Az ikonokról, nagy vonalakban

Az ikon, az εικόνα jelentése kép, ablak. Az ortodox ikonográfia szempontjából a szónak ez utóbbi jelentése a hangsúlyosabb, hiszen az ikonok nem csak egyszerű szentképek, hanem ablakok a Mennyek Országára. A kifejezés ellentéte az είδωλο-nak, az idolnak, a hamis képeknek, a bálványoknak.

Trónon ülő Istenszülő szentek és angyalok között

A Hitvallásban megvalljuk, hogy "hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében". Van tehát az öröktől fogva létező Teremtő, és van az általa teremtett két világ, az egyik a látható, a természetes, és a másik a láthatatlan, a természetfeletti, a Mennyek Országa. A teremtett másvilágnak is van valami térbelisége, még ha az nem is azonosítható be az általunk ismert dimenziókkal; ugyancsak van valami időszerűsége is, még ha az is teljesen más léptékkel telik, mint az általunk ismert evilági idő; és ugyancsak létezik valami finom anyagszerűsége is, ami szintén nem azonosítható be az evilágon ismert anyagokkal. Az ikonok erre a számunkra láthatatlan, de létező, teremtett világra nyitnak ablakot, amit nem csak az anatómiai szemünkkel nézünk, de a lelki látásunkkal, a "szívünkkel" is szemlélünk.

Képtisztelet az Ószövetség idejében

A Második Parancsolat (Kiv 20,4-5 és MTörv 5,8-9) tiltja a levegő madarainak, a földön és a föld alatt élő állatoknak, a vízi élőlényeknek, egyszóval a látható világ teremtményeinek az ábrázolását. A tilalom vonatkozik az emberre is (MTörv 4,16). Magát a Teremtőt pedig nem is lehet ábrázolni, ahogy erre a próféta is felhívja a figyelmet (Iz 40,18).

Rézkígyó és Krisztus keresztje
(ortodox püspöki bot)

Más a helyzet a teremtett, de számunkra láthatatlan világ esetében. A Mennyek Országának megjelenítésére semmilyen tiltás nem vonatkozik. Sőt, maga az Úr parancsolja meg az ember számára láthatatlan teremtményeinek, a keruboknak a megjelenítését a Templom legszentebb helyében, mely kerubok alatt a Frigyládát őrzik. Az, hogy többről van szó, mint puszta ábrázolásról, Nehustán, a rézkígyó esete (Szám 21,8) is jól mutatja: a szakrális képekkel magával a spirituálissal, a természetfelettivel léphetünk kapcsolatba. Nehustán nem egy ábrázolás, nem egy kígyó ábrája, hanem az Úr szándéka szerint egy jel - a pontosabb Biblia-fordítások ezt így is fogalmazzák meg - amely megjelenít. Mégpedig jelen esetben az Úr gyógyító erejét, a természetfeletti gyógyulást jeleníti meg és teszi valóságossá a mi, természetes világunkban.

Az evilági ábrák tilalma, ugyanakkor a szellemi világ képi jelei, a spirituális szimbólumok megfelelő alkalmazása tehát egymást nem kizárva, hanem egymást kiegészítve, párhuzamos parancsként élt egymás mellett már az ószövetségi időkben is. Ezeket az isteni parancsokat azonban néha már akkor is vakbuzgóságból fakadóan félreértelmezték. Így az ószövetségi korban bekövetkezett képrombolásnak esett áldozatul Nehustán, a rézkígyó is (2Kir 18,4), melynek elkészítését pedig eredetileg maga az Úr parancsolta meg Mózesnek.

Képtisztelet az Újszövetség idejében

A hagyomány szerint az ószövetségi időkben az elhunytak lelke a pokolra került, még az igaz életű, istenfélő embereké is. Ott ugyan más-más sorsban részesültek - Keresztelő János például ott is prédikált, a többi igaz pedig hallgatta - de az alapvető helyzet az volt, hogy nem a Mennybe jutottak. Krisztus az, aki halálával legyőzte a halált, alászállt a poklokra, és a holtakat az Ő dicsőséges feltámadásával kiszabadította, és fölvitte a Mennybe. Ekkortól áll nyitva az emberiség előtt az üdvösség kapuja, és ekkortól válik lehetségesé a Mennybe jutott üdvözültek - a szentek - képi megjelenítése is.

Antiochia üdvözültjei a Mennyben

A Teremtő képi megjelenítése azonban továbbra sem lehetséges. Nem csak arról van szó, hogy nem szabad ábrázolni Őt, de lehetetlen is. Szemléletes magyar kifejezéssel élve szó szerint kép-telenség.

Krisztus azonban emberként megtestesült, Ő a láthatatlan Isten képmása (Kol 1,15), és aki Őt látta, az Atyát is látta (Jn 14,9). Így Krisztus emberként való képi megjelenítése lehetséges, mely során isteni természete és az Atyával való egylényegűsége is kifejezésre jut. Ezt a már említett rézkígyó története is előre vetíti, hiszen a rézkígyó Krisztus előképe, ahogy erre maga Krisztus hívja fel a figyelmet a Nikodémussal folytatott beszélgetése során (Jn 3,14).

A képtisztelet teológiájával a későbbi korokban többen is foglalkoztak részletesen, közülük is elsősorban Nagy Szent Bazilnak (+379) és a képromboló időszak hitvallójának, Damaszkuszi Szent Jánosnak (+749) a nevét kell kiemelni.

Az egyházatyák teológiája mellett azonban egy sokkal fajsúlyosabb érv is szól Krisztus képi megjelenítése mellett: maga Jézus Krisztus. Az első ikont ugyanis csodás módon Ő saját maga készítette saját magáról. Egy vászonkendőhöz érintette arcát, mely csodás módon megőrizte Krisztus képmását, ez az úgynevezett Nem Kézzel Festett Ikon, más néven Mandylion.

A Nem Kézzel Festett Ikon

A első kézzel festett ikonok alkotója pedig nem más, mint Lukács evangelista, aki három ikont is készített az Istenszülőről, és vértanúságukat követően Péter és Pál apostolokról.

Szent Lukács az Istenszülő ikonjával

Az ikonok képi világa

Az eddig ismertetettek döntően befolyásolják az ikonok képi világát, alapvetően meghatározzák, hogy hogyan nézhet ki egy ikon, és hogyan nem.

Az ikon tehát nem kép, hanem ablak; nem ábrázol hanem megjelenít. Megjeleníti azt a mögöttes, de valóságos szellemi tartalmat, amit egyébként a látható és láthatatlan világot elválasztó fal eltakar evilági látásunk elől.

Lényeges, hogy mindig szellemi tartalmak jelennek meg az ikonokon, akkor is, ha látszólag evilági eseményekről szólnak. A Krisztus születése ikon például nem a betlehemi istállóban történt eseményekről hivatott történelmi hűséggel beszámolni, hanem az Ige megtestesülésének a szellemi üzenetét hivatott megjeleníteni. Ezért például nem jászolban fekszik az újszülött, hanem szarkofágban, mert ez a vizuális jel juttatja kifejezésre Krisztus földi megszületésének végső értelmét.

Krisztus születésének ikonja

Az ikonok tehát ablakok a Mennyországra, a normális körülmények között számunkra érzékelhetetlen világra. Ezért aranyozott az ikonok háttere, mert azon a világon Isten mindent beragyog a dicsőségével, a teremtetlen fényével. Ugyanezen okból az ikonokon soha nincsen árnyékolás sem.

Nem tudhatjuk, hogy a másik világon milyen térbeli viszonyok vannak, de az biztos, hogy teljesen más, mint ahogy azt ezen a világon megszoktuk. Éppen ezért nem szabad az evilági háromdimenziós teret az ikonokon realisztikusan ábrázolni. A nyugati művészettörténetben a reneszánsszal megjelenik a perspektivikus ábrázolás. Az ikonfestők nem azért nem élnek ezzel az eszközzel, mert nem ismerik, hanem azért, mert nem szabad élni vele. A túlvilági tér ábrázolása nem keveredhet az evilági tér jellemzőivel. A perspektivikus ábrázolás nem megengedett, sőt, kifejezetten a fordított perspektíva az ajánlott, mint ahogy az a fenti ikonon is látható: a perspektíva szabályai szerint a szarkofág közelebbi oldalát látnánk hosszabbnak, a távolabbit pedig rövidebbnek, de itt pontosan ezzel ellentétes viszonyok jelennek meg. Hasonló okból időnként szándékosan felcserélődik a jobb és a bal oldal is. Még számos további példát lehetne sorolni a láthatatlan világ láthatóvá tételének írott és íratlan szabályaira.

Az ikon, mint képben elbeszélt történet

Az ikonok megjelenítik a Biblia egyes eseményeit, a szentek életének történeteit. Ezek fontosak a hit megismertetésében, átadásában és elmélyítésében, és különösen fontosak voltak azokban az időkben - egészen a nem is olyan távoli múltig - amíg a hívek többsége számára elérhetetlen volt a Szentírás, vagy más vallásos irodalom, esetleg a nagy részük még olvasni sem tudott. Mindemellett az ikonok azonban jóval többek az egyszerű illusztrációknál, a Biblia pauperum-nál vagy egy képes hittankönyvnél.

Az ikon, mint teológiai kifejtés

Az ikonok nem csak narratív módon mesélnek el egy-egy történetet, hanem annak pontos teológiai kifejtését is megadják. Az ikonok vizuális elemei konkrét teológiai tartalmat hordoznak, mint például ahogyan az imént már említett aranyozott háttér a teremtetlen fényről, a teremtetlen isteni energiákról szóló tanítást jeleníti meg.

Feltámadt Krisztus
kifejező, de nem kanonikus ikon

Teológiai szempontból megkülönböztetünk kanonikus ikonokat, melyek teljes mértékben összhangban állnak az egyházatyák tanításával, és sok esetben a pontos képi megjelenésüket valóban valamelyik zsinaton határozták meg, kanonizálták. A nem kanonikus ikonok nincsenek teljes összhangban a teológiai tanítással, de legalábbis könnyen félreérthetőek, ezért ezek használata kerülendő. Az ilyen ikonok elsősorban azokon a területeken jelennek meg, ahol az ortodoxia a nyugati szakrális művészettel kölcsönhatásba került, és elsősorban a népi vallásosság keretei között jutnak szerephez.

Az ikonok teológiai tartalmának fontosságát jellemző módon fejezik ki a megfeszítés ikonjai. A khalkedoni dogma értelmében Krisztusnak isteni és emberi természete van, mely két természet egymástól szétválaszthatatlan - azaz a megfeszített Krisztusban is együtt van a kereszten, ezért a megfeszítés ikonján is együtt kell ábrázolni az Ő isteni és emberi természetét. Emiatt van Krisztusnak a kereszten is glóriája, és a testtartása emiatt könnyed, légies szinte nem is evilági. A nyugati szakrális művészetben általánosan elterjedt, szenvedő, görcsösen agonizáló, vagy a már ernyedten csüngő, halott testű Jézus-ábrázolások a keleti egyház értelmezésében a khalkedoni dogma tagadásának számítanak, mert Krisztust csak emberként, az isteni természetétől megfosztva mutatják be.

Az Istenember a kereszten

Az ikon, mint imádság

Istent imádjuk, az ikonokat pedig tiszteljük. Ezt a tiszteletet azzal fejezzük ki, hogy mécsest gyújtunk előttük, csókkal illetjük őket. A külső történéseknél azonban sokkal fontosabbak a belső történések, amik ilyenkor a lelkünkben lejátszódnak. Ilyenkor nyílnak meg ezek az ablakok a Mennyek Országára, ilyenkor nyílik meg szívünk annak a szellemi tartalomnak a befogadására, amit az ikonok közvetítenek.

Ez a folyamat a másik irányban is működik. Az ikonok nem csak a láthatatlan világ spirituális üzenetét hozzák el minékünk, de a mi imáink is ezeken az ablakokon át szállnak a Mennyek Országába, oda, ahova címezzük őket.

Az ikonok irányítják szívünket, elménket és imáinkat Istenre. Az ikonok tisztelete tehát Isten imádatának szolgálatában áll, azt segíti elő.

Az ikonokat áhítattal szemlélni pontosan olyan imádság, mint a Szentírást áhítattal olvasni, vagy a zsoltárokat, himnuszokat áhítattal hallgatni.

Mivel az ikonok elválaszthatatlanul kötődnek az imádsághoz, ezért a szakrálison kívül más funkciót nem is kaphatnak. Puszta dekorációnak, vagy bármilyen más profán módon felhasználni őket a leghatározottabban tilos.

Az ikonok megalkotása

Nem csak az ikonok szemlélése, de a megalkotásuk is az imához kötődik. Az ikonfestők egy-egy ikon megfestésére nagyobb böjttel és sok imával készülnek fel, mint ahogy az alkotás egész folyamata alatt is gyakran, vagy éppenséggel szüntelenül imádkoznak (Lk 18,1).

Az avatott szem első pillantásra meg tudja állapítani, hogy egy adott ikont imádságos lelkülettel festettek-e meg, vagy esetleg másféle művészi ambíciók eredményeként készült el.

Az ikonfestés folyamata sem függetleníthető a teológiától. Az arcok árnyalása például úgy történik, hogy a sötétebb alapra rétegenként viszik fel az egyre világosabb árnyalatú színt. Ez a technika az ember lelki fejlődését szimbolizálja, az ember lépésről lépésre többet és többet fogad magába a Világosságból, aki a világba jött.

Technikáját tekintve az ikonok inkább a falképekkel mutatnak rokonságot, nem a táblaképekkel. A fafelületre ugyanis enyvvel gézt ragasztanak, és ezt, mint egy rabichálót, egy gipszes réteggel gyakorlatilag bevakolják. Maga a festmény erre a fehér, gipszes-meszes vakolatra kerül rá. Az ikonok tehát ebből a szempontból a templomi falfestményekkel mutatnak rokonságot, az aranyozott hátterük viszont a falfelületek mozaikjaival rokonítja őket.

Az ikonok festéke hagyományosan a tojássárgája-alapú színes tempera, az aranyozás pedig vékony színarany fóliával történik, ahogyan ez az alábbi rövidfilmen is látható (8 perc):