első negyed idejét jelölte, és az idus, mely a teliholdat jelölte és a hónap 15. vagy 17. napjára esett. A hónapok többi napjait e három nap valamelyikéhez viszonyították, így például március 25. az öt nappal április kalendája előtti nap. A holdévet kétévente egy szökőhónap betoldásával igazították a napévhez, mely megállapítása a pontifex maximus feladata volt.
Julius Caesar Kr. e. 46-ban naptárreformot vezetett be. A római holdévet egyesítette az Egyiptomban használatos napévvel, figyelembe véve a ptolemaioszi szökőév-számítási rendszert is. Így a 365 napos év tizenkettő 30, 31 illetve 28 napos hónapból áll, mely minden negyedik évben egy szökőnappal kiegészül. Ez a naptár az úgynevezett Julián-naptár, mely több keleti egyházban is változatlanul érvényben van, például a szerb és az orosz ortodox egyházban.
A kopt naptár tulajdonképpen a Ptolemaiosz által megreformált egyiptomi naptár, mely Kr. e. 25-ben, Augustus császár alatt került bevezetésre. A naptárreform célja az volt, hogy az Egyiptomban használatos naptár megfeleltethető legyen a birodalomban használatos Julián-naptárral. Így a kopt naptár megőrizte a tizenhárom 30 illetve 5 napos hónapbeosztást, de a Julián-naptárral azonosan négyévente egy szökőnapot iktat be. Így a kopt naptár adott napja egyértelműen megfeleltethető a Julián-naptár adott napjával, Karácsony például a Julián naptár december 25-éje mindig a kopt naptár koiak hónap 29. napjával azonos.
Az etióp naptár azonos a kopt naptárral, csak a hónapok elnevezése más. A kopt naptár hónapjai az ókori egyiptomi elnevezéseket őrizték meg, zárójelben a hónap első napjának Julián-naptárbéli megfelelője szerepel:
- Thot (aug. 29.)
- Paophi (szept. 28.)
- Athür (okt. 28.)
- Koiak (nov. 27.)
- Tübi (dec. 27,)
- Mehir (jan. 26.)
- Phamenóth (feb. 25.)
- Pharmuthi (már. 27.)
- Pakhónsz (ápr. 26.)
- Pauni (máj. 26.)
- Epip (jún. 25.)
- Meszoré (júl. 25.)
- Pi Kogi Enavot (aug. 24.) - az ötnapos hónap, mely szökőévekben hatnapossá válik.
A Julián-naptár szökőév-számítási rendszere nem teljesen pontos, 128 évenként 1 napnyi eltérést okoz a valós csillagászati helyzethez képest. Ezt korrigálja XIII. Gergely római pápa naptára, a Gergely-naptár, mely 1577-ben készül el, és 1582-ben kerül bevezetésre a katolikus egyházban. A protestáns országok az 1700-as évektől, az európai ortodox államok pedig az 1900-as évektől vezetik be, ez utóbbiak csak a világi közigazgatásban, a liturgikus használatban nem.
1923-ban készül el az új Julián-naptár, vagy más néven a reformált Julián-naptár. Korrigálják a Julián naptár 13 napos eltérését a Gergely-naptárhoz - és valós csillagászati helyzethez - képest, így a reformált Julián-naptár dátumai jelenleg egybe esnek a Gergely naptáréval. Azonban ez a naptár másként számítja a szökőéveket - valamivel pontosabban mint a Gergely naptár - ezért a Kr. u. 2800. esztendőben már 1 nap eltérés lesz a Gergely-naptár és a reformált Julián naptár között. Egyes ortodox egyházak, például a görög, a román és a bolgár, a reformált Julián naptárat, és nem a Gergely-naptárat használják az álló ünnepeket tekintve, de a húsvéti ünnepkört változatlanul a régi Julián-naptár alapján számolják.
Az eltérő történelmi folyamatok eredményeként a keresztény világ jelenleg háromféle naptár-rendszert használ:
- a Julián-naptárat és a vele megegyező kopt és etióp naptárat
- a Gergely-naptárat és a vele jelenleg megegyező reformált Julián-naptárat
- vegyes naptárat, melyben az álló ünnepek a Gergely-naptárral egyező reformált Julián-naptárat követik, a mozgó húsvéti ünnepkört viszont a régi Julián-naptár szerint számítják
JULIÁN NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:
- a jeruzsálemi, az orosz, a georgiai (grúz) és a szerb diofizita ortodox egyházak és az Athosz-hegyi kolostorok
- a kopt, az etióp és az eritreai miafizita ortodox egyházak
- a jeruzsálemi örmény miafizita ortodox egyház
- az asszír egyházból kivált keleti egyház
GERGELY NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:
- a katolikus egyház
- a protestáns felekezetek
- az indiai szír miafizita ortodox egyház
- az ecsmiadzini, a konstantinápolyi és a kilikiai örmény miafizita ortodox egyházak
- az asszír keleti egyház
VEGYES NAPTÁRI RENDSZERT használnak:
- a fent említett négy egyházat leszámítva az összes diofizita ortodox egyház
- a közel-keleti szír miafizita ortodox egyház
A 2016. évre tervezett diofizita Pánortodox Zsinaton tárgyalni fogják a naptárkérdést is. Az elsődleges cél az, hogy a diofizita ortodox egyházak naptárrendszere egységes legyen, továbbá cél az is, hogy lehetőség szerint a Húsvét ünnepe egybeessen a többi keresztény egyházéval és felekezetével. Egyelőre azonban még nem került nyilvánosságra az, hogy konkrétan milyen javaslatokat fognak megvitatni. Nem lesz könnyű bölcs döntést hozni, hiszen ahogy fentebb láttuk, a különböző keresztény felekezetek az ortodox egyháztól függetlenül is eltérő időpontokban ünneplik a Húsvétot.
Az időszámítás
A naptárak mellett érdemes szólni az időszámítási rendszerekről is, azaz arról, hogy hányadik évet is írjuk aktuálisan. Alapvetően három időszámítási rendszert ismer a kereszténység, bár ezeken belül is vannak bizonyos eltérések. Az időszámítás kezdetét a következő eseményekhez köthetjük:
- Diocletianus trónra lépése, a mártírok kora
- a világ teremtésének vélt időpontja
- Jézus Krisztus földi születése
Világszerte általánosan elterjedt gyakorlat volt, hogy az időszámítást mindig az aktuális uralkodó trónra lépéstől számították, így volt ez Diocletianus esetében is. Mivel azonban a császár ideje alatt különösen kegyetlen keresztényüldözés zajlott, ezért a vértanúk emlékének tisztelegve ez az időszámítási rendszer maradt életben a későbbi korokban is. Ez az úgynevezett vértanúk korszaka, az aera martyrum, az időszámítás kezdete pedig a Kr. u. 284. esztendő. A kopt egyház a mai napig ezt az időszámítási rendszert használja, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. a kopt naptárban 1731. év paoni hónapjának 29. napja.
 |
| Szent György nagyvértanú hitvallása Diocletianus császár előtt |
Az időszámítás másik módja a világ teremtésének vélt időpontjától eltelt idő. A korabeli kereszténység két ilyen dátumot ismert, a bizáncit, mely szerint a világ teremtésének kezdete Kr. e. 5509. szeptember 1. lett volna, illetve az alexandriait, mely Kr. e. 5493. augusztus 29-ére datálja ugyanezt a napot. A kettő közül a bizánci időszámítás volt az elterjedtebb, Oroszországban például az 1700. évben tértek csak át másik időszámításra. Az Athosz-hegyen ma is ez az időszámítás van érvényben, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. az a 7523. esztendő, és mivel a Julián-naptárat használják, ezért június hónap 22. napja.
Érdemes megjegyezni, hogy a zsidóság a teremtés kezdetét jóval későbbre, Kr. e. 3761-re teszi. A jelentős eltérés állítólag arra vezethető vissza, hogy a bizánci dátum a Septuagintából, a zsidó hagyomány pedig az Ószövetség maszoretikus kánonjából vezeti le a teremtés kezdetének időpontját.
Ma a leggyakoribb időszámítási mód a Krisztus születésétől számolt idő, amit nem csak a kereszténység, de a globális polgári időszámítás is magáévá tett. A Gergely-naptár és a Krisztus születését alapul vevő időszámítás ma már szinte elválaszthatatlan egymástól, egységes rendszerré forrt össze. Időszámításunk kezdetét Dionysius Exiguus római apát határozta meg 525-ben. Számításai azonban nem voltak pontosak, Krisztus születése a történelemtudomány mai állása szerint valamikor a "Krisztus előtti" 6. és 4. esztendő közé tehető.
Elviekben ugyancsak Krisztus születését veszi alapul a mai etióp naptár, azonban ez a Gergely-naptár időszámításához képest is még jobban eltér a valószínűsíthető időponttól. A szeptember 11-i évkezdet előtt 7, utána pedig 8 évvel kevesebbet mutat az etióp naptár. a mai napon tehát 2008-at írnak.
A naptári hét
A naptári hetek egymást követő ciklusai függetlenek a naptári évek és hónapok rendszerétől, nem függetlenek azonban az égitestek helyzetétől. A 28-29 napos holdhónapot a négy holdfázis - újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed - közel 7 napos szakaszokra osztja.
A másik összefüggés - mely már inkább asztrológiai mintsem asztronómiai jellegű - a hét napjait a két világító égitesthez (a Nap és Hold) és az öt szabad szemmel is látható bolygóhoz (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) rendeli hozzá. Ez a tanítás az ókori Mezopotámiából származik, de fennmaradt a keresztény Európában is, egészen a késő középkorig és a kora újkorig. de bizonyos szempontból egészen napjainkig is - példának okáért a hét napjainak elnevezése számos nyelvben a bolygók neveiből származik. Igaz, ez az elképzelés az adott korokban tudományos megállapításnak számított, a keresztény teológiára és hitéletre ez nem volt semmilyen közvetlen hatással.
A zsidó hagyomány magára a teremtéstörténetre vezeti vissza a naptári hetek rendszerét, melyről a Mózesnek tulajdonított ószövetségi könyv számol be. Ugyancsak már a Teremtés könyvében megjelenik a hét hetedik napjának megszentelésére vonatkozó liturgikus előírás is. Mindebből arra következtethetnénk, hogy a naptári hetek rendszere a zsidóság hitéletének egyik legősibb hagyománya volna.
A mai történelemtudomány ezt azonban nem látja igazolva. A naptári hét rendszere az ókori Babilóniában alakult ki, és a zsidóság valószínűleg a babiloni fogság alatt ismerte meg azt. A kereszténység szempontjából azonban az a lényeges, hogy Krisztus és az apostolok idejére a heti ciklusok rendszere már régóta szerves része volt a zsidó hitéletnek. A görögök és a rómaiak ezt még sokáig nem alkalmazták, mint ahogy az egyiptomiak is tíznapos dekádokra osztották fel a 30 napos hónapokat. Hivatalosan csak 321-ben Nagy Konstantin teszi meg a heti ciklust a Julián-naptár szerves részévé.
Az ószövetségi zsidó hagyományhoz képest a kereszténység a heti ciklus és a hét napjainak teológiai jelentését átértelmezi illetve újabb tartalmakkal ruházza fel, erre azonban a liturgikus hétről szóló bejegyzésben fogunk részletesen kitérni.
A nap órái
A kereszténység az egynapos időtartam fogalmát részben a zsidóságtól részben a római közigazgatási rendszer gyakorlatából veszi át.
A zsidóság a Teremtés könyve alapján - "Akkor este és reggel lett: egy nap." - alkonyattól alkonyatig számítja a napot. Ezt veszi át a kereszténység is: a liturgikus nap minden esetben az előző napi alkonyati istentisztelettel kezdődik.
A zsidóság eredetileg nem osztotta fel a napot órákra, ezt a szisztémát a rómaiak dolgozták ki. A napot 24 órára osztották fel, de nem a ma megszokott egyenlően 60 perces szakaszokra. 12-12 egyenlő szakaszra osztották a napkeltétől napnyugtáig, valamint a napnyugtától napkeltéig eltelő időt. Így nyáron a nappali órák hosszabbak voltak az éjszakai óráknál, télen pedig pont fordítva, csak a két napéjegyenlőség idején voltak egyforma hosszúságúak a nappali és az éjszakai órák. Ezt a rendszert még a középkori Európában is megtartották, de az etióp egyház ma is ezt alkalmazza.
Érdekes módon ötvözi a régi és új óraszámítást az Athosz-hegyi kolostorok gyakorlata. A modern időkhöz igazodva 60 perces órákban mérik az időt. A nap kezdete azonban az alkonyat, így ez a nulladik óra. Általában hetente egyszer, szombatonként szokták az órákat a naplemente mindig változó időpontjához igazítani. Arra való tekintettel, hogy a zarándokok könnyebben tudjanak tájékozódni, a helyi időt jelző óra mellett gyakran van egy másik óra is, mely a görögországi időzóna szerinti időt mutatja.
A rómaiak éjféltől éjfélig számították a napot, a böjti fegyelmet tekintve a kereszténység is ezt veszi alapul, az aktuális aznapi böjti előírások nullától huszonnégy óráig értendők, nem pedig alkonyattól alkonyatig. Ennek elsősorban a világi hívek számára van jelentősége, hiszen a szerzetesi gyakorlatban böjti napon csak egyetlen étkezés van.
A napi ciklusban néhány időpontnak kiemelt jelentősége volt, ezek az első óra, a harmadik óra, a hatodik óra, a kilencedik óra és a tizenkettedik óra. Ezeket az időpontokat gonggal, haranggal vagy egyéb hangjelzéssel jelezték a birodalom lakóinak. Az első óra az első óra kezdetét jelenti, ez tehát valójában a nulladik óra, de a nulla fogalmát ekkor még nem ismerték. A többi időpontnál pedig nem az adott óra kezdetét, hanem a betöltött három, hat, kilenc, tizenkét órát jelenti az óra sorszáma.
Az első óra a napkelte, ami napéjegyenlőség idején a helyi idő szerinti reggeli 6 órának felel meg. Ez volt a munkanap kezdete. A betöltött harmadik óra a délelőtt közepe, napéjegyenlőség esetén ez 9 órának felel meg. A hatodik óra pontosan déli 12 órára esik, ekkor kezdődött az ebédszünet és a szieszta, az üzletek, hivatalok többsége ilyenkor bezárt. A délután közepét - napéjegyenlőség idején 15 órát - jelezte a kilencedik óra. Ez volt a szieszta vége, folytatódott a munkanap, az üzletek és hivatalok ismét kinyitottak. Naplementekor - napéjegyenlőség idején 18 órakor - jött el a tizenkettedik óra, ez jelentette egyben a munkanap végét is.
A fenti időszámítási rendszert átvette a kereszténység is, a zsolozsma időpontjai eredetileg ehhez az órabeosztáshoz igazodtak.
