Az apostolok korára vezethető vissza az a szokás, hogy a hívek megjelölik magukat az Életadó Szent Kereszt jelével, azaz keresztet vetnek. A keresztvetés mozdulattal kifejezett hitvallás; bűnbánati-, kérő-, hálaadó- és dicsőítő imádság is egyben. Szimbolikája sokrétű és összetett, de mindez egy nagyon tömör formába összesűrítve fejeződik ki.
Keresztet vetni bárhol, bármikor lehet, spontán módon is, de soha sem belső tartalom nélkül. Keresztet vetünk, ha bármi okból egy rövid fohászt, röpimát mondunk el, vagy ha az Úr nevét a szánkra vesszük, ami pedig soha sem történhet hiábavalóságból. Keresztet vetünk, ha templom közelében haladunk el, ha feszületet, ikont pillantunk meg, harangszót hallunk. Ha valami oknál fogva a szokásos imák elmondására nincsen mód, keresztet akkor is vetünk ébredéskor és elalvás előtt, étkezések előtt és után, valamint nagyobb munkák kezdetekor és azok végeztével.
Ugyancsak keresztet vetünk a magánájtatosságok alkalmával, Ilyenkor keresztvetés előtt földig meghajlunk. Keresztet vetünk, ha belépünk a templomba, ha gyertyát gyújtunk, ha csókkal tiszteljük az ikonokat. Keresztet vetünk az imádság kezdetén és a végén, esetleg egyes imák meghatározott helyein is. Így teszünk nem csak a templomban, de otthon az ikonsaroknál, valahányszor imádkozunk, vagy gyertyát, mécsest gyújtunk.
A liturgián is számos alkalommal keresztet vetünk, ilyenkor csak egy kicsit hajolunk előre, vagy a meghajlás esetleg el is marad. Keresztet vetünk, ha a püspök vagy a pap áldást ad az Evangéliummal, az Eucharisztia Kelyhével, vagy Krisztus Legszentebb Nevével. Keresztet vetünk, ha a Szentlélek Illatával - a tömjén füstjével - kapjuk az áldást. Keresztet vetünk, valahányszor a Szentháromságot szólítjuk imánkban a liturgián. Saját belátásunk szerint vetünk keresztet, ha az ekténiákban (könyörgésekben) olyan fohász hangzik el, aminek nagyobb hangsúlyt szeretnénk adni.
(Keresztvetés - 20 mp)
Keresztvetéskor, amennyiben nem meghatározott imához kapcsolódik, akkor a Szentháromságot szólítjuk meg:
"Az Atya és Fiú és Szentlélek nevében!"
Vagy pedig:
"Az Atya és Fiú és Szentlélek Egyisten nevében!"
Szokás a kis doxológiát is imádkozni:
"Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek!
Most és mindenkor és örökkön-örökké!"
- Nyugodtan, de fegyelmezetten megállunk. Az álló helyzet utal Krisztus feltámadására, melynek mi is részesei leszünk második eljövetelekor. Ugyanakkor kifejezi a földi zarándokútját járó Egyház reménységét ebben az általános feltámadásban, és azt az állandó éberséget, amivel ezt a második eljövetelt folyamatosan várjuk és azt a törekvésünket, hogy felkészülten érjen.
- Földig meghajlunk teremtőnk nagysága előtt, elismerjük csekélységünket, méltatlanságunkat és bűnös voltunkat. Megadjuk a tiszteletet és hálát adunk az Úrnak a mi csekélységünkért és az Ő végtelen kegyelméért.
- Meghajláskor jobb kezünkkel a földet érintjük. Elismerjük, és egyben figyelmeztetjük magunkat, hogy porból vétettünk és porrá leszünk. Földi testünk elenyészik, örök életű lelkünk üdvösségét kell mindig szem előtt tartanunk.
- Jobb kézzel érintjük a földet, mert a jobb latorként beismerjük saját bűnösségünket, és megvalljuk Krisztus bűntelenségét; abban a reményben, hogy majd a második eljövetelekor mi is a jobbján állhassunk az üdvözültek között, és ne a balján, az elkárhozók között.
- Fölegyenesedünk és keresztet vetünk, ugyancsak jobb kézzel. Fölvesszük Krisztus keresztjét, és követjük őt; nyíltan megvalljuk Krisztust, és azt az igyekezetünket, hogy immár ne mi éljünk, hanem Ő éljen mibennünk.
- A kereszt két szára a két főparancsra is utal. A függőleges szár az első főparancs, a "szeresd Istenedet", ahogyan az az Első Kőtáblán az I-IV parancsolatban megfogalmazódik; a vízszintes szár pedig a "szeresd felebarátaidat", ahogy azt a Második Kőtábla V-X parancsolata részletezi.
- Hüvelyk-, mutató- és középső ujjunk végét összeérintjük. Ezzel valljuk meg, hogy a Háromszemélyű Egyistenben hiszünk, az Atyában és Fiúban és Szentlélekben.
- Gyűrűsujjunkat és kisujjunkat összezárjuk, ezzel megvalljuk, hogy Krisztusnak kettős természete van, isteni és emberi, mely két természet szétválaszthatatlanul van jelen személyében.
- Összezárt gyűrűsujjunkat és kisujjunkat a tenyerünkhöz érintjük: megvalljuk, hogy Krisztus a földön megtestesült.
- Homlokunkat, szívünket és két vállunkat érintjük. Ezzel kérjük Isten áldását az elménkre, a szívünkre és testi erőnkre, hogy teljes elménkből, teljes szívünkből és minden erőnkkel tudjuk szolgálni Őt és embertársainkat.
- Fölülről lefelé vetünk keresztet, mert az Ige a mennyből alászállott, és megtestesült ezen a földön.
- Jobbról balra vetünk keresztet, mert a Szentháromság, az Atya és Fiú és Szentlélek nevében tesszük ezt, az Atya pedig középen van, jobbján ül a Fiú és balján a Szentlélek. Másik hasonlattal a Fiú az Atyának jobb-, a Szentlélek pedig a bal keze. Ezért a keresztvetést középen kezdjük, jobb oldalon folytatjuk és bal oldalon fejezzük be.
Liturgián áldásosztáskor a pap balról jobbra rajzol keresztet, hogy a hívek azzal szinkronban, tükörképben jobbról balra tudják azt fogadni. A pap az Evangéliummal, az Eucharisztiával vagy Krisztus Legszentebb Nevével oszt áldást. Krisztus Nevét a pap kéztartása teszi jelenvalóvá:
- I - a kinyújtott mutatóujj felfelé mutat
- C - a középső ujj enyhén behajlik
- X - a gyűrűsujj utolsó percét a hüvelykujj keresztezi
- C - a kisujj enyhén behajlik
A keresztvetés mindössze egy néhány másodperces néma mozdulatsor. Mégis, teljes egészében kifejezi a keresztény tanítás lényegét.
