Noé hét törvénye

Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: "Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!"

Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: "Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet."

Azután Isten azt mondta: "Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet. A felhőkben lesz tehát a szivárvány, s én látni fogom, és megemlékezem arról az örök szövetségről, amely Isten között és a földön lévő minden testet éltető lélek között létrejött." Majd azt mondta Isten Noénak: "Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet közöttem és a földön levő minden test között szereztem." (Ter 9,1-17)

Noé hét törvénye

Ahogyan az a Teremtés könyvében olvasható, az Úr szövetséget kötött Noéval, mely szövetség a 3 fiára és a további 72 leszármazottjára is érvényes. A 72 leszármazott - Noé unokái és dédunokái - a "népek", azaz az ókorban számon tartott 72 nép ősatyái voltak, vagyis Noé nemzetsége az ószövetségi elképzelés szerint a teljes emberiséget jelenti. Az Úr tehát a teljes emberiséggel kötötte meg ezt a szövetségét, így az minden emberre vonatkozik, azokra is, akik nem az ószövetségi választott nép fiai.

A szövetségkötéssel az Úr hét parancsolat betartását várja el minden embertől. Mivel ezeket a törvényeket Noé kapta meg a Kinyilatkoztatásban, ezért Noé hét törvényének, vagy noahita törvényeknek hívjuk őket.

Noé szövetsége és a noahita törvények a következők miatt jelentősek:

• időrendben megelőzik Ábrahám szövetségét és Mózes törvényeit;
• egyetemesebb érvényűek azoknál, mert minden emberre vonatkoznak;
• Jézus Krisztus a noahita törvényeket is beteljesíti, az Új Szövetség a Noéval kötött szövetséget ismételten megerősíti.

Noé törvényeit a Teremtés könyve ide vonatkozó fejezete nem részletezi, hanem a Talmud szedi azokat pontokba:

1. Bálványimádás tilalma - az Istenben való hit.
2. Istenkáromlás tilalma - az Isten tisztelete.
3. Emberölés tilalma - az emberi élet tisztelete.
4. Paráználkodás tilalma - a család tisztelete.
5. Lopás tilalma - a magántulajdon tisztelete.
6. Állat megcsonkításának (élve elfogyasztásának) tilalma - az élőlények tisztelete.
7. Bíróságok fölállítása - az erkölcsi normák kollektív tisztelete.

Egy ettől némileg eltérő felsorolást tartalmaz a Toszefta is:

1. Tartózkodás a személyes ítélkezéstől.
2. Tartózkodás a bálványimádástól.
3. Tartózkodás az istenkáromlástól.
4. Tartózkodás a paráznaságtól.
5. Tartózkodás az öléstől.
6. Tartózkodás a lopástól.
7. Tartózkodás élő állat csonkításától.

A sorrendiségtől eltekintve, egyetlen pontban különbözik a két felsorolás. A Toszefta az egyéni ítélkezést tiltja, a Talmud pedig a bírói testületek felállítását szorgalmazza. A két, látszólag eltérő megközelítés mögött ugyanaz a gondolat húzódik meg: az egyéni önbíráskodásnak nincs helye, jogi és erkölcsi kérdésekben ítélkezni kizárólag a közösség legitim testülete illetékes.

A Talmud és a Toszefta is eredetileg a szóbeli hagyomány gyűjteménye, melyet csak igen későn - jóval később, mint az Újszövetséget - rögzítenek írásban is. A noahita törvényekről azonban tanúskodik egy jóval korábbi irat is, a Kr. e. II. században keletkezett Jubileumok könyve. A noahita törvényeket itt sem pontokba szedve olvashatjuk, azonban a részletesebb leírás egyben részletesebb indoklással is szolgál. A Jubileumok könyve az etióp ortodox egyházban a Biblia kanonikus iratai közé tartozik. A többi apostoli egyház az apokrifek közé sorolja, de az abban leírtakat a szóbeli Szent Hagyomány részeként számon tartja, tartalmára az egyházatyák közül többen is hivatkoznak.

És a huszonnyolcadik jubileumban Noé felírta a fiai fiainak a rendeléseket és parancsolatokat, és minden ítéletet, amit megismert, és intette fiait, hogy tartsák meg az igazságosságot, fedjék be a testük szégyenét, áldják a Teremtőjüket, tiszteljék atyjukat és anyjukat, szeressék felebarátjaikat, őrizzék meg lelküket a paráznaságtól, a tisztátalanságtól és minden bűntől.

Mert emiatt a három dolog miatt jött az özönvíz a földre, nevezetesen a fajtalankodás miatt, amiben a Vigyázók elrendelt törvényük ellen cselekedtek, amikor az emberek lányai után mentek paráználkodva, és feleségeket vettek ki-ki, amint választott magának: és általuk kezdődött minden tisztátalanság. És fiakat szültek, a Nefilimet, és azok mind különböztek egymástól, és felették egymást: az óriások ölték a Nefilt, és a Nefil ölte az Eljót, és az Eljó az embereket, és egyik ember a másikat. És mind odaadta magát a gonoszság munkájára, hogy sok vért ontson, és a föld bűnnel telt meg. Majd ezek után vétkeztek a vadállatok, a madarak és minden mozgó ellen a földön: és a sok vér betöltötte a földet, és az ember minden gondolata, képzelete és vágya folyton csak gonosz volt. És az Úr eltörölt mindent a föld színéről; cselekedeteik gonoszsága miatt, és elpusztított mindent, amiatt a vér miatt, amit kiontottak a földön.

És mi maradtunk meg, én és ti, fiaim, és minden, ami velünk együtt lépett be a bárkába, és íme látom a ti dolgaitokat előttem, hogy nem jártok igazságosságban: hogy a pusztítás útján kezdtetek járni, és elpártoltok egymástól, és irigykedtek egymásra, és hogy nem vagytok összhangban, fiaim, egyikőtök sem fitestvérével. Mert látom, és íme a démonok elkezdtek csábítgatni titeket és a gyermekeiteket, és én most félek miattatok, hogy halálom után embervért ontotok majd a földön, és hogy ti is el lesztek törölve a föld színéről.

Mert aki ember vérét ontja, és aki bármely hús vérét eszi, mind pusztuljon el a földről. És ne maradjon meg senki ember, aki vért evett, vagy ember vérét ontotta a földön, és ne maradjon életben semmi magja és leszármazottja az ég alatt; hanem a pokolba menjenek, és a kárhoztatás helyére szálljanak alá, és a mélység sötétjébe kerüljenek mind, erőszakos halál által. Ne láttassék rajtatok semmi vér mindabból a vérből, mely minden napjaitokban (kiontatik), amikor megöltök bármely vadat, vagy barmot, vagy bármit, ami a földön repked, és tegyetek jól lelketeknek azáltal, hogy befeditek azt, ami ki lett ontva a föld színére. És ne legyetek a vérrel evőhöz hasonlóak, hanem őrizzétek meg magatokat, hogy senki ne egyen vért előttetek: fedjétek be a vért, mert így lett megparancsolva nekem, hogy tanúságot tegyek erről nektek és gyermekeiteknek, minden testtel együtt. És ne tűrjétek el, hogy a lelket a hússal együtt megegyék, azért, hogy a véretek, ami a ti életetek, nehogy valamely test kezétől legyen majd számon kérve, amely kiontja a földre. Mert a föld tisztátalan lesz a vértől, amit kiontottak rá; mert minden nemzedék idején annak vérétől fog megtisztulni, aki vért ontott. És most, gyermekeim, figyeljetek: munkáljatok ítéletet és igazságosságot, hogy igazságosságban telepedhessetek le az egész föld színén, és dicsőségetek felemelkedhessen Istenem elé, aki megmentett engem az özönvíz vizeitől. (Jub 7,20-34)

A noahita törvények jelentősége

Az 1. és 2. parancsolat - a Talmud sorrendje szerint véve őket - spirituális természetű, az embernek az Istenhez való viszonyát határozza meg. Előírja az Isten-hitet, méghozzá az egy Istenben való hitet, és tiszteletteljes viszonyt követel meg az Ő irányába.

A 3., 4. és 5. törvények olyan erkölcsi normákat megfogalmazó morális parancsok, melyek a szociális kapcsolatoknak is kijelölik a fő medrét. Az élet védelme, a család intézményének, valamint a magántulajdonnak a tisztelete olyan alapelvek, melyek többé-kevésbé a mai társadalmak erkölcsi normáinak és jogrendjének is alapját képezik.

A 7. törvény az előbbiekkel szoros összefüggésben áll. Ez a parancsolat a bíróságok, a törvényhozó-ítélkező testületek létrehozásával a társadalom megszervezését célozza meg; vagyis ez esetben egy erősen szociális-politikai jellegű, azaz a kifejezéseket eredeti értelmükben véve, kifejezetten egy társadalmi-közéleti parancsolatról van szó.

Míg az eddig felsorolt parancsolatokat kézenfekvőnek, magától értetődőnek érezhetjük, addig a 6. noahita törvény némi magyarázatra szorul, legalábbis a mai ember számára. A parancsolat tiltja az állatok megcsonkítását, élő állat elfogyasztását, bármiféle vérontást, és ezek további folyományaként a vér és az elhullott állatok fogyasztását is vagy bálványoknak áldozását.

Bármennyire is meghökkentő, de első olvasatban ez a parancsolat valóban azt tiltja meg, hogy ne vágjuk le az élő birka lábát, ha birkacombot akarunk enni, és ne vágjuk le legközelebb a másik lábát is, ha ismét birkahúst kívánnánk fogyasztani. A Jubileumok könyvében olvasható megfogalmazás - "a lelket a hússal együtt megenni" - az olyan esetre vonatkozik, ha úgy fogyasztanánk az állatból, miközben ő még él.

Tágabban értelmezve azonban az állat megcsonkításának és az élő állat fogyasztásának tilalma azt is megparancsolja, hogy semmilyen módon ne kínozzuk az állatokat, ne okozzunk nekik fölösleges szenvedést, és még az elfogyasztásra szánt állattal is bánjunk kíméletesen. Ez az értelmezés máris nem tűnik annyira idegennek, hiszen az állatvédelmi törvények is erre az elvre épülnek; még komplexebb értelmezésben pedig a korszerű természetvédelem alapját is adják.

(Két dolgot érdemes itt közbevetőleg megjegyezni. Az élő állat fogyasztásának tilalma a melegvérű állatokra vonatkozik, aki tehát például friss osztrigát fogyaszt, az nem vét ezzel a noahita törvény ellen. Ugyancsak nem vétek a törvény ellen az indokolt állatorvosi beavatkozásból történő csonkítás, és az ivartalanítás sem.)

A vér szimbolikája

Ahhoz, hogy a 6. parancsolat sajátos logikáját megérthessük, ismerni kell a vér szimbolikáját. Régen - nem csak az ószövetségi zsidó vallás korai szakaszában, de több más vallásban és kultuszban is - a vért, mint életfontosságú testnedvet, az éltető lélekkel, és magával az élettel hozták szoros összefüggésbe. Úgy tűnik, mintha eleinte még konkrétan a vért tekintették volna a lélek hordozójának. Az ószövetségi zsidóság későbbi korszakaiban ez az elképzelés sokat finomodott, nem gondolják már azt, hogy a vér materiális értelemben hordozná a lelket. Amit Mózes első könyve még úgy ír le, hogy "a vért a hússal ne egyétek", ugyanahhoz a történethez kapcsolódóan, ugyanazt a gondolatot a lényegesen később keletkezett Jubileumok könyve már úgy fogalmazza meg, hogy "a lelket a hússal" ne egyék.

Azonban a szimbolika és az analógia szintjén ez a szoros összefüggés továbbra is fennáll a vér és a lélek között, a vér és az élet kapcsolata pedig tudományosan is feltárt valóság. Ez a hármas kapcsolat még az Új Szövetségben is megmarad: Krisztus az üdvözítő vérével szerez örök életet a lelkeknek. Ezzel a megfogalmazással, mint költői képpel is gyakran találkozunk a liturgikus himnuszokban, imádságokban, homíliákban.

A lélek Istenhez tartozik, ezért csak Ő rendelkezhet felette, mivel pedig a vér a lélek egyfajta sajátos szimbóluma, ezért a vér is alapvetően Istent illeti meg. Az ószövetségi Templomban ezért az áldozati állatok vérét Istennek ajánlották fel. Az ember pedig ugyanezért nem fogyaszthat vért, hiszen a lélek dolgában sem rendelkezhet Isten helyett.

Éppen ezért súlyos bűn a vérontás, amit mind a Teremtés könyve, mind a Jubileumok könyve kellő részletességgel tárgyal. Bűn az ember vérének ontása, a gyilkosság de a nem halálos kimenetű fizikai bántalmazás is bűn.

Ugyancsak bűn élő állat vérét ontani, vagy állatot megsebezni. Csak az elfogyasztásra szánt állatot szabad levágni, de azt is csak a fölösleges vérontást és bántalmazást kerülve, és a lehető leggyorsabban kell végezni vele. A vágóállat gyors kivéreztetése is azt a célt szolgálja, hogy az életfunkciók minél hamarabb leálljanak, és ezáltal a szenvedés ideje is jelentősen lerövidüljön. Az így levágott állat vére is Istent illeti - akkor is ha nem templomi áldozatról van szó - ember tehát ezt a vért sem fogyaszthatja el, és főleg nem ajánlhatja fel azt egy bálványnak.

Tilos a "fúlvaholt" állat fogyasztása, hiszen abban eltávolíthatatlanul benne van a vér, ami csakis az Istent illeti meg. A fúlvaholt alatt nem csak a fulladásos halál értendő, hanem az egyéb elhullás is, legyen az oka akár betegség, akár végelgyengülés, akár baleset. A ragadozók által elejtett állatok is ugyanebbe a kategóriába tartoznak.

Habár a 6. noahita parancsolat egy szimbolikára épül fel, a gyakorlati jelentősége mégis nagyon konkrét, és emellett szerteágazó, egyszerre több síkon is érvényes:

• Isten tisztelete: A vér el nem fogyasztásával valójában Istennek áldozunk, akkor is, ha ehhez nem kapcsolódik konkrét rituális áldozati szertartás. Rituálé nélkül, a szimbolika által, spirituálisan kapcsolódunk Istenhez. (Mindez az 1. és 2. parancsolattal is összefüggésben áll.)
• Az ember tisztelete: Tiszteletben tarjuk embertársainkat, nem vesszük el életüket, nem ontjuk vérüket. (Ugyanezt a 3. parancsolat önállóan is megfogalmazza.) Önmagunkat is tiszteletben tartjuk, nem tesszük ki magunkat fertőzés és mérgezés veszélyének az elhullott állatok elfogyasztásával.
• Az élet és a teremtett világ tisztelete: Nem sebezzük meg az állatokat, nem kínozzuk őket. Nem ölünk fölöslegesen állatot, amelyiket megesszük, azzal is kíméletesen bánunk. A ragadozók által elejtett állatot meghagyjuk a ragadozónak, az elhullott állatot meghagyjuk a dögevőknek, nem vesszük el előlük, nem avatkozunk be fölöslegesen a természet rendjébe.

Ahogyan látjuk, a 6. parancsolat tehát rávilágít az 1., 2. és 3. parancsolatok közötti összefüggésre is. Bármennyire is archaikus nyelven szól hozzánk ez a parancs, olyan örökérvényű igazságokat közvetít, melyeknek aktuális üzenete egyértelmű és nyilvánvaló a mai ember számára is.

Noé törvényei a Jeruzsálemi Zsinaton

Kr. u. 50-ben összeült Jeruzsálemben az Egyház legelső zsinata, az úgynevezett Apostoli Zsinat. Számos különböző témában határoznak a jelenlévő apostolok és püspökök. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon Mózes ószövetségi törvényei közül mit kell betartaniuk a nem zsidó származású, pogányságból megtért keresztényeknek, akik a zsidó vallási előírásokat a legtöbb esetben nem is ismerték. Tömören összefoglalva a lényeget, a Zsinat döntése az volt, hogy a pogányságból megtért keresztényeknek - a Tízparancsolatot leszámítva - a mózesi törvényeket nem kell megtartaniuk, rájuk Noé 7 parancsolata vonatkozik.

Ezt az írást küldték velük: "Az apostolok és presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában élő, pogányok közül származó testvéreknek. Hallottuk, hogy néhány közülünk való, megbízatásunk nélkül tanítva megzavart titeket és földúlta lelketeket. Ezért megállapodásra jutva jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk egy-két férfit a számunkra igen kedves Pállal és Barnabással, akik egészen a mi Urunk Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik ugyanezeket személyesen élőszóval is tudtotokra adják. A Szentlélek és mi magunk is azt tartottuk helyesnek, hogy a következő szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok. Tehát tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől a fojtott állattól és a törvénytelen házasságtól. Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket!" (ApCsel 15,23-29)

Az Apostoli Zsinat döntéseiről több, egymást kiegészítő forrásból értesülünk:

1. Az Apostolok Cselekedetei fenti, szűkszavú beszámolójából.
2. Az apostolok leveleiből. Az apostolok nem döntöttek önhatalmúlag, nem adnak egyéni elképzelésük szerinti instrukciókat a gyülekezeteknek. Csak olyan utasítást és tanítást fogalmaznak meg, amiben egyetértés van, és élvezik a többi apostol és presbiter támogatását. (A presbiter ekkor még a püspökök elnevezése volt.) Ez a közös álláspont részben a magától értetődő összhangból fakad, részben pedig a Jeruzsálemi Zsinaton meghozott konszenzusos döntés gyümölcse - még ha utólag nehéz is rekonstruálni, hogy mikor melyik eset áll fenn.
3. A Didakhé viszont egyértelműen a Jeruzsálemi Zsinat döntéseit tartalmazza. Ezt még az apostolok idejében (Kr. u. 70. körültől), vagy a közvetlen tanítványaik idejében (legkésőbb Kr. u. 120-ig) fektetik írásba.
4. A Jeruzsálemi Zsinat további döntéseit a szóbeli tanítás és az Egyház következetes mindennapi gyakorlata őrizte meg a későbbi korok számára. Ezen tanítások és gyakorlatok jelentős részét majd az Egyetemes Zsinatok ismételten megerősítik, és ekkor már írásba is foglalják, ezek közül érdemes megemlíteni a 85 Apostoli Kánont.

Sem az Újszövetség írásaiban, sem a Didakhéban nem a hagyományos sorrend szerint, pontokba szedve jelennek meg a noahita törvények, azonban tartalmukat tekintve ezek a parancsolatok többszörösen is szerepelnek ezekben az íratokban. Az alábbi válogatás elsősorban a Didakhét idézi, de számos igehelyet lehetne még idézni az Újszövetségből is.

1. Bálványimádás tilalma - az Istenben való hit 

Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól. (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) Szeresd Istenedet (Did 1,2), varázslással ne foglalkozz! (Did 2,2) Ne űzz madárjóslást sem gyermekem, mert az is bálványimádáshoz vezet, se ráolvasást, se csillagjóslást, se mágiát, ilyeneket se látni, se hallani ne kívánj. Bálványimádás ered mindezekből. (Did 3,4)

2. Istenkáromlás tilalma - az Isten tisztelete

Szeresd Istenedet! (Did 1,2) Ne légy zúgolódó gyermekem, mert az káromláshoz vezet, ne légy önkényes, se silány gondolkodású; ezekből jön a káromkodás. (Did 3,6) Az Úr parancsait el ne hagyd, tartsd meg, amit kaptál, se ne tégy hozzá, se el ne végy belőle! (Did 4,13) Az egyházban valld meg botlásaidat és rossz lelkiismerettel ne járulj imádsághoz! (Did 4,14)
Istenkáromlásnak számít Isten bármiféle kétségbe vonása, például ha önhatalmúlag eltérünk a parancsaitól, vagy ha nem tiszta lelkiismerettel szólítjuk meg Őt.

3. Emberölés tilalma - az emberi élet tisztelete

Ne ölj, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg! (Did 2,2) Ne légy haragos, mert a harag gyilkossághoz vezet, féltékeny se légy, se viszálykodó, se erőszakoskodó; mindezekből gyilkosság származik! (Did 3,2)
Ahogy látjuk, az apostolok a Hegyi Beszéd tanítása alapján (Mt 5, 21-22) már a haragtartás is igen súlyos bűnnek tekintették, és a gyilkossággal hozták kapcsolatba.

4. Paráználkodás tilalma - a család tisztelete

Tartózkodjatok a törvénytelen házasságtól! (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) A test és hús kívánságaitól tartózkodj! (Did 1,4) Ne törj házasságot, ne paráználkodj! (Did 2,2) Ne légy kívánkozó fiam, a kívánkozás ugyanis paráznasághoz vezet, mocskos beszédű se légy, szemeidet ne forgasd, mert ezekből származik a házasságtörés! (Did 3,3)
A Hegyi Beszéd tanítása itt is visszaköszön: "mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, már paráználkodott vele" (Mt 5,28).

5. Lopás tilalma - a magántulajdon tisztelete

Ne lopj, ne kívánd azt, ami felebarátodé! (Did 2,2) Ne légy rabló (Did 2,6) Ne légy hazug, gyermekem, a hazugság vége a lopás, pénzsóvár se légy, ne hajhászd a hiú dicsőséget. Lopás a vége mindezeknek. (Did 3,5)
A lopás bűne esetében is azt látjuk, hogy az apostolok igyekeznek a különböző bűnök közti összefüggésekre rávilágítani.

6. Állat megcsonkításának és vér fogyasztásának tilalma - az élőlények tisztelete

Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állattól. (Ap Csel 15, 29; Ap Csel 15,20) Az ételekre vonatkozóan annyit tarts meg, amennyit meg tudsz tartani, nagyon tartózkodj azonban a bálványáldozati lakomáktól, mert azok a halott istenek előtti hódolatot jelentik (Did 6,3)
Ehhez a parancsolathoz az eddigiek mellett annyit érdemes még hozzáfűzni, hogy a bálványoknak áldozott hús fogyasztását Szent Pál első korintusi levele részletesen és kellő árnyaltsággal tárgyalja (1Kor 8).

7. Bíróságok fölállítása - az erkölcsi normák kollektív tisztelete

Noé hetedik törvénye eredetileg a társadalmi szervezettség alacsony fokán álló népeknek szólt, mely népek időnként felbomló, majd más felállásban újra összeszerveződő, egymással gyakran harcoló törzsek laza szövetségei voltak. A parancsolat egy szilárd társadalom megszervezését; az egyetemes erkölcsi normák és az általános jogrend bevezetését és megtartását irányozza elő. Krisztus idejében azonban már jól szervezett társadalmakban, adott jogi keretek között éltek az emberek, a római jog pedig ebből a szempontból különösen kiemelkedő volt. Ezért az Egyház már nem a bíróságok létrehozására biztat, hiszen azok már léteztek, hanem a bíróságokon és más közéleti fórumokon való viselkedést szabályozza: Ne esküdj, hamis tanúságot ne tégy, ne rágalmazz (Did 2,3).

Ugyanakkor Krisztus országa nem evilágból való (Jn 18,36), és emiatt vannak olyan kérdések, melyekben a földi bíróságok nem illetékesek, egyedül az Egyház, mint a Kinyilatkoztatás letéteményese jogosult megszólalni. Az Egyház pedig ekkor még a megszervezés korszakában volt, így ebben a vonatkozásban a parancsolat az eredeti értelmében nyer konkrét értelmet. Az Apostoli Zsinat arra buzdítja a gyülekezeteket, hogy: "Szenteltessetek fel magatoknak az Úrhoz méltó püspököket és diakónusokat, szelíd és nem pénzéhes, igazmondó és kipróbált férfiakat; ők látják el ugyanis nektek a tanítók és próféták szolgálatát. meg ne vessétek őket, a tanítókkal és prófétákkal együtt tiszteletben álljanak köztetek!" (Did 15,1-2)

Noé törvénye, Ábrahám szövetsége, Mózes törvénye, Jézus Krisztus szövetsége

Az Úr időrendben először Noéval köt szövetséget, és törvényeket ad neki. Ezek a törvények és ez a szövetség Noé leszármazottaira, a teljes emberiségre vonatkoznak.

A későbbiekben az Úr kiválasztja Ábrahámot az emberek közül, szövetséget köt vele és leendő utódaival, a majdani zsidó néppel. Ábrahám azonban a körülmetélés kötelezettségén felül nem kap új törvényeket, eleinte a kiválasztott zsidó népre is Noé törvényei érvényesek.

Az Úr majd csak Mózesnek adja meg azokat a törvényeket, melyek Ábrahám népére vonatkoznak. A Tóra, azaz a Törvény, számos micvát, parancsolatot tartalmaz, amit a választott zsidó nép megtartani köteles. A későbbi zsidó hagyomány úgy tartja számon, hogy a Tóra összesen 613 micvát ír elő, de Krisztus idejében ezeket még nem számszerűsítették. Keresztény szempontból is jelentős, hogy a Tízparancsolat is ezen micvák közé tartozik.

Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy beteljesítse a Törvényt (Tóra) és a Prófétákat (Neviim) (Mt 5,17). A 'Törvény és Próféták' (Tóra u Neviim) az Ószövetség korabeli elnevezése volt. Jézus Krisztus tehát egyaránt beteljesíti Ábrahám szövetségét és Mózes törvényeit. A beteljesítést gyakran értik félre, mert a hétköznapi nyelvhasználatban többek között a bevégzés, befejezés szinonimájaként is használatos ez a kifejezés. Az Evangéliumban viszont ebben az igehelyben a beteljesítés azt jelenti, hogy teljessé teszi, kiegészíti, egésszé teszi, tökéletessé teszi. Jézus Krisztus az Új Szövetségben tökéletessé tette az Ó Szövetséget. Nagyon leegyszerűsítve ez a következőket jelenti:

• Jézus Krisztus az Új Szövetségben a Noé szövetségének népei közül kiválasztott Ábrahám szövetségét kiterjeszti Noé szövetségének többi népére is.
• Jézus Krisztus a Mózesnek adott micvák körét leszűkíti a Tízparancsolatra, ugyanakkor egyetemesebb, spirituálisabb - és tegyük hozzá: szigorúbb - értelmezést is ad neki. (Mindezt a Tízparancsolatról szóló bejegyzés részletesen tárgyalja.)

A továbbiakban pedig Krisztus apostolai és az Egyház püspökei a Szentlélektől vezérelve, a felmerülő vita kapcsán megerősítik Noé törvényeinek érvényességét.

Noé hét törvénye és a Tízparancsolat között szoros az összefüggés, egyes parancsolatok teljesen megegyeznek:

Noé 1. törvénye - Ne imádj bálványokat! - II. parancsolat

Noé 2. törvénye - Ne káromold Istent! - III. parancsolat

Noé 3. törvénye - Ne ölj! - VI. parancsolat

Noé 4. törvénye - Ne paráználkodj! - VII. parancsolat

Noé 5. törvénye - Ne lopj! - VIII. parancsolat

Noé 6. és 7. törvénye esetében nincs ilyen teljes egyezés a Tízparancsolattal, de bizonyos tartalmi átfedés mégis felfedezhető.

A 6. noahita törvény, ahogy fentebb már említettük, összefüggésben áll az 1., 2. és 3. törvényekkel, melyek a Tízparancsolatban is megfogalmazódnak.

Ugyanakkor ez a törvény megfogalmaz olyan tanítást is, melyet a Tízparancsolat nem: a vér és a fúlvaholt állat fogyasztásának tilalmát. Nem véletlen, hogy az Apostolok Cselekedetei ezt emeli ki konkrétan, két ízben is. Ez a tilalom továbbra is érvényben van. Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy az ortodox népek hagyományos konyhái nem is használják fel a vért, mint alapanyagot; szemben a katolikus vagy protestáns népekkel, melyek étlapján a vérből készült ételeket is - például a véres hurkák különböző fajtáit - megtaláljuk. A 63. Apostoli Kánon pedig ismételten megerősíti, hogy ki nem véreztetett, illetve elhullott állat húsát nem szabad fogyasztani.

A 7. noahita törvénynek - ahogy ezt is említettük korábban - két értelmezési területe van, egyik a világi törvénykezés és a közélet világa, a másik pedig az Egyház belső közösségi élete. Mivel a társadalom jogi és közéleti fórumai adottak, ezért azoknak csak a megfelelő működtetéséhez adnak kellő instrukciót az apostolok (Did 2,3), mely lényegileg azonos a IX. parancsolattal.

Ugyanakkor az Egyház belső fórumait nem csak a fentiek szellemében kell működtetni, de sok esetben még az egyházszervezet kiépítése is konkrét feladat. Ez ugyancsak nem fogalmazódik meg a Tízparancsolatban. Ezért szorgalmazzák az apostolok a püspökök szentelését (Did 15,1), de maga az Apostoli Zsinat is egy jelentős mérföldköve ennek a folyamatnak. Tulajdonképpen napjainkban is ugyanez a helyzet áll fenn: bizonyos esetekben elég csak működtetni az Egyház már létező fórumait, más esetekben viszont létre is kell hozni azokat. Mindkettőhöz a 85 Apostoli Kánon, illetve az Egyetemes Zsinatok kánoni határozatai adnak konkrét útmutatást.

+ + +

Fenti bejegyzésünkben az ószövetségi noahita törvényeknek elsősorban az újszövetségi, keresztény értelmezésére fókuszáltunk.

Fontos azonban látni, hogy a bibliai történet szerint Isten Noéval és családjával köt szövetséget, ezért ez a szövetség Noé összes utódára, tehát a teljes emberiségre vonatkozik. Ennek okán mind a zsidó, mid a keresztény értelmezés szerint a noahita törvények betartása is a teljes emberiségre vonatkozik, nem csak a zsidókra és nem csak a keresztényekre. (Ez az elv egyébiránt konkrétan meg is jelenik például a mai Izrael állam, vagy éppenséggel az USA jogrendszerében.)

Első olvasatra minden bizonnyal ellentmondásnak tűnik, hogy például egy politeista vagy egy materialista embertől hogyan várhatjuk el azt az egyistenhitet, amit a noahita törvények meglehetősen konkrétan megfogalmaznak. Ez az ellentmondás azonban az apostoli keresztény teológia ismeretében feloldható, de ennek részletes kifejtésére jelen keretek között nem vállalkozhatunk.

Mindenesetre - és ezt tekinthetjük a fentiek tömör összegzésének is - a noahita törvények lényegileg az élet, az élővilág, az ember, a család és a társadalmi erkölcs védelméről szólnak. Ezen értékek tisztelete pedig minden embertől, és minden emberi közösségtől, minden társadalomtól elvárható és elvárandó - vallásoktól és világnézetekől teljesen függetlenül is.