Noé hét törvénye

Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: "Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!"

Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: "Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet."

Azután Isten azt mondta: "Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet. A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem arról az örök szövetségről, amely Isten között és a földön lévő minden testet éltető lélek között létrejött." Majd azt mondta Isten Noénak: "Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet közöttem és a földön levő minden test között szereztem." (Ter 9,1-17)

Noé hét törvénye

Ahogyan az a Teremtés könyvében olvasható, az Úr szövetséget kötött Noéval, mely szövetség a 3 fiára és a további 72 leszármazottjára is érvényes. A 72 leszármazott - Noé unokái és dédunokái - a "népek", azaz az ókorban számon tartott 72 nép ősatyái voltak, vagyis Noé nemzetsége az ószövetségi elképzelés szerint a teljes emberiséget jelenti. Az Úr tehát a teljes emberiséggel kötötte meg ezt a szövetségét, így az minden emberre vonatkozik, azokra is, akik nem az ószövetségi választott nép fiai.

A szövetségkötéssel az Úr hét parancsolat betartását várja el minden embertől. Mivel ezeket a törvényeket Noé kapta meg a Kinyilatkoztatásban, ezért Noé hét törvényének, vagy noahita törvényeknek hívjuk őket.

Noé szövetsége és a noahita törvények a következők miatt jelentősek:

• időrendben megelőzik Ábrahám szövetségét és Mózes törvényeit;
• egyetemesebb érvényűek azoknál, mert minden emberre vonatkoznak;
• Jézus Krisztus a noahita törvényeket is beteljesíti, az Új Szövetség a Noéval kötött szövetséget ismételten megerősíti.

Noé törvényeit a Teremtés könyve ide vonatkozó fejezete nem részletezi, hanem a Talmud szedi azokat pontokba:

1. Bálványimádás tilalma - az Istenben való hit.
2. Istenkáromlás tilalma - az Isten tisztelete.
3. Emberölés tilalma - az emberi élet tisztelete.
4. Paráználkodás tilalma - a család tisztelete.
5. Lopás tilalma - a magántulajdon tisztelete.
6. Állat megcsonkításának (élve elfogyasztásának) tilalma - az élőlények tisztelete.
7. Bíróságok fölállítása - az erkölcsi normák kollektív tisztelete.

Egy ettől némileg eltérő felsorolást tartalmaz a Toszefta is:

1. Tartózkodás a személyes ítélkezéstől.
2. Tartózkodás a bálványimádástól.
3. Tartózkodás az istenkáromlástól.
4. Tartózkodás a paráznaságtól.
5. Tartózkodás az öléstől.
6. Tartózkodás a lopástól.
7. Tartózkodás élő állat csonkításától.

A sorrendiségtől eltekintve, egyetlen pontban különbözik a két felsorolás. A Toszefta az egyéni ítélkezést tiltja, a Talmud pedig a bírói testületek felállítását szorgalmazza. A két, látszólag eltérő megközelítés mögött ugyanaz a gondolat húzódik meg: az egyéni önbíráskodásnak nincs helye, jogi és erkölcsi kérdésekben ítélkezni kizárólag a közösség legitim testülete illetékes.

A Talmud és a Toszefta is eredetileg a szóbeli hagyomány gyűjteménye, melyet csak igen későn - jóval később, mint az Újszövetséget - rögzítenek írásban is. A noahita törvényekről azonban tanúskodik egy jóval korábbi irat is, a Kr. e. II. században keletkezett Jubileumok könyve. A noahita törvényeket itt sem pontokba szedve olvashatjuk, azonban a részletesebb leírás egyben részletesebb indoklással is szolgál. A Jubileumok könyve az etióp ortodox egyházban a Biblia kanonikus iratai közé tartozik. A többi apostoli egyház az apokrifek közé sorolja, de az abban leírtakat a szóbeli Szent Hagyomány részeként számon tartja, tartalmára az egyházatyák közül többen is hivatkoznak.

És a huszonnyolcadik jubileumban Noé felírta a fiai fiainak a rendeléseket és parancsolatokat, és minden ítéletet, amit megismert, és intette fiait, hogy tartsák meg az igazságosságot, fedjék be a testük szégyenét, áldják a Teremtőjüket, tiszteljék atyjukat és anyjukat, szeressék felebarátjaikat, őrizzék meg lelküket a paráznaságtól, a tisztátalanságtól és minden bűntől.

Mert emiatt a három dolog miatt jött az özönvíz a földre, nevezetesen a fajtalankodás miatt, amiben a Vigyázók elrendelt törvényük ellen cselekedtek, amikor az emberek lányai után mentek paráználkodva, és feleségeket vettek ki-ki, amint választott magának: és általuk kezdődött minden tisztátalanság. És fiakat szültek, a Nefilimet, és azok mind különböztek egymástól, és felették egymást: az óriások ölték a Nefilt, és a Nefil ölte az Eljót, és az Eljó az embereket, és egyik ember a másikat. És mind odaadta magát a gonoszság munkájára, hogy sok vért ontson, és a föld bűnnel telt meg. Majd ezek után vétkeztek a vadállatok, a madarak és minden mozgó ellen a földön: és a sok vér betöltötte a földet, és az ember minden gondolata, képzelete és vágya folyton csak gonosz volt. És az Úr eltörölt mindent a föld színéről; cselekedeteik gonoszsága miatt, és elpusztított mindent, amiatt a vér miatt, amit kiontottak a földön.

És mi maradtunk meg, én és ti, fiaim, és minden, ami velünk együtt lépett be a bárkába, és íme látom a ti dolgaitokat előttem, hogy nem jártok igazságosságban: hogy a pusztítás útján kezdtetek járni, és elpártoltok egymástól, és irigykedtek egymásra, és hogy nem vagytok összhangban, fiaim, egyikőtök sem fitestvérével. Mert látom, és íme a démonok elkezdtek csábítgatni titeket és a gyermekeiteket, és én most félek miattatok, hogy halálom után embervért ontotok majd a földön, és hogy ti is el lesztek törölve a föld színéről.

Mert aki ember vérét ontja, és aki bármely hús vérét eszi, mind pusztuljon el a földről. És ne maradjon meg senki ember, aki vért evett, vagy ember vérét ontotta a földön, és ne maradjon életben semmi magja és leszármazottja az ég alatt; hanem a pokolba menjenek, és a kárhoztatás helyére szálljanak alá, és a mélység sötétjébe kerüljenek mind, erőszakos halál által. Ne láttassék rajtatok semmi vér mindabból a vérből, mely minden napjaitokban (kiontatik), amikor megöltök bármely vadat, vagy barmot, vagy bármit, ami a földön repked, és tegyetek jól lelketeknek azáltal, hogy befeditek azt, ami ki lett ontva a föld színére. És ne legyetek a vérrel evőhöz hasonlóak, hanem őrizzétek meg magatokat, hogy senki ne egyen vért előttetek: fedjétek be a vért, mert így lett megparancsolva nekem, hogy tanúságot tegyek erről nektek és gyermekeiteknek, minden testtel együtt. És ne tűrjétek el, hogy a lelket a hússal együtt megegyék, azért, hogy a véretek, ami a ti életetek, nehogy valamely test kezétől legyen majd számon kérve, amely kiontja a földre. Mert a föld tisztátalan lesz a vértől, amit kiontottak rá; mert minden nemzedék idején annak vérétől fog megtisztulni, aki vért ontott. És most, gyermekeim, figyeljetek: munkáljatok ítéletet és igazságosságot, hogy igazságosságban telepedhessetek le az egész föld színén, és dicsőségetek felemelkedhessen Istenem elé, aki megmentett engem az özönvíz vizeitől. (Jub 7,20-34)

A noahita törvények jelentősége

Az 1. és 2. parancsolat - a Talmud sorrendje szerint véve őket - spirituális természetű, az embernek az Istenhez való viszonyát határozza meg. Előírja az Isten-hitet, méghozzá az egy Istenben való hitet, és tiszteletteljes viszonyt követel meg az Ő irányába.

A 3., 4. és 5. törvények olyan erkölcsi normákat megfogalmazó morális parancsok, melyek a szociális kapcsolatoknak is kijelölik a fő medrét. Az élet védelme, a család intézményének, valamint a magántulajdonnak a tisztelete olyan alapelvek, melyek többé-kevésbé a mai társadalmak erkölcsi normáinak és jogrendjének is alapját képezik.

A 7. törvény az előbbiekkel szoros összefüggésben áll. Ez a parancsolat a bíróságok, a törvényhozó-ítélkező testületek létrehozásával a társadalom megszervezését célozza meg; vagyis ez esetben egy erősen szociális-politikai jellegű, azaz a kifejezéseket eredeti értelmükben véve, kifejezetten egy társadalmi-közéleti parancsolatról van szó.

Míg az eddig felsorolt parancsolatokat kézenfekvőnek, magától értetődőnek érezhetjük, addig a 6. noahita törvény némi magyarázatra szorul, legalábbis a mai ember számára. A parancsolat tiltja az állatok megcsonkítását, élő állat elfogyasztását, bármiféle vérontást, és ezek további folyományaként a vér és az elhullott állatok fogyasztását is vagy bálványoknak áldozását.

Bármennyire is meghökkentő, de első olvasatban ez a parancsolat valóban azt tiltja meg, hogy ne vágjuk le az élő birka lábát, ha birkacombot akarunk enni, és ne vágjuk le legközelebb a másik lábát is, ha ismét birkahúst kívánnánk fogyasztani. A Jubileumok könyvében olvasható megfogalmazás - "a lelket a hússal együtt megenni" - az olyan esetre vonatkozik, ha úgy fogyasztanánk az állatból, miközben ő még él.

Tágabban értelmezve azonban az állat megcsonkításának és az élő állat fogyasztásának tilalma azt is megparancsolja, hogy semmilyen módon ne kínozzuk az állatokat, ne okozzunk nekik fölösleges szenvedést, és még az elfogyasztásra szánt állattal is bánjunk kíméletesen. Ez az értelmezés máris nem tűnik annyira idegennek, hiszen az állatvédelmi törvények is erre az elvre épülnek; még komplexebb értelmezésben pedig a korszerű természetvédelem alapját is adják.

(Két dolgot érdemes itt közbevetőleg megjegyezni. Az élő állat fogyasztásának tilalma a melegvérű állatokra vonatkozik, aki tehát például friss osztrigát fogyaszt, az nem vét ezzel a noahita törvény ellen. Ugyancsak nem vétek a törvény ellen az indokolt állatorvosi beavatkozásból történő csonkítás, és az ivartalanítás sem.)

A vér szimbolikája

Ahhoz, hogy a 6. parancsolat sajátos logikáját megérthessük, ismerni kell a vér szimbolikáját. Régen - nem csak az ószövetségi zsidó vallás korai szakaszában, de több más vallásban és kultuszban is - a vért, mint életfontosságú testnedvet, az éltető lélekkel, és magával az élettel hozták szoros összefüggésbe. Úgy tűnik, mintha eleinte még konkrétan a vért tekintették volna a lélek hordozójának. Az ószövetségi zsidóság későbbi korszakaiban ez az elképzelés sokat finomodott, nem gondolják már azt, hogy a vér materiális értelemben hordozná a lelket. Amit Mózes első könyve még úgy ír le, hogy "a vért a hússal ne egyétek", ugyanahhoz a történethez kapcsolódóan, ugyanazt a gondolatot a lényegesen később keletkezett Jubileumok könyve már úgy fogalmazza meg, hogy "a lelket a hússal" ne egyék.

Azonban a szimbolika és az analógia szintjén ez a szoros összefüggés továbbra is fennáll a vér és a lélek között, a vér és az élet kapcsolata pedig tudományosan is feltárt valóság. Ez a hármas kapcsolat még az Új Szövetségben is megmarad: Krisztus az üdvözítő vérével szerez örök életet a lelkeknek. Ezzel a megfogalmazással, mint költői képpel is gyakran találkozunk a liturgikus himnuszokban, imádságokban, homíliákban.

A lélek Istenhez tartozik, ezért csak Ő rendelkezhet felette, mivel pedig a vér a lélek egyfajta sajátos szimbóluma, ezért a vér is alapvetően Istent illeti meg. Az ószövetségi Templomban ezért az áldozati állatok vérét Istennek ajánlották fel. Az ember pedig ugyanezért nem fogyaszthat vért, hiszen a lélek dolgában sem rendelkezhet Isten helyett.

Éppen ezért súlyos bűn a vérontás, amit mind a Teremtés könyve, mind a Jubileumok könyve kellő részletességgel tárgyal. Bűn az ember vérének ontása, a gyilkosság de a nem halálos kimenetű fizikai bántalmazás is bűn.

Ugyancsak bűn élő állat vérét ontani, vagy állatot megsebezni. Csak az elfogyasztásra szánt állatot szabad levágni, de azt is csak a fölösleges vérontást és bántalmazást kerülve, és a lehető leggyorsabban kell végezni vele. A vágóállat gyors kivéreztetése is azt a célt szolgálja, hogy az életfunkciók minél hamarabb leálljanak, és ezáltal a szenvedés ideje is jelentősen lerövidüljön. Az így levágott állat vére is Istent illeti - akkor is ha nem templomi áldozatról van szó - ember tehát ezt a vért sem fogyaszthatja el, és főleg nem ajánlhatja fel azt egy bálványnak.

Tilos a "fúlvaholt" állat fogyasztása, hiszen abban eltávolíthatatlanul benne van a vér, ami csakis az Istent illeti meg. A fúlvaholt alatt nem csak a fulladásos halál értendő, hanem az egyéb elhullás is, legyen az oka akár betegség, akár végelgyengülés, akár baleset. A ragadozók által elejtett állatok is ugyanebbe a kategóriába tartoznak.

Habár a 6. noahita parancsolat egy szimbolikára épül fel, a gyakorlati jelentősége mégis nagyon konkrét, és emellett szerteágazó, egyszerre több síkon is érvényes:

• Isten tisztelete: A vér el nem fogyasztásával valójában Istennek áldozunk, akkor is, ha ehhez nem kapcsolódik konkrét rituális áldozati szertartás. Rituálé nélkül, a szimbolika által, spirituálisan kapcsolódunk Istenhez. (Mindez az 1. és 2. parancsolattal is összefüggésben áll.)
• Az ember tisztelete: Tiszteletben tarjuk embertársainkat, nem vesszük el életüket, nem ontjuk vérüket. (Ugyanezt a 3. parancsolat önállóan is megfogalmazza.) Önmagunkat is tiszteletben tartjuk, nem tesszük ki magunkat fertőzés és mérgezés veszélyének az elhullott állatok elfogyasztásával.
• Az élet és a teremtett világ tisztelete: Nem sebezzük meg az állatokat, nem kínozzuk őket. Nem ölünk fölöslegesen állatot, amelyiket megesszük, azzal is kíméletesen bánunk. A ragadozók által elejtett állatot meghagyjuk a ragadozónak, az elhullott állatot meghagyjuk a dögevőknek, nem vesszük el előlük, nem avatkozunk be fölöslegesen a természet rendjébe.

Ahogyan látjuk, a 6. parancsolat tehát rávilágít az 1., 2. és 3. parancsolatok közötti összefüggésre is. Bármennyire is archaikus nyelven szól hozzánk ez a parancs, olyan örökérvényű igazságokat közvetít, melyeknek aktuális üzenete egyértelmű és nyilvánvaló a mai ember számára is.

Noé törvényei a Jeruzsálemi Zsinaton

Kr. u. 50-ben összeült Jeruzsálemben az Egyház legelső zsinata, az úgynevezett Apostoli Zsinat. Számos különböző témában határoznak a jelenlévő apostolok és püspökök. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon Mózes ószövetségi törvényei közül mit kell betartaniuk a nem zsidó származású, pogányságból megtért keresztényeknek, akik a zsidó vallási előírásokat a legtöbb esetben nem is ismerték. Tömören összefoglalva a lényeget, a Zsinat döntése az volt, hogy a pogányságból megtért keresztényeknek - a Tízparancsolatot leszámítva - a mózesi törvényeket nem kell megtartaniuk, rájuk Noé 7 parancsolata vonatkozik.

Ezt az írást küldték velük: "Az apostolok és presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában élő, pogányok közül származó testvéreknek. Hallottuk, hogy néhány közülünk való, megbízatásunk nélkül tanítva megzavart titeket és földúlta lelketeket. Ezért megállapodásra jutva jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk egy-két férfit a számunkra igen kedves Pállal és Barnabással, akik egészen a mi Urunk Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik ugyanezeket személyesen élőszóval is tudtotokra adják. A Szentlélek és mi magunk is azt tartottuk helyesnek, hogy a következő szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok. Tehát tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől a fojtott állattól és a törvénytelen házasságtól. Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket!" (ApCsel 15,23-29)

Az Apostoli Zsinat döntéseiről több, egymást kiegészítő forrásból értesülünk:

1. Az Apostolok Cselekedetei fenti, szűkszavú beszámolójából.
2. Az apostolok leveleiből. Az apostolok nem döntöttek önhatalmúlag, nem adnak egyéni elképzelésük szerinti instrukciókat a gyülekezeteknek. Csak olyan utasítást és tanítást fogalmaznak meg, amiben egyetértés van, és élvezik a többi apostol és presbiter támogatását. (A presbiter ekkor még a püspökök elnevezése volt.) Ez a közös álláspont részben a magától értetődő összhangból fakad, részben pedig a Jeruzsálemi Zsinaton meghozott konszenzusos döntés gyümölcse - még ha utólag nehéz is rekonstruálni, hogy mikor melyik eset áll fenn.
3. A Didakhé viszont egyértelműen a Jeruzsálemi Zsinat döntéseit tartalmazza. Ezt még az apostolok idejében (Kr. u. 70. körültől), vagy a közvetlen tanítványaik idejében (legkésőbb Kr. u. 120-ig) fektetik írásba.
4. A Jeruzsálemi Zsinat további döntéseit a szóbeli tanítás és az Egyház következetes mindennapi gyakorlata őrizte meg a későbbi korok számára. Ezen tanítások és gyakorlatok jelentős részét majd az Egyetemes Zsinatok ismételten megerősítik, és ekkor már írásba is foglalják, ezek közül érdemes megemlíteni a 85 Apostoli Kánont.

Sem az Újszövetség írásaiban, sem a Didakhéban nem a hagyományos sorrend szerint, pontokba szedve jelennek meg a noahita törvények, azonban tartalmukat tekintve ezek a parancsolatok többszörösen is szerepelnek ezekben az íratokban. Az alábbi válogatás elsősorban a Didakhét idézi, de számos igehelyet lehetne még idézni az Újszövetségből is.

1. Bálványimádás tilalma - az Istenben való hit 

Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól. (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) Szeresd Istenedet (Did 1,2), varázslással ne foglalkozz! (Did 2,2) Ne űzz madárjóslást sem gyermekem, mert az is bálványimádáshoz vezet, se ráolvasást, se csillagjóslást, se mágiát, ilyeneket se látni, se hallani ne kívánj. Bálványimádás ered mindezekből. (Did 3,4)

2. Istenkáromlás tilalma - az Isten tisztelete

Szeresd Istenedet! (Did 1,2) Ne légy zúgolódó gyermekem, mert az káromláshoz vezet, ne légy önkényes, se silány gondolkodású; ezekből jön a káromkodás. (Did 3,6) Az Úr parancsait el ne hagyd, tartsd meg, amit kaptál, se ne tégy hozzá, se el ne végy belőle! (Did 4,13) Az egyházban valld meg botlásaidat és rossz lelkiismerettel ne járulj imádsághoz! (Did 4,14)
Istenkáromlásnak számít Isten bármiféle kétségbe vonása, például ha önhatalmúlag eltérünk a parancsaitól, vagy ha nem tiszta lelkiismerettel szólítjuk meg Őt.

3. Emberölés tilalma - az emberi élet tisztelete

Ne ölj, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg! (Did 2,2) Ne légy haragos, mert a harag gyilkossághoz vezet, féltékeny se légy, se viszálykodó, se erőszakoskodó; mindezekből gyilkosság származik! (Did 3,2)
Ahogy látjuk, az apostolok a Hegyi Beszéd tanítása alapján (Mt 5, 21-22) már a haragtartás is igen súlyos bűnnek tekintették, és a gyilkossággal hozták kapcsolatba.

4. Paráználkodás tilalma - a család tisztelete

Tartózkodjatok a törvénytelen házasságtól! (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) A test és hús kívánságaitól tartózkodj! (Did 1,4) Ne törj házasságot, ne paráználkodj! (Did 2,2) Ne légy kívánkozó fiam, a kívánkozás ugyanis paráznasághoz vezet, mocskos beszédű se légy, szemeidet ne forgasd, mert ezekből származik a házasságtörés! (Did 3,3)
A Hegyi Beszéd tanítása itt is visszaköszön: "mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, már paráználkodott vele" (Mt 5,28).

5. Lopás tilalma - a magántulajdon tisztelete

Ne lopj, ne kívánd azt, ami felebarátodé! (Did 2,2) Ne légy rabló (Did 2,6) Ne légy hazug, gyermekem, a hazugság vége a lopás, pénzsóvár se légy, ne hajhászd a hiú dicsőséget. Lopás a vége mindezeknek. (Did 3,5)
A lopás bűne esetében is azt látjuk, hogy az apostolok igyekeznek a különböző bűnök közti összefüggésekre rávilágítani.

6. Állat megcsonkításának és vér fogyasztásának tilalma - az élőlények tisztelete

Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állattól. (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) Az ételekre vonatkozóan annyit tarts meg, amennyit meg tudsz tartani, nagyon tartózkodj azonban a bálványáldozati lakomáktól, mert azok a halott istenek előtti hódolatot jelentik (Did 6,3)
Ehhez a parancsolathoz az eddigiek mellett annyit érdemes még hozzáfűzni, hogy a bálványoknak áldozott hús fogyasztását Szent Pál első korintusi levele részletesen és kellő árnyaltsággal tárgyalja (1Kor 8).

7. Bíróságok fölállítása - az erkölcsi normák kollektív tisztelete

Noé hetedik törvénye eredetileg a társadalmi szervezettség alacsony fokán álló népeknek szólt, mely népek időnként felbomló, majd más felállásban újra összeszerveződő, egymással gyakran harcoló törzsek laza szövetségei voltak. A parancsolat egy szilárd társadalom megszervezését; az egyetemes erkölcsi normák és az általános jogrend bevezetését és megtartását irányozza elő. Krisztus idejében azonban már jól szervezett társadalmakban, adott jogi keretek között éltek az emberek, a római jog pedig ebből a szempontból különösen kiemelkedő volt. Ezért az Egyház már nem a bíróságok létrehozására biztat, hiszen azok már léteztek, hanem a bíróságokon és más közéleti fórumokon való viselkedést szabályozza: Ne esküdj, hamis tanúságot ne tégy, ne rágalmazz (Did 2,3).

Ugyanakkor Krisztus országa nem evilágból való (Jn 18,36), és emiatt vannak olyan kérdések, melyekben a földi bíróságok nem illetékesek, egyedül az Egyház, mint a Kinyilatkoztatás letéteményese jogosult megszólalni. Az Egyház pedig ekkor még a megszervezés korszakában volt, így ebben a vonatkozásban a parancsolat az eredeti értelmében nyer konkrét értelmet. Az Apostoli Zsinat arra buzdítja a gyülekezeteket, hogy: "Szenteltessetek fel magatoknak az Úrhoz méltó püspököket és diakónusokat, szelíd és nem pénzéhes, igazmondó és kipróbált férfiakat; ők látják el ugyanis nektek a tanítók és próféták szolgálatát. meg ne vessétek őket, a tanítókkal és prófétákkal együtt tiszteletben álljanak köztetek!" (Did 15,1-2)

Noé törvénye, Ábrahám szövetsége, Mózes törvénye, Jézus Krisztus szövetsége

Az Úr időrendben először Noéval köt szövetséget, és törvényeket ad neki. Ezek a törvények és ez a szövetség Noé leszármazottaira, a teljes emberiségre vonatkoznak.

A későbbiekben az Úr kiválasztja Ábrahámot az emberek közül, szövetséget köt vele és leendő utódaival, a majdani zsidó néppel. Ábrahám azonban a körülmetélés kötelezettségén felül nem kap új törvényeket, eleinte a kiválasztott zsidó népre is Noé törvényei érvényesek.

Az Úr majd csak Mózesnek adja meg azokat a törvényeket, melyek Ábrahám népére vonatkoznak. A Tóra, azaz a Törvény, számos micvát, parancsolatot tartalmaz, amit a választott zsidó nép megtartani köteles. A későbbi zsidó hagyomány úgy tartja számon, hogy a Tóra összesen 613 micvát ír elő, de Krisztus idejében ezeket még nem számszerűsítették. Keresztény szempontból is jelentős, hogy a Tízparancsolat is ezen micvák közé tartozik.

Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy beteljesítse a Törvényt (Tóra) és a Prófétákat (Neviim) (Mt 5,17). A 'Törvény és Próféták' (Tóra u Neviim) az Ószövetség korabeli elnevezése volt. Jézus Krisztus tehát egyaránt beteljesíti Ábrahám szövetségét és Mózes törvényeit. A beteljesítést gyakran értik félre, mert a hétköznapi nyelvhasználatban többek között a bevégzés, befejezés szinonimájaként is használatos ez a kifejezés. Az Evangéliumban viszont ebben az igehelyben a beteljesítés azt jelenti, hogy teljessé teszi, kiegészíti, egésszé teszi, tökéletessé teszi. Jézus Krisztus az Új Szövetségben tökéletessé tette az Ó Szövetséget. Nagyon leegyszerűsítve ez a következőket jelenti:

• Jézus Krisztus az Új Szövetségben a Noé szövetségének népei közül kiválasztott Ábrahám szövetségét kiterjeszti Noé szövetségének többi népére is.
• Jézus Krisztus a Mózesnek adott micvák körét leszűkíti a Tízparancsolatra, ugyanakkor egyetemesebb, spirituálisabb - és tegyük hozzá: szigorúbb - értelmezést is ad neki. (Mindezt a Tízparancsolatról szóló bejegyzés részletesen tárgyalja.)

A továbbiakban pedig Krisztus apostolai és az Egyház püspökei a Szentlélektől vezérelve, a felmerülő vita kapcsán megerősítik Noé törvényeinek érvényességét.

Noé hét törvénye és a Tízparancsolat között szoros az összefüggés, egyes parancsolatok teljesen megegyeznek:

Noé 1. törvénye - Ne imádj bálványokat! - II. parancsolat

Noé 2. törvénye - Ne káromold Istent! - III. parancsolat

Noé 3. törvénye - Ne ölj! - VI. parancsolat

Noé 4. törvénye - Ne paráználkodj! - VII. parancsolat

Noé 5. törvénye - Ne lopj! - VIII. parancsolat

Noé 6. és 7. törvénye esetében nincs ilyen teljes egyezés a Tízparancsolattal, de bizonyos tartalmi átfedés mégis felfedezhető.

A 6. noahita törvény, ahogy fentebb már említettük, összefüggésben áll az 1., 2. és 3. törvényekkel, melyek a Tízparancsolatban is megfogalmazódnak.

Ugyanakkor ez a törvény megfogalmaz olyan tanítást is, melyet a Tízparancsolat nem: a vér és a fúlvaholt állat fogyasztásának tilalmát. Nem véletlen, hogy az Apostolok Cselekedetei ezt emeli ki konkrétan, két ízben is. Ez a tilalom továbbra is érvényben van. Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy az ortodox népek hagyományos konyhái nem is használják fel a vért, mint alapanyagot; szemben a katolikus vagy protestáns népekkel, melyek étlapján a vérből készült ételeket is - például a véres hurkák különböző fajtáit - megtaláljuk. A 63. Apostoli Kánon pedig ismételten megerősíti, hogy ki nem véreztetett, illetve elhullott állat húsát nem szabad fogyasztani.

A 7. noahita törvénynek - ahogy ezt is említettük korábban - két értelmezési területe van, egyik a világi törvénykezés és a közélet világa, a másik pedig az Egyház belső közösségi élete. Mivel a társadalom jogi és közéleti fórumai adottak, ezért azoknak csak a megfelelő működtetéséhez adnak kellő instrukciót az apostolok (Did 2,3), mely lényegileg azonos a IX. parancsolattal.

Ugyanakkor az Egyház belső fórumait nem csak a fentiek szellemében kell működtetni, de sok esetben még az egyházszervezet kiépítése is konkrét feladat. Ez ugyancsak nem fogalmazódik meg a Tízparancsolatban. Ezért szorgalmazzák az apostolok a püspökök szentelését (Did 15,1), de maga az Apostoli Zsinat is egy jelentős mérföldköve ennek a folyamatnak. Tulajdonképpen napjainkban is ugyanez a helyzet áll fenn: bizonyos esetekben elég csak működtetni az Egyház már létező fórumait, más esetekben viszont létre is kell hozni azokat. Mindkettőhöz a 85 Apostoli Kánon, illetve az Egyetemes Zsinatok kánoni határozatai adnak konkrét útmutatást.

+ + +

Fenti bejegyzésünkben az ószövetségi noahita törvényeknek elsősorban az újszövetségi, keresztény értelmezésére fókuszáltunk.

Fontos azonban látni, hogy a bibliai történet szerint Isten Noéval és családjával köt szövetséget, ezért ez a szövetség Noé összes utódára, tehát a teljes emberiségre vonatkozik. Ennek okán mind a zsidó, mid a keresztény értelmezés szerint a noahita törvények betartása is a teljes emberiségre vonatkozik, nem csak a zsidókra és nem csak a keresztényekre. (Ez az elv egyébiránt konkrétan meg is jelenik például a mai Izrael állam, vagy éppenséggel az USA jogrendszerében.)

Első olvasatra minden bizonnyal ellentmondásnak tűnik, hogy például egy politeista vagy egy materialista embertől hogyan várhatjuk el azt az egyistenhitet, amit a noahita törvények meglehetősen konkrétan megfogalmaznak. Ez az ellentmondás azonban az apostoli keresztény teológia ismeretében feloldható, de ennek részletes kifejtésére jelen keretek között nem vállalkozhatunk.

Mindenesetre - és ezt tekinthetjük a fentiek tömör összegzésének is - a noahita törvények lényegileg az élet, az élővilág, az ember, a család és a társadalmi erkölcs védelméről szólnak. Ezen értékek tisztelete pedig minden embertől, és minden emberi közösségtől, minden társadalomtól elvárható és elvárandó - vallásoktól és világnézetekől teljesen függetlenül is.

A keresztény időszámítás

Jelen bejegyzésben a kereszténység naptári rendszereit tárgyaljuk, az idő spirituális jelentőségéről és a liturgikus időről egy későbbi bejegyzésben lesz majd szó.

A keresztény naptári rendszerek alapját a csillagászati tropikus napév adja, mely a Nap és a Föld egymáshoz való viszonyát, valamint kettejüknek az állócsillagokhoz viszonyított helyzetét veszi alapul. A tropikus év hossza valamivel rövidebb mint 365 és 1/4 nap, egész pontosan 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodperc. A töredéknap gyakorlati jelentősége a szökőévek kiszámításánál mutatkozik meg. A szökőévek eltérő számítási módszereiből adódnak a kereszténység által használt naptári rendszerek eltérései.

A kereszténység ma is használatos naptárai az ókori Egyiptom és Róma naptári rendszereiből alakultak ki.

Az ókori egyiptomi naptár nem teljesen pontos megközelítéssel, de a tropikus napévet vette alapul. Az éves ciklust az az időpont jelölte ki, amikor - a Gergely-naptár szerinti július 19. körül - a Nap együtt kelt fel a Szíriusz csillaggal. A 365 napos év 13 hónapból állt, melyből 12 harmincnapos, 1 pedig ötnapos volt.

Az egyiptomi naptár pontatlanságát III. Ptolemaiosz Kr. e. 238-ban négyévenként egy szökőnapot beiktatva pontosította. Ezt a rendszert azonban az akkori egyiptomi társadalom nem fogadta el, így gyakorlatilag ekkor még nem került bevezetésre.

Az első római naptárat a hagyomány szerint a városalapító Romulus (+ Kr. e. 717.) alkotta meg. A naptári év márciustól decemberig tíz, 30 illetve 31 napos hónapból állt és így összesen 304 nap hosszúságú volt. A mezőgazdasági szempontból inaktív téli időszakot egész egyszerűen nem tekintették a naptári év részének.

Numa Pompilius (+ Kr. e. 673.) illesztette be január hónapot az év elejére, februárt pedig az év végére. Később, a Kr. e. 452 esztendőben került a február a ma ismert helyére január és március hónapok közé. A tizenkét hónap 31, 29 illetve 28 napos volt, így bár a 355 napos esztendő összességében megközelítette a 354 napos holdévet, de maguk a hónapok nem voltak teljesen szinkronban a 28 illetve 29 napos holdhónapokkal.

A hónapoknak három kitüntetett dátuma volt: a kalenda, a hónap első napja, mely nagyjából újhold környékére esett, a nona, a hónap 5. vagy 7. napja, mely az első negyed idejét jelölte, és az idus, mely a teliholdat jelölte és a hónap 15. vagy  17. napjára esett. A hónapok többi napjait e három nap valamelyikéhez viszonyították, így például március 25. az öt nappal április kalendája előtti nap. A holdévet kétévente egy szökőhónap betoldásával igazították a napévhez, mely megállapítása a pontifex maximus feladata volt.

Julius Caesar Kr. e. 46-ban naptárreformot vezetett be. A római holdévet egyesítette az Egyiptomban használatos napévvel, figyelembe véve a ptolemaioszi szökőév-számítási rendszert is. Így a 365 napos év tizenkettő 30, 31 illetve 28 napos hónapból áll, mely minden negyedik évben egy szökőnappal kiegészül. Ez a naptár az úgynevezett Julián-naptár, mely több keleti egyházban is változatlanul érvényben van, például a szerb és az orosz ortodox egyházban.

A kopt naptár tulajdonképpen a Ptolemaiosz által megreformált egyiptomi naptár, mely Kr. e. 25-ben, Augustus császár alatt került bevezetésre. A naptárreform célja az volt, hogy az Egyiptomban használatos naptár megfeleltethető legyen a birodalomban használatos Julián-naptárral. Így a kopt naptár megőrizte a tizenhárom 30 illetve 5 napos hónapbeosztást, de a Julián-naptárral azonosan négyévente egy szökőnapot iktat be. Így a kopt naptár adott napja egyértelműen megfeleltethető a Julián-naptár adott napjával, Karácsony például a Julián naptár december 25-éje mindig a kopt naptár koiak hónap 29. napjával azonos.

Az etióp naptár azonos a kopt naptárral, csak a hónapok elnevezése más. A kopt naptár hónapjai az ókori egyiptomi elnevezéseket őrizték meg, zárójelben a hónap első napjának Julián-naptárbéli megfelelője szerepel:

• Thot (aug. 29.) 
• Paophi (szept. 28.) 
• Athür (okt. 28.)
• Koiak (nov. 27.) 
• Tübi (dec. 27,)
• Mehir (jan. 26.) 
• Phamenóth (feb. 25.)
• Pharmuthi (már. 27.)
• Pakhónsz (ápr. 26.)
• Pauni (máj. 26.)
• Epip (jún. 25.)
• Meszoré (júl. 25.) 
• Pi Kogi Enavot (aug. 24.) - az ötnapos hónap, mely szökőévekben hatnapossá válik.

A Julián-naptár szökőév-számítási rendszere nem teljesen pontos, 128 évenként 1 napnyi eltérést okoz a valós csillagászati helyzethez képest. Ezt korrigálja XIII. Gergely római pápa naptára, a Gergely-naptár, mely 1577-ben készül el, és 1582-ben kerül bevezetésre a katolikus egyházban. A protestáns országok az 1700-as évektől, az európai ortodox államok pedig az 1900-as évektől vezetik be, ez utóbbiak csak a világi közigazgatásban, a liturgikus használatban nem.

1923-ban készül el az új Julián-naptár, vagy más néven a reformált Julián-naptár. Korrigálják a Julián naptár 13 napos eltérését a Gergely-naptárhoz - és valós csillagászati helyzethez - képest, így a reformált Julián-naptár dátumai jelenleg egybe esnek a Gergely naptáréval. Azonban ez a naptár másként számítja a szökőéveket - valamivel pontosabban mint a Gergely naptár - ezért a Kr. u. 2800. esztendőben már 1 nap eltérés lesz a Gergely-naptár és a reformált Julián naptár között. Egyes ortodox egyházak, például a görög, a román és a bolgár, a reformált Julián naptárat, és nem a Gergely-naptárat használják az álló ünnepeket tekintve, de a húsvéti ünnepkört változatlanul a régi Julián-naptár alapján számolják.

Az eltérő történelmi folyamatok eredményeként a keresztény világ jelenleg háromféle naptár-rendszert használ:

• a Julián-naptárat és a vele megegyező kopt és etióp naptárat
• a Gergely-naptárat és a vele jelenleg megegyező reformált Julián-naptárat
• vegyes naptárat, melyben az álló ünnepek a Gergely-naptárral egyező reformált Julián-naptárat követik, a mozgó húsvéti ünnepkört viszont a régi Julián-naptár szerint számítják

 JULIÁN NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:

• a jeruzsálemi, az orosz, a georgiai (grúz) és a szerb diofizita ortodox egyházak és az Athosz-hegyi kolostorok
• a kopt, az etióp és az eritreai miafizita ortodox egyházak
• a jeruzsálemi örmény miafizita ortodox egyház
• az asszír egyházból kivált keleti egyház

GERGELY NAPTÁRAT, illetve annak megfeleltethető naptárakat használnak:

• a katolikus egyház
• a protestáns felekezetek
• az indiai szír miafizita ortodox egyház
• az ecsmiadzini, a konstantinápolyi és a kilikiai örmény miafizita ortodox egyházak
• az asszír keleti egyház

VEGYES NAPTÁRI RENDSZERT használnak:

• a fent említett négy egyházat leszámítva az összes diofizita ortodox egyház
• a közel-keleti szír miafizita ortodox egyház

A 2016. évre tervezett diofizita Pánortodox Zsinaton tárgyalni fogják a naptárkérdést is. Az elsődleges cél az, hogy a diofizita ortodox egyházak naptárrendszere egységes legyen, továbbá cél az is, hogy lehetőség szerint a Húsvét ünnepe egybeessen a többi keresztény egyházéval és felekezetével. Egyelőre azonban még nem került nyilvánosságra az, hogy konkrétan milyen javaslatokat fognak megvitatni. Nem lesz könnyű bölcs döntést hozni, hiszen ahogy fentebb láttuk, a különböző keresztény felekezetek az ortodox egyháztól függetlenül is eltérő időpontokban ünneplik a Húsvétot.

Az időszámítás

A naptárak mellett érdemes szólni az időszámítási rendszerekről is, azaz arról, hogy hányadik évet is írjuk aktuálisan. Alapvetően három időszámítási rendszert ismer a kereszténység, bár ezeken belül is vannak bizonyos eltérések. Az időszámítás kezdetét a következő eseményekhez köthetjük:

• Diocletianus trónra lépése, a mártírok kora
• a világ teremtésének vélt időpontja
• Jézus Krisztus földi születése

Világszerte általánosan elterjedt gyakorlat volt, hogy az időszámítást mindig az aktuális uralkodó trónra lépéstől számították, így volt ez Diocletianus esetében is. Mivel azonban a császár ideje alatt különösen kegyetlen keresztényüldözés zajlott, ezért a vértanúk emlékének tisztelegve ez az időszámítási rendszer maradt életben a későbbi korokban is. Ez az úgynevezett vértanúk korszaka, az aera martyrum, az időszámítás kezdete pedig a Kr. u. 284. esztendő. A kopt egyház a mai napig ezt az időszámítási rendszert használja, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. a kopt naptárban 1731. év paoni hónapjának  29. napja.

Szent György nagyvértanú hitvallása
Diocletianus császár előtt

Az időszámítás másik módja a világ teremtésének vélt időpontjától eltelt idő. A korabeli kereszténység két ilyen dátumot ismert, a bizáncit, mely szerint a világ teremtésének kezdete Kr. e. 5509. szeptember 1. lett volna, illetve az alexandriait, mely Kr. e. 5493. augusztus 29-ére datálja ugyanezt a napot. A kettő közül a bizánci időszámítás volt az elterjedtebb, Oroszországban például az 1700. évben tértek csak át másik időszámításra. Az Athosz-hegyen ma is ez az időszámítás van érvényben, így a Gergely-naptár szerinti 2015. július 5. az a 7523. esztendő, és mivel a Julián-naptárat használják, ezért június hónap 22. napja.

Érdemes megjegyezni, hogy a zsidóság a teremtés kezdetét jóval későbbre, Kr. e. 3761-re teszi. A jelentős eltérés állítólag arra vezethető vissza, hogy a bizánci dátum a Septuagintából, a zsidó hagyomány pedig az Ószövetség maszoretikus kánonjából vezeti le a teremtés kezdetének időpontját.

Ma a leggyakoribb időszámítási mód a Krisztus születésétől számolt idő, amit nem csak a kereszténység, de a globális polgári időszámítás is magáévá tett. A Gergely-naptár és a Krisztus születését alapul vevő időszámítás ma már szinte elválaszthatatlan egymástól, egységes rendszerré forrt össze. Időszámításunk kezdetét Dionysius Exiguus római apát határozta meg 525-ben. Számításai azonban nem voltak pontosak, Krisztus születése a történelemtudomány mai állása szerint valamikor a "Krisztus előtti" 6. és 4. esztendő közé tehető.

Elviekben ugyancsak Krisztus születését veszi alapul a mai etióp naptár, azonban ez a Gergely-naptár időszámításához képest is még jobban eltér a valószínűsíthető időponttól. A szeptember 11-i évkezdet előtt 7, utána pedig 8 évvel kevesebbet mutat az etióp naptár. a mai napon tehát 2008-at írnak.

A naptári hét

A naptári hetek egymást követő ciklusai függetlenek a naptári évek és hónapok rendszerétől, nem függetlenek azonban az égitestek helyzetétől. A 28-29 napos holdhónapot a négy holdfázis - újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed - közel 7 napos szakaszokra osztja.

A másik összefüggés - mely már inkább asztrológiai mintsem asztronómiai jellegű - a hét napjait a két világító égitesthez (a Nap és Hold) és az öt szabad szemmel is látható bolygóhoz (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) rendeli hozzá. Ez a tanítás az ókori Mezopotámiából származik, de fennmaradt a keresztény Európában is, egészen a késő középkorig és a kora újkorig. de bizonyos szempontból egészen napjainkig is - példának okáért a hét napjainak elnevezése számos nyelvben a bolygók neveiből származik. Igaz, ez az elképzelés az adott korokban tudományos megállapításnak számított, a keresztény teológiára és hitéletre ez nem volt semmilyen közvetlen hatással.

A zsidó hagyomány magára a teremtéstörténetre vezeti vissza a naptári hetek rendszerét, melyről a Mózesnek tulajdonított ószövetségi könyv számol be. Ugyancsak már a Teremtés könyvében megjelenik a hét hetedik napjának megszentelésére vonatkozó liturgikus előírás is. Mindebből arra következtethetnénk, hogy a naptári hetek rendszere a zsidóság hitéletének egyik legősibb hagyománya volna.

A mai történelemtudomány ezt azonban nem látja igazolva. A naptári hét rendszere az ókori Babilóniában alakult ki, és a zsidóság valószínűleg a babiloni fogság alatt ismerte meg azt. A kereszténység szempontjából azonban az a lényeges, hogy Krisztus és az apostolok idejére a heti ciklusok rendszere már régóta szerves része volt a zsidó hitéletnek. A görögök és a rómaiak ezt még sokáig nem alkalmazták, mint ahogy az egyiptomiak is tíznapos dekádokra osztották fel a 30 napos hónapokat. Hivatalosan csak 321-ben Nagy Konstantin teszi meg a heti ciklust a Julián-naptár szerves részévé.

Az ószövetségi zsidó hagyományhoz képest a kereszténység a heti ciklus és a hét napjainak teológiai jelentését átértelmezi illetve újabb tartalmakkal ruházza fel, erre azonban a liturgikus hétről szóló bejegyzésben fogunk részletesen kitérni.

A nap órái

A kereszténység az egynapos időtartam fogalmát részben a zsidóságtól részben a római közigazgatási rendszer gyakorlatából veszi át.

A zsidóság a Teremtés könyve alapján - "Akkor este és reggel lett: egy nap." - alkonyattól alkonyatig számítja a napot. Ezt veszi át a kereszténység is: a liturgikus nap minden esetben az előző napi alkonyati istentisztelettel kezdődik.

A zsidóság eredetileg nem osztotta fel a napot órákra, ezt a szisztémát a rómaiak dolgozták ki. A napot 24 órára osztották fel, de nem a ma megszokott egyenlően 60 perces szakaszokra. 12-12 egyenlő szakaszra osztották a napkeltétől napnyugtáig, valamint a napnyugtától napkeltéig eltelő időt. Így nyáron a nappali órák hosszabbak voltak az éjszakai óráknál, télen pedig pont fordítva, csak a két napéjegyenlőség idején voltak egyforma hosszúságúak a nappali és az éjszakai órák. Ezt a rendszert még a középkori Európában is megtartották, de az etióp egyház ma is ezt alkalmazza.

Érdekes módon ötvözi a régi és új óraszámítást az Athosz-hegyi kolostorok gyakorlata. A modern időkhöz igazodva 60 perces órákban mérik az időt. A nap kezdete azonban az alkonyat, így ez a nulladik óra. Általában hetente egyszer, szombatonként szokták az órákat a naplemente mindig változó időpontjához igazítani. Arra való tekintettel, hogy a zarándokok könnyebben tudjanak tájékozódni, a helyi időt jelző óra mellett gyakran van egy másik óra is, mely a görögországi időzóna szerinti időt mutatja.

A rómaiak éjféltől éjfélig számították a napot, a böjti fegyelmet tekintve a kereszténység is ezt veszi alapul, az aktuális aznapi böjti előírások nullától huszonnégy óráig értendők, nem pedig alkonyattól alkonyatig. Ennek elsősorban a világi hívek számára van jelentősége, hiszen a szerzetesi gyakorlatban böjti napon csak egyetlen étkezés van.

A napi ciklusban néhány időpontnak kiemelt jelentősége volt, ezek az első óra, a harmadik óra, a hatodik óra, a kilencedik óra és a tizenkettedik óra. Ezeket az időpontokat gonggal, haranggal vagy egyéb hangjelzéssel jelezték a birodalom lakóinak. Az első óra az első óra kezdetét jelenti, ez tehát valójában a nulladik óra, de a nulla fogalmát ekkor még nem ismerték. A többi időpontnál pedig nem az adott óra kezdetét, hanem a betöltött három, hat, kilenc, tizenkét órát jelenti az óra sorszáma.

Az első óra a napkelte, ami napéjegyenlőség idején a helyi idő szerinti reggeli 6 órának felel meg. Ez volt a munkanap kezdete. A betöltött harmadik óra a délelőtt közepe, napéjegyenlőség esetén ez 9 órának felel meg. A hatodik óra pontosan déli 12 órára esik, ekkor kezdődött az ebédszünet és a szieszta, az üzletek, hivatalok többsége ilyenkor bezárt. A délután közepét - napéjegyenlőség idején 15 órát - jelezte a kilencedik óra. Ez volt a szieszta vége, folytatódott a munkanap, az üzletek és hivatalok ismét kinyitottak. Naplementekor - napéjegyenlőség idején 18 órakor - jött el a tizenkettedik óra, ez jelentette egyben a munkanap végét is.

A fenti időszámítási rendszert átvette a kereszténység is, a zsolozsma időpontjai eredetileg ehhez az órabeosztáshoz igazodtak.

A Didakhé

Διδαχή των Δώδεκα Αποστόλων - A tizenkét apostol tanítása, röviden Didakhé. A hagyomány szerint a Kr. u. 50. körül Jeruzsálemben megtartott Apostoli Zsinaton hozták meg az apostolok azokat a döntéseket, melyeket a Didakhében rögzítettek, ez az Egyház első írott szabálygyűjteménye.

A zsinati döntéseket azonban csak később jegyezték le, talán már Kr. u. 70. körül, de nem később Kr. u. 120-nál. Ez a szabálygyűjtemény tehát egykorú az Újszövetség későbbi keltezésű könyveivel, vagy legalábbis nem sokkal fiatalabb náluk. A Didakhé az egyházatyák körében is nagy tekintélynek örvendett, voltak, akik az újszövetségi iratokkal egyenrangúnak tekintették és a kanonizációját is javasolták.

A Didakhé képezte alapját a III. századi Didascalia Apostolorum-nak, és ezáltal tanítása beépült a IV. százdban szerkesztett Apostoli konstitúciókba is (Ἀποστολικαὶ Διαταγαί / Constitutiones Apostolorum), melyeket a mai napig érvényes előírásoknak tekint az ortodox egyház. Az érdekesség kedvéért meg kell említeni, hogy az etióp ortodox egyházban az Apostoli konstitúciókat a Szentírás kanonizált iratának tekintik az úgynevezett tágabb kánonban, így tehát bizonyos mértékben meg is valósult az említett atyák elképzelése.

Bár a Didakhé elméleti és gyakorlati útmutatása teljesen része lett az Egyház életének, és a tanítása későbbi dokumentumokban többszörösen is visszaköszön, az eredeti szöveg azonban egy idő után feledésbe merült. A szöveget 1873-ban fedezte fel újra Philotheos Bryennios, Nikomedia mitropolitája, egy XI. századi kéziratban.

A Didakhé egy tizenhat pontból, illetve rövid fejezetből álló szabálygyűjtemény. Az egyes pontok rövidek és a megfogalmazásukban lényegre törőek. A tizenhat pont között találunk morális útmutatásokat, liturgikus előírásokat és egyházszervezeti szabályokat egyaránt. Az eltérő témaköröket a tudatos szerkesztési elv, valamint a témákat együttesen lezáró utolsó pont köti össze.

Az első hat pont erkölcsi tanításokat tartalmaz. Az útmutatás a két út, az élet és a halál útja gondolatából kiindulva a Főparancsokkal kezd, majd a Tízparancsolatot tárgyalja, Krisztusnak az Evangéliumból ismert szavaival magyarázva azt. A hatodik pontban pedig már megjelenik a Pünkösd utáni Egyház - elsősorban a pogánykeresztények figyelmébe ajánlott - szabálya is, miszerint tartózkodni kell a pogány áldozati állatok húsának a fogyasztásától. 

Az erkölcsi tanítások után a szöveg a szertartásrendi utasításokkal folytatja. A hetedik pont a keresztelés módjára nézve ad konkrét utasításokat. A témaváltás szembetűnő, de egy tudatos tartalmi szerkesztés áll ennek a hátterében, melynek üzenete az, hogy az erkölcsös életvitel előfeltétele a keresztség felvételének, az arra méltatlanok nem lehetnek Krisztus Egyházának a tagjai.

A nyolcadik pont a már megkeresztelt hívők hitéletére nézve ad útmutatást, szabályozza a napi imádságot és a heti böjtöt. Ennél a pontnál meg lehet figyelni azt, ahogyan a kereszténység következetesen továbbviszi az ószövetségi zsidó hagyományt, azonban értelemszerűen a krisztusi tanítás fényében átértelmezve azt. A Didakhé napi három imádságot ír elő, ahogy az a zsidóságnál is szokás. Azonban ez az ima már nem a Halld, Izráel, hanem a Miatyánk, ahogyan azt Krisztus tanította a Hegyi Beszédben. Ugyanígy megmarad a heti két böjti nap is, azonban áttevődnek szerdára, Krisztus elárulásának a napjára, és péntekre, Krisztus megfeszítésének a napjára. Ezek a tanítások is mind a mai napig érvényben vannak az ortodox egyházban. Érdemes megemlíteni, hogy itt említik először a Miatyánk záró doxológiáját: "Mert Tied a hatalom és a dicsőség, mindörökké."

A kilencedik és tizedik pontok az Eucharisztia megünneplésének szertartási imáit írják le. Ezek hasonlóak a későbbről ismert, illetve a ma is használatos liturgikus szövegekhez. Ó- és újszövetségi utalásokat egyaránt találunk bennük, egyes szófordulataik pedig általánosan elterjedté váltak a különböző szertartási szövegekben és magánimádságokban.

Érdemes külön megemlíteni a maranatha fohászt. A marana tha forma arámi nyelven azt jelenti, hogy "jöjj el, Uram", maran atha alakban pedig, ahogyan itt az Eucharisztia utáni hálaadásban is szerepel, a jelentése: "az Úr eljött". Az első forma kérő ima, a második pedig bizonyságtétel, hitvallás. A szójáték a kettős értelme miatt üdvözlésként és fohászként is kedvelt volt a korai keresztények körében. A Jézus-ima elterjedése előtt ezt (is) imádkozták folyamatosan a szüntelen imádság gyanánt (Lk 18,1; 1Tessz 5,17). A fohász szerepeltetése a szentáldozás utáni hálaadó imádságban szemléletesen világít rá a szüntelen imádság, a belső ima mélyebb spirituális összefüggésére az Eucharisztiával.

A következő pontok a vándor igehirdetők, az apostolok és a próféták fogadásával kapcsolatban adnak útbaigazítást a hívőknek. Ezek egyúttal- indirekt megfogalmazásban - egyfajta etikai kódexként szolgának az apostoloknak és a prófétáknak.

A mai ember számára talán ezek a pontok szorulnak némi magyarázatra. A vándor tanítók és igehirdetők kora azóta elmúlt, szerepük jelentősen átalakult: az igehirdetés megmaradt, vándorolni azonban már nem szükséges hozzá. Akkoriban viszont az Ige terjesztésének ez volt az egyetlen lehetséges módja. Már Krisztus is útra küldte kiválasztott tanítványait (Lk 10,1) és a Pünkösd utáni Egyház is hasonlóan járt el, engedelmeskedve a krisztusi parancsnak (Mt 28,19).

A Didakhé nem vándor tanítókat említ általában, hanem konkrétan apostolokat és prófétákat. Az apostol mindazokat jelenti, akik a Krisztus által személyesen kiválasztott apostoloktól - vagy már az általuk fölszentelt személyektől - kézrátétellel megkapták az apostoli hatalmat, ők a püspökök, a klérus felszentelt tagjai. A próféták pedig, az ószövetségi szóhasználattal némiképp egyezően, azokat jelentik, akik nem tagjai a papi rendnek, hanem a Szentlélek által vezéreltetve álltak az Ige szolgálatába. Mai szóhasználattal prédikátoroknak, igehirdetőknek, katekétáknak, hitoktatóknak hívnánk őket. Az apostolok és a próféták mindannyian térítenek, tanítanak, lelki vezetést nyújtanak, de a szentségeket csak az apostolok szolgáltatják ki.

A Didakhé hangsúlyosan óv a hamis prófétáktól. Konkrét támpontokat is ad a híveknek, hogy milyen ismérvek alapján lehet megkülönböztetni az apostolokat és a prófétákat a hamis prófétáktól. A szöveg szóhasználatában a hamis próféta egyaránt ellentétpárja a prófétának és az apostolnak is.

A tizenegyedik pontban szerepel, hogy az apostolok csak egy, legfeljebb két napot maradhatnak egy helyben. Az apostolok elsődleges feladata, hogy minél több helyre eljutva, minél több hívőnek ki tudják szolgáltatni a szentségeket. A próféták egyetlen feladata pedig a tanítás, a hit ismereteinek átadása és elmélyítése, ezért rájuk ez az időbeli korlát nem vonatkozik. Sőt, ők hosszabb időre is letelepedhetnek egy helyen, ennek mikéntjét a tizenharmadik pont szabályozza. A tizenkettedik pont pedig általánosságban minden átutazóban lévő hívő keresztény befogadására nézve ad útmutatást. Az apostolok és próféták befogadását szabályozó rendelkezés egy idő után okafogyottá vált. Az átutazók vendégül látása viszont a mai napig is fontos keresztényi erénynek számít, és hosszú századokon át - egészen a nem is olyan távoli múltig -  általános gyakorlat is volt a népi vallásosságban.

Mint ahogy az előző három pont is, úgy a következő kettő is a gyülekezet közösségi életét szabályozza. A tizennegyedik pont a közös hitéletre vonatkozóan ad útmutatást, előírja a vasárnapi liturgiát, előtte pedig a bűnbánat-tartást.

A tizenötödik pont egyházszervezeti jellegű, arra biztatja a gyülekezeteket, hogy szenteltessenek fel maguknak püspököket és diakónusokat, olyanokat, akik méltóak erre. A rendelkezés oka nem szorul bővebb magyarázatra. Alapvető fontosságú a gyülekezetek életében, hogy legyenek saját felszentelt lelki vezetőik, különösen annak fényében, hogy a vándorló apostolok nem tartózkodhatnak egy napnál tovább egy-egy gyülekezetnél. A püspököket és diakónusokat a gyülekezet választotta ki, ezért nekik szól ez a felszólítás, azonban a püspökök és diakónusok alkalmasságának megállapítása a felszentelő püspök(ök) kompetenciája és felelőssége volt, ezt tanúsítja Szent Pál Timóteushoz, mint Efezus püspökéhez írott levele is.

A dokumentumot a tizenhatodik pont zárja. Visszautal az eddigi összes témára, az erkölcsi parancsokra, a liturgikus előírásokra, a közösségi élet szabályaira; méghozzá sajátos, hangsúlyosan eszkatologikus szemszögből. Így nemcsak összeköti a különböző témaköröket, hanem egyfajta indoklással is szolgál mindezek létjogosultságára és szükségességére. Ez a pont már nem is szabály abban az értelemben, ahogyan ez az eddigi pontokról elmondható, hanem sokkal inkább egyfajta lelkiségi írás, mely egyben a korábban felsoroltak végső értelmére is rávilágít.

A Didakhénak, mint szabályok gyűjteményének meglehetősen szűkösek a műfaji keretei, ennek ellenére mégis, szépirodalmi értékekkel is bír. Ebből a szempontból tekintve is valóban méltó társa a kanonizált újszövetségi iratoknak. Egymásra épülő pontjai egy tudatosan szerkesztett kompozíciót rajzolnak fel, annak ellenére is, hogy valószínűleg több, korábban lejegyzett szöveg ötvözeteként jött létre. Az utolsó pont pedig mintegy megkoronázza az egész fogalmazást, és egyúttal a jelen szövegen túlmutatva, tágabb kontextusba helyezi azt.

Mindezen túlmenően a Didakhé rávilágít még egy lényeges dologra. Az eredeti szöveg az idők folyamán ugyan feledésbe merült, mégis, a benne foglalt tanítást az ortodox egyház töretlenül megőrizte az azóta eltelt közel kétezer évben. Ez teljesen nyilvánvalóvá vált a szöveg XIX. századi újra felfedezésével.

+ + +

Az Úr tanítása a tizenkét apostol által a nemzeteknek

1.
(1) Két út van, egy az életé, egy halálé, a két út között pedig nagy különbség van.
(2) Az élet útja ez: először, szeresd Istenedet, aki teremtett téged, másodszor, szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Te se tedd azt másnak, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek.
(3) Eme szavak tanítása pedig a következő: áldjátok azokat, akik átkoznak titeket, imádkozzatok ellenségeitekért, tartsatok böjtöt azokért, akik üldöznek titeket. Milyen érdem az, ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek? Nemde ezt teszik a pogányok is? Ti viszont szeressétek azokat, akik gyűlölnek benneteket és ellenségeitek ne legyenek.
(4) A test és hús kívánságaitól tartózkodj. Ha valaki megüti jobb arcodat, tartsd oda a másikat is, és tökéletes leszel. Ha valaki arra kényszerítene, hogy menj vele ezer lépést, tégy meg vele kétezret. Ha valaki elkéri felső ruhádat, add oda neki alsó ruhádat is. Ha valaki elveszi, ami a tied, ne kérd vissza, úgysem tudod.
(5). Mindenkinek adj, aki kér tőled, és ne kérd vissza! Az Atya ugyanis mindenkinek adni kíván ajándékaiból. Boldog az, aki a parancs szerint ad, mert ártatlan. Jaj annak, aki kap! Ha valaki úgy vesz, hogy szüksége van rá, az ártatlan; aki azonban úgy vesz, hogy nem szorul rá, az számadással tartozik, mert kapott, és valamiért kapta, amit kapott; fogságba kerül, kivizsgálják, mit cselekedett, és ki nem szabadul onnét, míg az utolsó fillért vissza nem fizette.
(6) Erről már mondatott: izzadjon meg az adomány kezedben, míg megtudod, kinek adod.

2.
(1.) Az utasítás második parancsa így szól:
(2) Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslással ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami felebarátodé!
(3) Ne esküdj, hamis tanúságot ne tégy, ne rágalmazz, ne emlékezzél a rosszra!
(4) Sem gondolkodásod, sem nyelved ne legyen kettős; a kettős nyelv ugyanis a halál csapdája.
(5). Szavad ne legyen hazug, se üres, hanem tettekkel teljes!
(6). Ne légy kapzsi, rabló, képmutató, se gőgös, se gonosz! Ne forralj gonosz tervet felebarátod ellen!
(7) Ne gyűlölj senkit, de egyeseket feddjél meg, másokért könyörögj, ismét másokat pedig tulajdon lelkednél jobban szeress.

3.
(1) Minden rossztól óvakodjál gyermekem, és minden hozzá hasonlótól!
(2) Ne légy haragos, mert a harag gyilkossághoz vezet, féltékeny se légy, se viszálykodó, se erőszakoskodó; mindezekből gyilkosság származik!
(3) Ne légy kívánkozó fiam, a kívánkozás ugyanis paráznasághoz vezet, mocskos beszédű se légy, szemeidet ne forgasd, mert ezekből származik a házasságtörés!
(4). Ne űzz madárjóslást sem gyermekem, mert az is bálványimádáshoz vezet, se ráolvasást, se csillagjóslást, se mágiát, ilyeneket se látni, se hallani ne kívánj. Bálványimádás ered mindezekből.
(5) Ne légy hazug, gyermekem, a hazugság vége a lopás, pénzsóvár se légy, ne hajhászd a hiú dicsőséget. Lopás a vége mindezeknek.
(6) Ne légy zúgolódó gyermekem, mert az káromláshoz vezet, ne légy önkényes, se silány gondolkodású; ezekből jön a káromkodás.
(7) Légy inkább szelíd, mert a szelídek fogják örökölni a földet.
(8) Legyél nagylelkű és irgalmas, mentes a gonoszságtól, csendes és jó, tisztelvén mindig az igéket, melyeket hallottál.
(9) Fel ne magasztald magadat, ne adj alkalmat lelkednek a hiúságra! Ne a gőgösekhez ragaszkodjon lelked, hanem az igazakkal és alázatosakkal társalogjon.
(10) Úgy vegyél mindent, ami veled történik, mint valami jót, mert Isten nélkül semmi sem történik.

4.
(1) Éjjel és nappal emlékezz meg arról, gyermekem, aki neked Isten igéjét hirdeti, úgy tiszteld őt, mint magát az Urat! Ahonnan ugyanis az uralom szól, ott van az Úr.
(2) Naponta keresd a szentek színlátását, hogy felüdülj beszédjükön.
(3) Szakadást ne okozz, békítsd ki a szembenállókat! Ítélj igazságosan, ne légy személyválogató, fedd meg az elbukottat!
(4) Ne kételkedj, meglesz vagy nem!
(5) Ne legyen kezed kinyújtva akkor, amikor kapsz, összeszorulva viszont, amikor rajtad a sor, hogy adj.
(6) Ha valamit kezed munkájával szereztél, azt add oda bűneid váltságául.
(7). Ne vonakodj adakozni, ne is zúgolódj, amikor adakozol, hiszen tudod, ki az, aki a bér jó viszonzója!
(8) A rászorulót el ne utasítsd, mindenedet oszd meg testvéreddel, és semmit se mondj sajátodnak; ha a halhatatlanban közösködtök, mennyivel inkább közösködnötök kell a romlandókban!
(9) Le ne vedd a kezed fiadról vagy lányodról, hanem ifjúságuktól kezdve az Úr félelmére tanítsd őket.
(10) Ne parancsolj haragodban szolgádnak, vagy szolgálódnak, hisz ők is ugyanabban az Istenben remélnek, nehogy ne féljék az Istent, aki mindegyiktek fölött van; ő nem azért jött, hogy látszat szerint hívjon, hanem azokat, akiket a Lélek előkészített.
(11) Ti szolgák, tiszteletben és félelemben engedelmeskedjetek uraitoknak, mint Isten képmásainak!
(12) Gyűlölj mindenféle színlelést és mindent, ami nem kedves Isten előtt!
(13) Az Úr parancsait el ne hagyd, tartsd meg, amit kaptál, se ne tégy hozzá, se el ne végy belőle!
(14) Az egyházban valld meg botlásaidat és rossz lelkiismerettel ne járulj imádsághoz! Ez az élet útja.

5.
(1) Ez pedig a halál útja: mindenekelőtt rossz és átokkal teli; gyilkosság, házasságtörés, kívánkozás, paráznaság, bálványimádás, mágia, méregkeverés, rablás, hamis tanúság, képmutatás, álnokság, kétszínűség, gőg, gonoszság, erőszak, bírvágy, parázna beszéd, irigység, fennhéjázás, önteltség, hencegés, vakmerőség;
(2) a jókat üldözik, az igazságot gyűlölik, a hazugságot szeretik, nem ismerik az igazságosság jutalmát, nem a jóhoz ragaszkodnak, sem az igazságos ítélethez, nem a jó, hanem a rossz miatt virrasztanak, messze van tőlük a szelídség és kitartás, a hiábavalóságot kedvelik, saját fizetségüket hajszolják, a szegényen nem könyörülnek, nem szomorkodnak a megszomorítottakkal. Teremtőjüket nem ismerik, megölik a gyermekeket, megrontják Isten teremtményét, elutasítják a szegényt, a gazdagok szószólói, a szegények törvénytelen bírái, mindenféle bűnt elkövetnek; mentesek legyetek, ó gyermekeim, mindezektől!

6.
(1) Vigyázz, le ne térítsen senki téged a tanítás útjáról, aki Isten nélkül tanít téged!
(2) Ha tényleg vállalni tudod az Úr egész igáját, tökéletes leszel, ha nem tudod, tégy meg annyit, amennyire képes vagy.
(3) Az ételekre vonatkozóan annyit tarts meg, amennyit meg tudsz tartani, nagyon tartózkodj azonban a bálványáldozati lakomáktól, mert azok a halott istenek előtti hódolatot jelentik.

7.
(1) A keresztségre vonatkozóan pedig, így kereszteljenek: miután mindezeket előtte elmondtátok, élő vízben kereszteljetek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére.
(2) Ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben.
(3) Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet a fejre, az Atya és Fiú és Szentlélek nevére.
(4) A keresztelendő és a keresztelő böjtöljön a keresztelés előtt, ha lehetséges, a többiek is; a keresztelendőnek hagyd meg, hogy előzőleg egy, vagy két napig böjtöljön.

8.
(1) Böjtjeitek ne legyenek együtt a képmutatókkal, ők ugyanis a szombat utáni második napon és ötödik napon böjtölnek; ti a negyedik napon és az előkészületi napon böjtöljetek;
(2) ne imádkozzatok úgy, mint a képmutatók, hanem úgy, ahogyan az Úr parancsolta evangéliumában, így imádkozzatok:
"Mi Atyánk, ki vagy a mennyben, szenteltessék meg neved, jöjjön el országod, akaratod legyen meg a földön, mint megvan a mennyben; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, engedd el adósságunkat, amilyen mértékben mi is elengedjük azoknak, akik nekünk adósak, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké!"
(3) Naponta háromszor imádkozzatok így.

9.
(1) Az Eukharisztiáról a következőket, így végezzétek:
(2) először a kehely fölött:
"Hálát adunk néked Atyánk a Te szolgádnak, Dávidnak szent szőlőjéért, melyet megismertettél velünk szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké!"
(3) A kenyértörésről pedig a következőképpen:
"Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké!
(4) Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze Egyházad királyságodban a föld határairól! Mert tiéd a hatalom és dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké!"
(5) Ne egyék és ne igyék az Eukharisztiátokból senki más, csak az, aki meg van keresztelve az Úr nevére! Erről mondta ugyanis az Úr: ne dobjátok a szentet a kutyák elé.

10.
(1) Miután pedig beteltetek, így adjatok hálát:
(2) "Szent Atyánk, hálát adunk néked szent nevedért, melynek sátrát szívünkben ütötted fel, a tudásért és hitért és halhatatlanságért, melyet kinyilatkoztattál nékünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké!
(3) Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által!
(4) Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!
(5) Emlékezzél meg, Uram, egyházadról, hogy szabadítsd meg őt minden gonosztól és tedd tökéletessé szeretetedben, és gyűjtsd össze a négy szél irányából a megszenteltet országodba, amit neki készítettél! 
(6) Jöjjön a kegyelem, és múljon el e világ! Hozsanna Dávid Istenének! Aki szent, jöjjön, aki nem az, térjen meg! Maran athá! Ámen!"
(7) A prófétáknak engedjétek meg, hogy hálát adjanak, amennyiben akarnak.

11.
(1) Ha érkezik hozzátok valaki, és tanítja mindazt, amiről fentebb szó volt, azt fogadjátok be!
(2) Ha viszont felforgatja azt, és mást tanít, hogy bomlasszon, ne hallgassatok rá! Ha ellenben azért tanít, hogy bennetek az Úr ismeretét és igazságosságát gyarapítsa, úgy fogadjátok, mint magát az Urat!
(3) Az apostolokkal és prófétákkal az evangélium rendelkezésének megfelelően járjatok el.
(4) Minden apostolt, aki hozzátok érkezik, úgy fogadjátok, mint az Urat magát!
(5) De egy napnál tovább ne maradjon! Ha esetleg szükséges, maradjon még egy napot: ha azonban már három napig marad, akkor hamis próféta.
(6) Amikor az apostol elmegy tőletek, ne vigyen magával mást, csak kenyeret, addigra, amíg szállást talál. Ha pénzt kérne, hamis próféta.
(7) Ne tegyetek próbára egyetlen olyan prófétát sem, aki a Lélekben szól, és meg ne ítéljétek! Minden bűn megbocsájtatik ugyanis, de erre nincsen bocsánat.
(8) Ezzel szemben, nem mindenki próféta, aki lélekben szól, csak akkor, ha erkölcsei ugyanazok, mint az Úré. Az erkölcsökről lehet felismerni a prófétát és a hamis prófétát.
(9) Próféta továbbá mindaz, aki a Lélekben asztalt készít, de nem maga eszik róla; ellenkező esetben hamis próféta.
(10) Azok, akik az igazságot tanítják, mind próféták, de, ha nem cselekszik azt, amit tanítanak, hamis próféták.
(11) Minden igaz, kipróbált próféta az egyház kozmikus misztériumának javára cselekszik, de mert nem tanítja, hogy azt kell tenni, amit ő tesz, azért még meg ne ítéljétek! Istennél van ítélete. Így tettek a régi próféták is.
(12) Amelyik viszont elragadtatásban szólna így: pénzt adj nekem, vagy más valamit, arra ne hallgassatok! Ha ellenben más rászorulók miatt kérne, hogy adjatok, akkor senki ne ítélje meg őt!

12.
(1) Mindenkit fogadjatok be, aki az Úr nevében érkezik; próbára téve majd megismeritek, hiszen képesek vagytok a jobb és a bal megkülönböztetésére.
(2) Ha a jövevény átutazóban van, segítsétek, amennyire tudjátok; ne maradjon azonban nálatok, csak két vagy három napig, amennyiben szükséges.
(3) Ha mestersége van, és le akar telepedni nálatok, dolgozzék és egyék.
(4) Ha nincs mestersége, gondoskodjatok róla belátásotok szerint, hogy ne éljen köztetek keresztény tétlenül.
(5) Ha azonban nem akarna így cselekedni, Krisztus-kufár. Az ilyenektől óvakodjatok!

13.
(1) Minden igaz próféta, aki le akar telepedni nálatok, megérdemli kenyerét.
(2) Hasonlóképpen az igaz tanító is, mint a munkás, megérdemli kenyerét.
(3) A csűr, a présház, juhaid és marháid, terményeid zsengéjét vedd, és add a zsengét a prófétáknak, mivel ők a ti főpapjaitok.
(4) Ha nincs közöttetek próféta, akkor a szegényeknek adjátok.
(5) Amikor kenyeret sütsz, vedd a javát és add a parancs szerint.
(6) Ugyanígy, ha olajos- vagy borosedényedet megnyitod, vedd zsengéjét, és add a prófétáknak.
(7) Pénzed, ruhád és mindennemű vagyonod javát vegyed, ahogy neked tetszik, és add a parancs szerint.

14.
(1) Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok.
(2) Mindaz, akinek vitás ügye van felebarátjával, addig ne jöjjön közétek, míg ki nem békült, nehogy közönségessé váljon áldozatotok.
(3) Az Úr ugyanis erről mondotta: Mindenütt tiszta áldozatot mutatnak be nékem, mert nagy király vagyok, mondja az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között.

15.
(1) Szenteltessetek fel magatoknak az Úrhoz méltó püspököket és diakónusokat, szelíd és nem pénzéhes, igazmondó és kipróbált férfiakat; ők látják el ugyanis nektek a tanítók és próféták szolgálatát.
(2) meg ne vessétek őket, a tanítókkal és prófétákkal együtt tiszteletben álljanak köztetek!
(3) Ne haraggal, hanem békésen feddjétek meg egymást, ahogyan az evangéliumban áll; senki szóba ne álljon azokkal, akik a másik ellen valamit elkövettek, amíg bűnbánatot nem tartottak!
(4) Imáitokat, adakozástokat és minden cselekedeteteket úgy végezzétek, ahogyan Urunk evangéliumában áll!

16.
(1) Őrködjetek életetek fölött! Ki ne aludjanak mécseseitek és ki ne oldódjon övetek! Legyetek készen! Nem tudjátok ugyanis az órát, melyben Uratok érkezik.
(2) Gyakran gyűljetek össze, azt keresve, mi válik lelketek javára! Semmilyen időnek nem lesz haszna kitartásotokat illetően, ha a végső időben tökéletesek nem lesztek.
(3) A végső napokban ugyanis sok hamis próféta lesz, sok rontó, a juhok farkasokká válnak, a szeretet gyűlöletbe fordul át;
(4) amikor felgyülemlik a törvénytelenség, gyűlölni fogják egymást az emberek, s akkor fog megjelenni a világcsaló Isten fiaként, a föld a kezébe adatik és jeleket és csodákat művel, melyek a világ kezdete óta nem voltak.
(5) Az emberek világa ekkor tűzpróbára kerül, és sokan megbotránkoznak és elvesznek, akik azonban kitartanak hitükben, megmenekednek ama átkozottól.
(6) És ekkor tűnnek fel majd az igazság jelei; először az ég megnyílásának jele, másodszor a harsona hangja, s harmadszor a holtak feltámadása.
(7) Nem mindenki támad fel azonban, amint megmondatott: Eljön az Úr és vele összes szentjei.
(8) A világ akkor majd meglátja az Urat, amint eljön az ég felhői fölött.

+ + +

Vanyó László (+2003) fordítása, in: Vanyó László (szerk.): Apostoli atyák, Bp. 1980

A fordítás szövegét a könnyebb áttekinthetőség érdekében tagoltuk, kivettük belőle a nagyszámú szentírási hivatkozást, továbbá az imádságok szövegét idézőjeleztük és dőlt betűvel kiemeltük.

Magát a szöveget a félreértések elkerülése végett egyetlen helyen fontosnak tartottuk korrigálni. A 15. fejezet (1) mondatában a "szenteltessetek fel magatoknak" kifejezést vettük V. L. "kézfeltétellel válasszatok magatoknak" megfogalmazása helyett. A görög eredetiben itt a khirotonia kifejezés ragozott alakja szerepel. A khirotonia (kézfeltétel) az oltár körül szolgáló nagyobb rendek, a püspök, diakónus felszentelését jelenti; míg a khiroteszia (kézrátétel) az oltáron kívül szolgáló kisebb rendek felszentelésére vonatkozik. A fordító azonban félreérti a fogalmat, és kézfelemeléses szavazásnak értelmezi (ezt lábjegyzetben ki is fejti). Valójában azonban a görög eredeti teljes egyértelműséggel a nagyobb rendek szenteléséről beszél. A szentelendő püspök, diakónus személyét valóban a helyi gyülekezett választotta ki, azonban a választottat püspökök szentelték föl, miután az alkalmasságáról meggyőződtek.