Az ószövetségi zsidó vallásgyakorlatban, a Tízparancsolat IV. parancsolata értelmében, a hét utolsó napja, a szombat munkaszüneti nap továbbá az istentisztelet napja - ezt a napot tehát minden értelemben Istennek kell szentelni. Ezen túlmenően, bár szigorúan véve ez nem volt parancsolat, de kialakult az a gyakorlat is, hogy hetente kétszer, a második és az ötödik napon - tehát hétfőn és csütörtökön - böjtöt tartottak az istenfélő zsidó hívek. A szombatot leszámítva a zsidó vallás a hét napjaihoz nem társított teológiai tartalmakat vagy liturgikus szempontból jellemző gyakorlatot. Igazából a szombatot leszámítva a hét napjainak még neve sincsen a zsidó naptárban, egyszerűen sorszámokkal jelölik őket.
 |
| Etióp zsidók szombati istentisztelete |
A kereszténység - a közhiedelemmel ellentétben - nem szüntette meg a szombat ünnepnapi mivoltát. Más kérdés, hogy a hét napjai közül már a legelső időktől valóban a vasárnap lett a hangsúlyosabb ünnep. A szombatnap ünnepi jellege leginkább a templomi szertartásrendben illetve a kolostori életben mutatkozik meg. A világi életvitelben ezt nem sikerült mindig és mindenhol következetesen realizálni, habár a böjti szabályozás a világi hívek számra is egyértelműen hangsúlyozza a szombat ünnepi mivoltát.
A kereszténység megőrzi a heti két böjti nap hagyományát is, azonban krisztológiai értelmezést ad nekik és átteszik őket szerdára, Krisztus elárulásának napjára és péntekre, Krisztus kínszenvedésének és halálának napjára, ahogyan az már a Didakhéban is szerepel. Ezen napok tropárja és kontákja - liturgikus himuszai - a Szent Keresztről elmélkednek.
A hétnek a krisztológiai tartalommal leginkább áthatott napja minden kétséget kizáróan Krisztus feltámadásának napja, az Úr napja, a vasárnap, mely a hét első napja és a heti ciklus legnagyobb ünnepe. Már a II. században véglegesítik azt is, hogy a Húsvét, a Feltámadás ünnepe - és ennek következtében több más mozgóünnep - vasárnapra kell hogy essék.
Vasárnap a teremtés első napja: És Isten szólt: "Legyen világosság!" És lett világosság. (Ter 1,3) - Krisztus pedig a "világ világossága" (Jn 8,12). A keresztény szimbolika ezen a ponton találkozik a mezopotámiai asztrológiával is: a Nap a kereszténységben Krisztus-szimbólum, ugyanakkor az asztrológia heti ciklusában a vasárnapot uraló égitest is egyben.
Ugyanakkor a vasárnap, mivel a hetedik napot, a szombatot követi, ezért nem csak a hét első, de a nyolcadik napja is. Matematikai értelemben bármennyire is paradox dolog nyolcnapos hétről beszélni, a nap spirituális tartalmát tekintve a vasárnap mint nyolcadik nap hangsúlyosabb szerephez jut a liturgikus életben, mint vasárnap a hét első napjaként. A 7-es szám az evilági időt jelképezi, a 8-as pedig 7+1, azaz az evilági időtapasztalatot meghaladó isteni, mennyországi időt szimbolizálja, ami utalás a legvégső időkre, Krisztus második eljövetelére, az eszkatonra, valamint annak végső beteljesedésére, a mennyei örökkévalóságra. A nyolcadik napot mindezek miatt szokás az új teremtés napjaként is emlegetni, mely új teremtésnek első eseménye Krisztus feltámadása volt, betetőzése pedig második eljövetele lesz.
A vasárnapi liturgiák rendesen - amennyiben éppen nem valamilyen másik, nagyobb jelentőségű ünnep van - nyolchetes ciklusban ismétlik a feltámadási tropárokat és kontákokat, nyolc különböző dallammal és nyolc különböző szöveggel, ennek gyűjteménye az úgynevezett Oktoikosz (a görög okto, 'nyolc' és ikosz, 'hang' szavakból).
A vasárnap, a szerda és a péntek tehát hangsúlyos krisztológiai tartalommal bír a keresztény liturgikus naptárban. A hét másik négy napját viszont hasonlóan hangsúlyos ekkléziológiai tartalommal töltötte meg az Egyház. A hétfő, a kedd, a csütörtök és a szombat az Egyetemes Egyház négy különböző aspektusát tárja fel a hívek számára.
A hétfői napot a mennyei erők hierarchiájának, az angyali karoknak szenteli az Egyház. Isten mennyei udvartartása ugyancsak az Egyetemes Egyház szerves része. A földi egyház hierarchiája (püspök-pap-diakónus-laikus) nem más, mint a kilenc angyali kar mennyei hierarchiájának evilági meghosszabbítása.
A kedd Krisztus előfutárának, Keresztelő Szent Jánosnak van szentelve. Tágabb értelemben azonban ezen a napon az összes ószövetségi igazra, a pátriárkákra és a prófétákra is gondolunk, mint Krisztus Egyházának az ószövetségi előképeire.
Csütörtök az apostolok illetve Mürai Szent Miklós napja. Az apostolok az Evangélium hirdetői és a földi egyházszervezet megalapítói, Szent Miklós pedig egyebek mellett a görög rítusú - diofizita ortodox illetve a görögkatolikus - egyházak patrónusa, azonban az esetében is gondolnunk kell a többi egyházatyára és egyháztanítóra.
A szombat, bár megtartja az eredeti, ószövetségi értelmezését is, de ugyancsak kiegészül egy jellegzetesen újszövetségi, ekkléziológiai tartalommal. Ez a nap az Egyház üdvözült szentjeinek van szentelve, a vértanúknak és a "vértelen vértanúknak", az aszkétáknak, illetve mindenki másnak, aki életét - akár laikusként is - Krisztus szolgálatának fényében élte le és a feltámadás reményében hunyt el. A nap kontákja megszólítja az Istenszülőt is, mint az Egyház lelki anyját és legfőbb közbenjáróját.
 |
| Koncelebrált szombati miafizita ortodox liturgia az Amerikai Egyesült Államokban, balról jobbra az örmény, a szír, a kopt és a szír-malankár püspök atyák részvételével |
