A teremtetlen isteni energiákról

A teremtetlen isteni energiákról szóló tanítás problematikája kevéssé közismert, pedig - a dogmafejlődés kérdése mellett - ez az egyik legnagyobb teológiai különbség kelet és nyugat között. Míg a keleti egyházak vallják ezt a tant, addig a katolikusok és a protestánsok elutasítják azt. Ez tehát ismét csak egy kelet és nyugat közötti vízválasztó.

Eltérő irányok

E tanbéli különbségnek további súlyos vonzata is van. A teremtetlen energiák tana közvetlenül Istenről szól. Ennek elutasítása az egyik oldalon, illetve elfogadása a másikon, azt eredményezi tehát, hogy teljesen más a nyugati és a keleti egyház istenképe. Az eltérő istenképből következik, hogy eltérő az emberről alkotott kép is, hiszen Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Mivel eltérő az istenkép és eltérő az emberkép is, éppen ezért teljesen eltérő az is, amit Isten és ember kapcsolatáról gondolnak keleten és nyugaton.

Azaz minden látszólagos hasonlóság ellenére, teljesen más alapokon nyugvó, és teljesen más jellegű vallásossággal találkozunk keleten, mint nyugaton. Aki csak felszínesen szemléli a dolgot, az azt látja, hogy egy katolikus mise hasonló, mint egy ortodox liturgia, de mindkettő nagyon különbözik egy pünkösdi karizmatikus istentisztelettől. Ez önmagában persze igaz is, és ennek is konkrét oka van.

Ugyanakkor, ha kicsit megkaparjuk a felszínt, akkor ki fog derülni, hogy az erősen intellektuális jellegű skolasztikán alapuló katolicizmus, minden további nélkül integrálni tudja magába a skolasztikától alapvetően igen távol álló, érzelmi megközelítésű  karizmatikus mozgalmat; ugyanakkor nem tud mit kezdeni az ortodoxiának a belső csendre építő hészükhazmusával. Ez a másik oldalra nézve is igaz: a hészükhazmus talaján álló ortodoxia sem az intellektuális, sem az érzelmi alapú Isten-megközelítéssel nem tud mit kezdeni, sőt, bizonyos értelemben igyekszik a fennálló távolságot meg is tartani.

A két alexandriai ortodox pápa (a miafizita és a diofizita)

A diofizita ortodoxok nyitottabbak a miafizita ortodoxok felé (és viszont), mint a szintén diofizita nézeteket valló nyugati kereszténység irányába. Úgy tűnik tehát, hogy a teremtetlen energiákról szóló tanítás elfogadása vagy elutasítása sokkal mélyebb különbségeket okoz a felekezetek között, mint a diofizita-miafizita krisztológiai vita.

+ + +

A teológiai szóhasználatban az energeia vagy energia jelentését leginkább az aktivitás, működés, cselekvés, hatás szavakkal lehet kifejezni. Időnként az erő kifejezés is használatos az energia szinonimájaként. Amennyiben nem csak általában, hanem konkrétan az isteni energiáról van szó, akkor a teológiai szóhasználatban még a  fény, világosság, illetve a dicsőség kifejezések is további szinonimái az isteni energiának - erről az alábbiakban szó lesz még.

Energiákkal a lények rendelkeznek, mely energiák a lények lényegéből (ousia) illetve természetéből (physis) fakadnak.

Értelemszerűen a teremtett lényeknek az energiájuk is teremtett, míg Istennek a teremtetlen lényegéből fakadó energiája is teremtetlen. A továbbiakban csak a teremtetlen isteni energiákról esik szó.

Isten végtelen és transzcendens, sőt, végtelenül transzcendens. Ezt a Szentírásból levezetett állítást az egyházatyák nagyon komolyan veszik. Isten transzcendenciája számukra azt jelenti, hogy az isteni lényeg (ousia) illetve az isteni természet (physis) minden teremtett lény és minden teremtett dolog számára minden szempontból elérhetetlen és megközelíthetetlen. Sem ember, sem másmilyen teremtménye semmilyen érzékszervével meg nem tapasztalhatja, elméjével fel nem foghatja Isten lényegét, sem ezen a világon, sem a túlsó világon.

Ebből a gondolatból indul ki az apofatikus teológia, mely negatív kijelentésekkel operál. Mivel az elménkkel felfogható pozitív állításokat nem tehetünk Isten lényegéről, ezért negatív állításokkal, tagadásokkal írjuk körül Őt: végtelen, láthatatlan, megtapasztalhatatlan, elérhetetlen, felfoghatatlan, stb. Érdemes megjegyezni, hogy a khalkedóni zsinat krisztológiai dogmája is az apofatikus teológia negatív állításaival fogalmazódik meg: Krisztus isteni és emberi természete felcserélhetetlen, változatlan, szétválaszthatatlan, keveretlen.

Isten azonban nem egy statikus létező, hanem egy dinamikus, élő szellemi lény. Él, szeret, akar, teremt, hat, cselekszik - egyszóval aktív. Az Isten saját lényegéből fakadó dinamikus aktivitását nevezik az atyák teremtetlen isteni energiának.

Isten mindenható és mindenben ható, korlátlanul beavatkozhat az általa teremtett világ dolgaiba. Isten nincs a saját börtönébe zárva - ahogy szokták sokszor fogalmazni - olyan hatást fejthet ki az általa teremtett világra, amilyent csak akar. Nem kötik ebben korlátok. Az isteni hatás, az isteni energia tehát számtalan féle képpen jelenik meg a teremtett világban, az isteni szándék függvényében. Tehát Isten mindenhatóságából kifolyólag, a teremtetlen isteni energiák által valósul meg az isteni immanencia.

+ + +

Az isteni energia nem csak hogy az isteni lényegből, az isteni természetből fakad, de attól elválaszthatatlan, egységet alkot vele. "Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll; mindent átjár és mindenben benne van" (Ef 4,6) - foglalja össze ezt a tanítást Szent Pál.  A "lényeg/természet - energia" viszonyrendszer nem két külön dolgot jelöl, hanem egyetlen oszthatatlan egység két aspektusát.

Nyelvészeti hasonlattal élve - amely persze kicsit sántít - ezt a tanítást úgy modellezhetnénk, hogy Isten egy olyan tőmondat, melyben Ő az alany és Ő az állítmány is. Ő az isteni lényeg, mint alany, és Ő az isteni lényegnek az aktivitása, más kifejezéssel a teremtetlen energia, mint állítmány. A hangsúly pedig a mondat egységén van, sem az alany nem értelmezhető az állítmánya nélkül, sem az állítmány az alanya nélkül.

Érdekességként röviden utalunk rá, hogy létezik is ilyen Istent jelölő tőmondat, melyben az alany és az állítmány nem választható szét. Ez a Ό ΩΝ (ho-ón), magyarul az "aki van" vagy "ő, aki van" fordításokban ismert bibliai utalás (Kiv 3,14 és Jn 8,58). Sajnos a magyar fordítás - akárcsak több más nyelvé - nem tudja az alanynak-állítmánynak azt tömör egységét visszaadni, amit a görög eredeti kifejez. Ezért ez a mondat görög nyelven szerepel az ikonokon Krisztus glóriájában, ahol mindig kötelező is megjeleníteni.

Ό ΩΝ - Ő, aki Van

Az energia a lényegtől tehát el nem választható, viszont attól nagyon határozottan megkülönböztethető. Ez a különbözőség a teremtmények szemszögéből sokkal több, mint szignifikáns. Összefoglalásképpen tehát:

• Az isteni lényeg önmagából fakadó dinamikus aktivitása a teremtetlen isteni energia. Az isteni energia az isteni lényegtől szét nem választható, azzal megbonthatatlan egységet alkot (mint ahogy a napsugár is ugyanaz a hő és fény, mint maga a Nap), Ugyanakkor a teremtetlen isteni energia és az isteni lényeg mégis határozottan megkülönböztethető (mint ahogy a napsugár is megkülönböztethető magától a Naptól). 

• Az isteni lényeg teljes mértékben és minden tekintetben transzcendens; teremtény soha, semmilyen tapasztalatot nem szerezhet róla. Még az angyalok sem és az üdvözültek sem: a transzcendens isteni lényeg még a "színről-színre látásban" sem fedi fel magát a teremtménye előtt. Ha megtenné, megszűnne transzcendens lenni. Az isteni lényeg az Istennek az "isteni mivolta" (Róm 1,20) "aki minden fölött áll" (Ef 4,6).

• Az isteni energiákból viszont számtalan módon részesül a teremtett világ, ezáltal valósul meg az isteni immanencia. Az isteni energiákból való legmagasabb szintű részesülés a "színről-színre látás", ami az angyaloknak és az üdvözülteknek adatott meg. Az isteni energia Istennek az "örök ereje" (Róm 1,20), mellyel "mindent átjár és mindenben benne van" (Ef 4,6).

Az egyházatyák hol isteni energiáról, hol pedig többes számban isteni energiákról írnak. A Szentháromság egylényegű, az energia pedig ettől az egyetlen isteni lényegtől el nem választható, ezért jogos az egyes szám használata. Viszont a teremtett világ számtalan különböző módon részesülhet belőle, ezért a többes szám használata is teljesen helyénvaló.

+ + +

Mindezek után érdemes az isteni energiáknak a leggyakrabban szóba kerülő formái közül néhányat felsorolni. A konkrét példákon keresztül rögtön magától értetődő lesz majd a fenti, kissé talán száraz, bár cseppet sem bonyolult hittétel.

SZERETET - Isten aktivitásának egyik legfontosabb formája a Három Isteni Személy között öröktől fogva létező, kölcsönös és intenzív szeretet-kapcsolat. Az isteni energia e formájának teremtetlenségét Krisztus fogalmazza meg az Utolsó Vacsorán, a főpapi imájában: "Atyám, (...) szerettél engem a világ teremtése előtt." (Jn 17,24)

KEGYELEM - A Szentháromság szeretetkapcsolatába az Isten képmására teremtett ember is bevonódhat, változó mértékben és változatos módokon. Ennek az Isten-ember kapcsolatnak a különböző formáit nevezik isteni kegyelemnek, isteni irgalomnak. Homíliákban, prédikációkban, lelkiségi írásokban gyakran találkozni azzal a gondolattal, hogy az emberi élet célja az, hogy bekapcsolódhasson a Három Isteni Személy szeretet-közösségébe.

Érdekes módon, katolikus és protestáns papok, lelkészek is szeretnek élni ezzel a valóban költői képpel - annak ellenére, hogy az ő teológiájuk a leghatározottabban tagadja, hogy ez lehetséges lenne. Nyugati értelmezésben a kegyelem csak egy teremtett adomány.

Kegyelmes Krisztus
nyugati szentkép keleti átértelmezésben 

Ezzel szemben a keleti teológia értelmezésében valóságos, konkrét lehetőség az ember számára az, hogy bekapcsolódjék az Isteni Személyek öröktől fogva áramló, teremtetlen szeretetkapcsolatába.

Egy mondat erejéig utalni kell az isteni kegyelmet közvetítő szentségekre is, illetve magára az Egyházra, mint a Szentlélek Otthonára és mint Krisztus Láthatatlan Testére. Ezek is az isteni immanencia meghatározott módjai, melyek az isteni energiák, és nem pedig az isteni lényeg által valósulnak meg a teremtett világban.

AKARAT - Isten aktivitásának szintén egyik jellemző formája. Az isteni akarat is teremtetlen, hiszen Isten pontosan az akaratával teremt. A nyugati teológiákban gyakran előforduló ellentmondás (például már Szent Ágostonnál is) hogy az akaratnak, mint az isteni aktivitás egyik formájának elismeri a teremtetlen voltát; miközben összességében tagadja, hogy általában véve az isteni aktivitás (energia) teremtetlen volna.

MINDENÜTT JELENVALÓSÁG - Isten, számunkra némiképp titokzatos módon, de mindenütt jelen van a teremtett világban. Ezt a Szentírás számos helyen kinyilatkoztatja. Nagy Szent Bazil (+379) úgy fogalmaz, hogy Isten jósága és ereje (energiái) által mindenben jelen van; természetével (lényegével) pedig mindenen kívül van. Teljesen magától értetődő gondolat, hiszen ha Isten a lényegével lenne jelen a világban, az eleve ellent mondana az isteni transzcendencia elvének, továbbá akkor az egész teremtett világ Istenné lényegülne át, ami viszont maga lenne a megvalósult panteizmus.

TEREMTETLEN FÉNY - Néha az isteni aktivitás meglehetősen érdekes, egyben nagyon konkrét formában jelenik meg a világban: egyfajta fényjelenségként. Ez nem az érzékszerveinkkel normális módon felfogható, természetes, teremtett fény - de valamilyen módon mégis konkrétan megtapasztalható, és valamiképpen fényszerűnek érzékelt, valóságos, de természetfeletti jelenség. Ezt tapasztalta meg Mózes a Sínai-hegyen; ezt látta Péter, Jakab és János a Tábor-hegyen; és ez vakította el Saul-Pált a damaszkuszi úton. A lelkiségi irodalomban és a teológiai fejtegetésekben a teremtetlen fényt ezért gyakran Tábor-hegyi fénynek is nevezik. A későbbi korokban is többeknek volt ilyen fény-élményük, például a fentebb említett Szent Ágostonnak (+430) is.

Az egyházatyák nagyon gyakran mindenféle jelző nélkül is beszélnek a fényről, világosságról. Ezt nem metaforának vagy költői képnek szánják. Konkrétan vagy a teremtetlen fényre gondolnak, vagy valamivel tágabb körben értelmezve a kifejezést, az isteni aktivitás, a teremtetlen energiák szinonimájaként használják. Az atyáknál a fény, illetve világosság tehát nem egy költői eszköz, hanem konkrét tartalommal bíró teológiai szakszó.

A Teremtetlen Fény megjelenik Mózesnek

DICSŐSÉG - Nem könnyű meghatározni, hogy mi a konkrét jelentése a dicsőségnek, a fogalom meglehetősen elvont. Az egyházatyák a fényhez hasonlóan, az isteni energiákra vonatkoztatják, a dicsőség az ő szóhasználatukban az isteni aktivitás, a teremtetlen energia elvont fogalma.

Amennyiben Isten dicsőségét említi a szöveg, akkor az az isteni lényegből fakadó teremtetlen energiákat jelenti. Amennyiben viszont az ember dicsőségéről vagy megdicsőüléséről esik szó, akkor azokra az isteni energiákra kell gondolni, melyekből az adott személy, vagy általánosságban az ember Isten szándéka szerint részesül.

Fontos tudni, hogy az egyházatyák nem csak a saját műveikben használták a fény és dicsőség szavakat a teremtetlen energiák szinonimájaként - hanem a Szentírás igéit is eszerint a terminológia szerint értelmezték!

Rendkívül tanulságos ilyen értelmezésben tanulmányozni a Szentírást. Akik pedig most találkoztak először a teremtetlen energiák - jellegzetesen keleti keresztény - tanításával, nos számukra nem csak tanulságos, de minden bizonnyal meglepő is lesz a Biblia ilyen olvasata.