Jelen bejegyzésben a jeruzsálemi Via Dolorosát, a Szenvedés Útját mutatjuk be, a közismert római katolikus keresztúti ájtatosság tükrében. A kegyhely történetének vázlatos áttekintése után szót ejtünk magának a keresztúti ájtatosságnak a történetéről is. Ezt követően mutatjuk be részletesen a Keresztút stációit, illetve a Via Dolorosa kegyhelyeit.
Az Egyház kezdetektől fogva számon tartotta Jézus Krisztus földi életének jelentős állomásait, így a kínszenvedésének helyszíneit is. A Szenvedés Útja, a Via Dolorosa az Egyház legelső zarándokútvonala, maga az Istenszülő Szűz Mária is naponta végigjárta Szent Fia szenvedésének helyszíneit, a Getszemáni-kerttől a Golgotáig.
Mivel a kereszténységet eltérő intenzitással, de gyakorlatilag az első pillanatoktól fogva folyamatosan üldözték, így az Ősegyház idejében a helyszínek végigjárása a magánájtatosság részét képezte, közösségi szertartást csak nagyon ritkán végezhettek az egyes helyeken.
A helyzet a konstantini fordulattal változik meg, Kr. u. 313. után. Ekkortól Jézus Krisztus és az Istenszülő Mária életének minden jelentős helyszínén kegytemplomokat építenek. Mindössze néhány évtized alatt megépül az összes ma is ismert kegyhely a Szentföldön, a legtöbb még azelőtt, hogy a kereszténység államvallássá lett volna. Ezek az első pillanatoktól messzi tájról vonzzák a zarándokokat; az első szentföldi zarándok-útiakalauz Kr. u. 333-ból maradt fenn, szerzője egy anonim bordeaux-i zarándok.
A bizánci időkben a Szenvedés útját már nyilvánosan és csoportosan is végigjárják, úgy a helybéli hívek, mint a távolról érkező zarándokok. A IV. században a Szenvedés útját még átfogóbban értelmezik, a Getszemáni-kertnél kezdődik, valamint Annás, Kajafás és Heródes palotáit is érinti. A Via Dolorosa további szakaszának útvonala - Pilátus palotájától a Golgotáig - azonos a maival, némi különbséget mindössze az okoz, hogy helyenként megváltozott a város utcaszerkezete. A bizánci korban azonban még nem osztják fel a Via Dolorosát a ma ismert módon stációkra, hiszen az események zöme eredetileg annak a kezdeti és végső pontján, Pilátus palotájában és a Golgotán történik.
Az iszlám hódítás után, a VIII. századtól kezdve a keresztények hitélete bizonyos fokig kiszorul az akkori belvárosból, így elsősorban az azon kívüli kegyhelyeket járják végig, a Getszemáni-kerttől indulva a Sion-hegyig, és végül keresik csak fel a legrövidebb úton a Golgotát, vagyis a Via Dolorosa mai szakaszát kénytelenek kihagyni. A Golgota ekkor már régóta a Szent Sír Bazilika épületébe ágyazva a beépült belváros részét képezi. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a városon kívüli helyszínek nem csak Krisztus kínszenvedéséhez, de az Istenszülő Mária tiszteletéhez is kötődnek: a Getszemáni-kert nem csak Krisztus utolsó virrasztásának helyszíne, de mennybevétele előtt itt volt eltemetve Szűz Mária is; a Sion-hegyen pedig nem csak Annás és Kajafás főpapok házai állnak, hanem a közelükben János evangelistáé is, ahol Mária elszenderült.
A XI. század végén a keresztes hódítással ismét újabb helyzet állt elő. Más zarándokutat járnak végig a helyben élő ortodox hívek, és másikat a hódítóként érkező katolikus keresztesek. A kereszteseknél jelentkezett először az az igény, hogy a Via Dolorosa mai szakaszán az egyes helyszíneket beazonosítsák akár a szenvdéstörténet, akár más evangéliumi események helyével.
A XII. század végétől kezdve, a keresztesek elűzése után, ismét új helyzet állt elő. Az újabb iszlám hatalom már kevesebb akadályt gördít a keresztények hitélete elé, mint a keresztesek előtti iszlám hódítók. Így ismét az eredeti Via Dolorosát járhatják végig a helyi keresztények és a folyamatosan érkező zarándokok egyaránt.
A római pápa és a mameluk uralkodó diplomáciai tárgyalásainak köszönhetően a XIV. században a ferences rend megtelepedhetett Jeruzsálemben. Ettől kezdődően mind a mai napig a ferences rend gondozza a katolikus kézen lévő szentföldi kegyhelyek túlnyomó többségét, így a Via Dolorosa stációinak többségét is, egyes stációkat viszont más, kisebb katolikus közösséget felügyelnek. Ugyanakkor a Via Dolorosa néhány stációja - jellemzően az eredeti helyszínek - pedig továbbra is az apostoli korig visszanyúló joghatósággal rendelkező Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus gondozásában vannak.
Később, a XVI. századtól, az oszmán időszakban még kedvezőbb helyzetbe került a helyi kereszténység, mint a mamelukok idején volt. Ez még több zarándokot vonzott Jeruzsálembe. Az akkoriban tizenötezer lakossal rendelkező városba ugyanennyi zarándok érkezett a nagyhéti-húsvéti időszakban, hogy végigjárják a Via Dolorosát, és hogy a Szent Sír Bazilikában (vagy legalábbis a közelében) vegyenek részt a feltámadási szertartáson. Hasonlóan kedvező volt a helyzet a XX. század első felében, a brit fennhatóság idején.
Izrael állam megalakulása után, különösen az 1967-es háború óta, a kereszténység helyzete Jeruzsálemben ellentmondásos. Nagy vonalakban azt lehet elmondani, hogy míg a nemzetközi zarándokturizmus elé nem gördítenek akadályt a hatóságok; addig a helyi, többségében palesztin nemzetiségű keresztények vallásgyakorlását folyamatosan gátolják. Így történt ez például idén is (2016.) a nagyheti és húsvéti szertatsások kapcsán.
+ + +
A keresztúti ájtatosság, vagy népies nevén a Kálvária-járás, jellegzetesen a római katolikus lelkiségben születik meg. Kezdeményezői és elterjesztői a ferences rendi szerzetesek. Nem véletlenül, hiszen a katolikus egyház részéről a ferencesek azok, akik a XIV. századtól folyamatosan jelen vannak Jeruzsálemben, Krisztus szenvedésének eredeti helyszínén.
A ferences rend a XV. századtól kezdve terjesztette a keresztúti ájtatosságot szerte a világon, azzal a céllal, hogy a római katolikus híveket közelebbről is megérinthesse Jézus szenvedéstörténete. A Kálvária-dombokon, temetőkben, illetve a templomokban kihelyezett stációk képei, domborművei eredendően azt a célt szolgálják, hogy azok a hívek is végigjárhassák Krisztus keresztútjának állomásait, akik magára a Szentföldre nem jutnak el.
A stációk száma eleinte változott, 7, 8, 12, 14, 15, 16, vagy akár ennél több is lehetett. Sok esetben az azonos számú stációból álló Kálváriák is egymástól eltérő eseményeket jelenítettek meg. Nagyjából a XVI. századra kezd egységesülni a stációk rendszere. Igaz, ekkoriban még pont a jeruzsálemi ferencesek csak 8 stációt tartanak számon, további 6-tal azért bővítik ki a keresztutat, hogy alkalmazkodjanak a Nyugat-Európában megszilárdulni látszó formához. A jeruzsálemi Via Dolorosa stációinak rögzülése a keresztúti ájtatosság egységesülésével áll összefüggésben.
A valóságban azonban az összefüggés a Via Dolorosa és a Kálváriák kresztútjai között pont fordított, mint ahogyan azt jogosan gondolhatnánk. Elsősorban nem az eredeti jeruzsálemi helyszíneket jelenítik meg szimbolikusan a templomok és Kálvária-dombok stációi; hanem éppen ellenkezőleg, a Kálváriákon megjelenő szimbolikus szenvedéstörténet - részben szimbolikus - eseményeit igyekeznek a valós helyszínre leképezni Jeruzsálemben is a Via Dolorosán.
Néhány évszázadnyi átmeneti időszak után, a XVIII. században, pápai rendelettel válik egyedüliként hivatalossá a római katolikus egyházban a keresztúti ájtatosság ma is ismert, 14 stációs formája, ezzel véglegesednek a Via Dolorosa állomásai is Jeruzsálemben.
A keresztúti ájtatosság eleinte szorosan a ferences lelkiséghez kötődött, mára már azonban teljesen általánossá vált a római katolikus egyházon belül. Szinte nincs olyan templom, ahol ne jelenítenék meg a keresztút állomásait; a katolikus településeken pedig szabadtéren is szokás egy Kálvária-dombot kialakítani a 14 stációval, Krisztus és a két lator feszületével, esetleg Krisztus sírjával is.
Napjainkban a jeruzsálemi ferences szerzetesek minden pénteken szerveznek körmenetet a Via Dolorosán. Ezekben időnként rész vesznek jelmezes statiszták és hivatásos színészek is, így ezek inkább tekinthetők drámajátéknak - és egyúttal turistalátványosságnak - mint hagyományos értelemben vett vallási áhítatnak.
Az ortodox egyházak szervezett formában csak a Julián-naptár szerinti Virágvasárnapon, Nagycsütörtökön és Nagypénteken tartanak körmenetet a Via Dolorosán, de a folyamatosan érkező zarándokok egész évben látogatják a számukra jelentős kegyhelyeket.
- Virágvasárnap Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonulását ünneplik a körmenettel. A menet Betániából, Lázár, Márta és Mária házából indul, a Szent István kapun vonul be Jeruzsálem óvárosába, és a Via Dolorosán át érkezik meg a Szent Sír Bazilikához. A menetet egy püspök vezeti, aki szamárháton vonul.
- Nagycsütörtökön este már a szenvedéstörténetet eleveníti meg a körmenet. mely Krisztus börtönétől, a Praitoriontól (Praetoriumtól) indul, és gyertyával vonul fel a Szent Sír Bazilikához. Útközben felolvasásra került a 12 szenvedési evangéliumi szakasz.
- Nagypénteken is ugyanazt azt utat járja be a körmenet, ekkor azonban már keresztekkel vonulnak a zarándokok.
A Via Dolorosa a mai óváros északi részén, a muszlim negyedben az Al-Omarija iskolánál indul, és mindössze csak 600 méterrel távolabb, a görög keresztény negyedben, a Szent Sír Bazilikával ér véget. A Via Dolorosa utolsó négy stációja már magában a Bazilikában található. A fenti légifelvételen felfelé van a déli, jobbra pedig a nyugati irány. Az alábbi képen más perspektívából látjuk a Krisztus-korabeli Jeruzsálemet, ahol a Via Dolorosa első és utolsó stációi, Pilátus palotája és a Golgota környéke vannak bejelölve.
Mint az látható, Jézus idejében a város kisebb volt a mai óvárosnál is, csak a Via Dolorosa VII. stációjáig tartott, attól kezdve lakatlan területen folytatódott Krisztus keresztútja. A városkapuig viszont éppen olyan járókelőktől nyüzsgő, üzletekkel, falatozókkal zsúfolt, szűk utcákon hordozta Jézus a keresztjét, mint amilyeneket az út egy részén ma is láthatunk. Még a civil városban nagy létszámban járőröző, állig fölfegyverzett katonák is a kétezer évvel ezelőtti közállapotokat idézik fel.
A Via Dolorsa Krisztus szenvedéseinek csak az utolsó helyszíneit öleli fel. Az előzményekről, a Getszemáni-kerti elfogatásáról, bebörtönzéséről Annásnál, kihallgatásáról Kajafásnál és Heródesnél, illetve kereszthalálának és a temetésének körülményeiről, a Nagyhét eseményeit tárgyaló bejegyzésünkben írunk kellő részletességgel.
A Keresztút, más néven a Kálvária 14 stációja a következő:
A Keresztút tárgyalásakor szem előtt kell tartani, hogy egy ájtatosságról, egyfajta lelki gyakorlatról van szó, melynek elsődleges célja az imádság és a Krisztus szenvedése feletti elmélkedés, nem pedig az események történetileg hű rekonstruálása.
Ugyanakkor mégiscsak az egykoron megtörtént, valós események képezik ennek az elmélkedésnek a tárgyát. Az pedig ettől függetlenül is fontos, hogy az egykoron történteket a valósághoz hűen őrizze meg az Egyház közös emlékezete.
- Pilátus halálra ítéli Jézust
- Jézus vállára veszi a keresztet
- Jézus először esik el
- Jézus találkozik édesanyjával, Máriával
- Cirenei Simon segít vinni Jézus keresztjét
- Veronika kendővel törli meg Jézus arcát
- Jézus másodszor esik el
- Jézus az őt kísérő jeruzsálemi asszonyokhoz szól
- Jézus harmadszor esik el
- Jézust megfosztják ruháitól
- Jézust keresztre feszítik
- Jézus meghal a kereszten
- Jézust leveszik a keresztről
- Jézust eltemetik a sírkamrába
A tizennégy stáció eseményei közül kilencről olvasunk az Evangéliumokban is. Egy további esemény, Jézus találkozása Máriával, valószínűsíthető, hiszen Mária ott állt a keresztnél, de nem ismerjük ennek a találkozásnak a részleteit. Négy eseményről viszont nem tud sem az apostoli hagyomány, és nem írnak az Evangéliumok sem. Ez Jézus háromszori elesése, illetve találkozása Veronikával. Ezekről alább, a stációk bemutatásánál résztelesebben is szólunk.
A Keresztút tárgyalásakor szem előtt kell tartani, hogy egy ájtatosságról, egyfajta lelki gyakorlatról van szó, melynek elsődleges célja az imádság és a Krisztus szenvedése feletti elmélkedés, nem pedig az események történetileg hű rekonstruálása.
Ugyanakkor mégiscsak az egykoron megtörtént, valós események képezik ennek az elmélkedésnek a tárgyát. Az pedig ettől függetlenül is fontos, hogy az egykoron történteket a valósághoz hűen őrizze meg az Egyház közös emlékezete.
+ + +
A stációkat ábrázoló zománcképek az avranchesi Notre-Dame-des-Champs Templomban láthatók (Normandia, Franciaország).
A stációnként idézett népének eredetileg 1695-ben jelent meg a Náray György esztergomi kanonok által szerkesztett Lyra Coelestis-ben, Sík Sándor átdolgozásában a Szent vagy, Uram! illetve a Hozsanna című római katolikus imakönyvek közlik. A népének a bejegyzés végén, a beágyazott videóról meghallgatható.
A stációnként idézett népének eredetileg 1695-ben jelent meg a Náray György esztergomi kanonok által szerkesztett Lyra Coelestis-ben, Sík Sándor átdolgozásában a Szent vagy, Uram! illetve a Hozsanna című római katolikus imakönyvek közlik. A népének a bejegyzés végén, a beágyazott videóról meghallgatható.
+ + +
I. stáció: Pilátus halálra ítéli Jézust
Áll a gyilkos nagy ítélet,
rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem néked.
Pilátus ismét összehívta a főtanács tagjait és a népet, és így szólt hozzájuk: (...) "Semmi vétket sem találok benne, amiért halálbüntetést érdemelne. Megfenyítem tehát és szabadon bocsátom." De azok nem tágítottak és hangos kiáltozással követelték, hogy feszítse keresztre. Lármájuk egyre erősödött. Pilátus erre úgy döntött, hogy eleget tesz követelésüknek. Szabadon bocsátotta azt, aki lázadás, fölkelés és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. (Lk 23,13-25)
Pilátus, amikor Jeruzsálemben tartózkodott, az Antonia erődben lakott, és ott is gyakorolta a hivatalát. Jézust tehát ide, erre a helyszínre vezetteti a Szanhedrin Pilátus színe elé, az Evangéliumok beszámolója szerint. Az erőd építménye közvetlenül a templom külső udvarához csatlakozott, annak az északi oldala felől. Az épület Kr. u. 70-ben megsemmisült, elhelyezkedését régészeti feltárásokból ismerjük. Jelenleg az Al-Omarija iszlám iskola áll az egykori Antonia-erőd keleti felének a helyén. Az épület az utca felől, mint a Via Dolorosa I. stációja van megjelölve, belső udvara tanítási idők kívül nyitva áll a zarándokok számára.
Egyes vélekedések kétségbe vonják, hogy valóban ezen a helyszínen ítélkezett volna Pilátus. A félreértést az okozza, hogy az Antonia erődöt is Nagy Heródes építtette, ezért egykori források úgy említik, hogy "Heródes palotájában" rendezkedett be a római helytartó. Valójában Heródes egyik palotája a dinasztia birtokában marad, és Jézus idejében Nagy Heródes fia, Heródes Antipász lakja jeruzsálemi tartózkodása idején; míg Nagy Heródes másik palotája, az Antonia erőd Pilátus rendelkezésére áll. Krisztust ugyanazon a napon mindkét helyen kihallgatják, egyértelmű tehát, hogy Pilátus nem abban a "Heródes palotájában" ítélkezett, ahol Heródes Antipász is tartózkodott. (Heródes palotáját, azaz Heródes Antipász tartózkodási helyét a nagyheti bejegyzésünkben mutatjuk be.)
Az Antonia erődben korbácsolják meg Krisztust. Az Evangéliumok nem részletezik, hogy hány korbácsütésre ítélték, az Egyház emlékezete azonban úgy őrizte meg, hogy 41 ütést mérnek rá a korbáccsal. Az etióp és a kopt olvasó (imafüzér) éppen ezért 41 szemből áll. Jézust a korbácsolás után bíbor köpenybe öltöztetik, megkoronázzák a töviskoszorúval, nádat adnak a kezébe és gúnyolódnak vele.
+ + +
II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet
Itt van már a kereszt fája,
hurcolnod kell Golgotára.
Uram, én meg puhán, restül,
vonakodom a kereszttül.
Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, melynek héber neve Golgota. (Jn 19,17)
Jézus az Antónia erődből indul a Golgotára, és ott veszi vállára a keresztjét. A II. stáció helyszíne tehát azonos az I. stációéval, amennyiben a történelmi hűséget követjük. A Via Dolorosa-zarándokútvonalon azonban három római katolikus kegytemplom együttese alkotja a II. stációt, melyek az Antonia erődben történteknek más-más epizódjait idézik meg:
a Megostorozás Temploma, a ferences rend gondozásában;
a Sion Nővérei apácarend gondozásában;
és a Gúnyolódás és Keresztfelvétel Temploma, a ferences rend gondozásában.
A három templom egymás mellett, többé-kevésbé az Antonia erőd egykori területén helyezkedik el. A Keresztfelvétel Temploma helyén egykor bizánci templom állt, míg a másik két templom előzményei a keresztes korszakig nyúlnak vissza. Mindhárom templom a XIX-XX. században nyerte el jelenlegi formáját, és ekkortól funkcionál ismételten templomként.
+ + +
Utcarészlet a II. stációnál
II. és III. stáció között: Krisztus börtöne
Utcarészlet a II. stációnál
A Via Dolorosa ezen szakaszának jellegzetes látványossága az Ecce Homo Árkád, mely a eredetileg egy hármas osztatú boltíves kapuzat volt a keresztes korszakból, időközben azonban úgy építették be az utcát, hogy csak a képen látható ívrészlet maradt szabadon.
+ + +
Krisztus börtöne, bár szorosan kapcsolódik Krisztus keresztútjához, hivatalosan mégsem része a 14 stációnak. A Via Dolorosa mai beosztását követve, helyileg a II. és III. stáció között található, valójában azonban az I. stációnak a része. Ugyanis az egykori Antonia erőd keleti felében jelenleg az Al-Omarija iskola áll, míg a nyugati felében a Praitorion Görög Ortodox Monostor helyezkedik el. A jelenlegi kolostorépület alatt található az eredeti pincebörtön, a kegyhelyet a monostor szerzetesei gondozzák.
Miután Jézust halára ítélték, megkorbácsolták és tövissel megkoronázták, Pilátus börtönében kőkalodába zárják, amíg a keresztrefeszítést előkészítik. Ugyanebben a börtönben tartják fogva Diszmászt, a jobb oldali latort és Gesztászt a bal oldali latort, valamint ugyanitt rabosokodott Barabás is, amíg szabadon nem engedték.
+ + +
III. stáció: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Botlik, roskad szegény tested,
nem bírja a nagy keresztet.
Földre sújtód, jaj! én voltam,
ki oly sokszor elbotoltam.
Jézus eleséséről nem írnak az Evangéliumok, és az apostoli hagyomány sem őrzött meg erre utaló történetet. A XV. században válik népszerű témává "Jézus hét elesése", melynek a próféciaként is értelmezhető ószövetségi bölcsesség képezte alapját: "Mert essen el bár hétszer az igaz, mégis felkel, a gonoszok ellenben elbuknak a bajban." (Péld 24,16). Ekkor azonban az elesést még nem szó szerint értelmezik, hanem általában véve Jézus megaláztatásait és megpróbáltatásait értik alatta. Értelmezésenként azonban eltérő lehet, hogy a teljes szenvedéstörténetnek konkrétan melyik hét eseményét emelik ki ily módon.
Csak valamivel később, a keresztúti ájtatosságok egységesítése kapcsán kezdik el szó szerint értelmezni az elesést, ezzel párhuzamosan a hét elesés száma le is csökken háromra. Kétségtelen, hogy Jézus háromszori elesésének megvan a sajátos lelkiségi üzenete, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ez a gondolat csak egy igen késői fejlemény a római katolikus lelkiségben.
A III. stáció, Jézus első elesésének emlékhelye, egy valamikori török fürdőépületben kialakított kápolna, melyet lengyelországi örmény katolikus hívek alapítottak a XIX. században; a köznyelv ezért néha Lengyel kápolnának, néha Örmény kápolnának nevezi.
+ + +
IV. stáció: Jézus szent anyjával találkozik
Ó, jaj, látod jönni szembe
Édesanyád, gyötrelembe.
Ó, csak és is véle járnék
Krisztus után, mint az árnyék.
Jézus Krisztus és édesanyja, az Istenszülő Mária találkozását sem említik az Evangéliumok, de arról beszámolnak, hogy Szűz Mária ott állt a kereszt alatt Szent János apostollal. Mária minden bizonnyal kétségbeesetten végig követte Jézust az utolsó útján, attól kezdve, hogy az apostolok megvitték neki Getszemáni-kerti elfogatásának hírét. Az is könnyen elképzelhető, hogy útban a Golgota felé, volt alkalma közelebb férkőzni Jézushoz, szólhattak egymáshoz, talán még meg is érinthette Őt.
Oka van annak, hogy akkor miért nem írnak mégsem erről az evangelisták, és miért nem hagyományozták ránk ennek a történetét az apostolok. Mindig megrázó és érzelmileg felkavaró élmény, ha arról hallunk, hogy egy anya tehetetlenül látja szenvedni gyermekét. Az Evangéliumok azonban nem az egyéni sorosok és szenvedések tragédiáját akarják elénk tárni, hanem éppen ellenkezőleg: ezeken túlmutatva, az események végső értelmére, az egyetemes üdvtörténet lényegére akarnak rávilágítani. Mária keresztúti történetének nem az a fő teológiai és spirituális mondanivalója, hogy mennyire szenvedett ő maga is a Fia szenvedései láttán. Hanem az, hogy a Golgotán állva szemtanúja volt Jézus Krisztus megdicsőülésének a kereszten; a kenetvivő asszonyok egyikeként pedig látván az üres sírt, tanúja lett a feltámadásának is.
A későbbi korokban azonban a nyugati egyházban egyre általánosabbá vált a hit emocionális jellegű megközelítése. Különösen igaz ez a barokk korban a római katolikus egyházra, amikor a teljes emocionális azonosulás, a felfokozott érzelmi beleélés kifejezetten hangsúlyos eleme lett a hívek lelki életének. Ebben a korban alakul ki a keresztúti ájtatosság végleges formája, a IV. stáció megjelenítése pedig ennek az emocionális elvárásnak maradéktalanul eleget is tesz.
A IV. stáció, a Fájdalmas Miasszonyunk Temploma, jelenleg az örmény katolikus egyház gondozásában van. A templom helyén valamikor egy bizánci templom állt, padlómozaikjának egy részlete ma is megtekinthető Krisztus és Mária szobra előtt.
A XIX. században épült templom csak néhány éve lett a IV. stáció emlékhelye, a korábbi kisebb kápolna (alsó képünkön) már nem tölt be szakrális funkciót.
+ + +
Utcarészlet a IV. és V. stáció között
+ + +
Utcarészlet a IV. és V. stáció között
+ + +
V. stáció: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet vinni
Vinni terhed, segítségül,
itt van Simon Cirenébül.
Bárcsak én is, bűnös lélek,
keresztemmel követnélek!
"Kényszerítettek egy arra menőt, cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki éppen a mezőről jött, hogy vigye a keresztet." (Mk 15,21)
Küréné - latinosan: Cirene - egy görög kolónia volt a Földközi-tenger partján, a mai Líbia területén. A városban egy jelentősebb zsidó közösség is élt, közülük való volt Simon, aki az ünnepekre jött fel Jeruzsálembe. A katonák, bár mint egy éppen arra járó embert választják ki, de valószínűleg mégsem teljesen véletlenül járt arra Simon, hanem Jézust akarta látni. Fiai ugyanis Jézus követői voltak, Rúfusz (Róm 16,13) egyike volt a Krisztus által kiválasztott hetvenkettő tanítványnak (Lk 10,1), később a göröghoni Théba püspöke; Sándor, azaz Alkeszandrosz pedig Krisztus követőjeként Karthágóban szenved később vértanúságot.
Kürénéi Simon úgy segít Jézusnak, hogy átveszi tőle a keresztet (Lk 23,26), vagyis nem ketten együtt hordozzák. Az esetről Máté, Márk és Lukács is beszámol, azonban egyikük sem adja meg, hogy ez pontosan hol történt. Mint ahogy az sem teljesen egyértelmű, hogy meddig hordozza Krisztus helyett Simon a keresztet, bár a szöveg könnyen azt sugallja - ami egyébiránt logikus is lenne - hogy végig, egészen a Golgotáig.
A jelenlegi kegytemplomot a XIX. században építik meg a ferencesek. A keresztesek korából származó elképzelés szerint a "Szegény ember háza" állott volna ezen a helyen, aki azonos lenne a koldus Lázárral, Jézus példabeszédéből. Ennek az elképzelésnek természetesen nincsen valóságalapja, ezért is szentelték később inkább egy valóságos személynek a helyszínt. A stációba befalazták a Szent Kéz kövét, amelynél a legenda szerint Jézus megtámaszkodott pár pillanatra.
+ + +
Utcarészlet az V. és VI. stáció között
+ + +
Utcarészlet az V. és VI. stáció között
+ + +
VI. stáció: Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Jámbor asszony siet hozzád,
kendőjével törli orcád.
Vajon hát én, kőszívemmel,
mennyi könnyet töröltem fel?
A történet szerint Jézus a Golgotára menet találkozik Veronikával, aki kendőt nyújt neki, amivel a vért és a verítéket letörli az arcáról. Ez a szeretetteljes gesztus valamennyit enyhít a szenvedésein. A kendőn ezután kirajzolódik Krisztus véres arca. A hagyomány Veronikát azonosítja azzal a vérfolyásos asszonnyal, aki az Evangéliumok tanúsága szerint Krisztus ruháját érintve meggyógyul betegségéből. Veronika kendőjének történetét viszont nem említik az Evangéliumok, és a szóbeli hagyomány sem vezethető vissza az apostolokig.
Veronika és Jézus találkozásának a története legelőször csak a XI. században bukkan fel, és a későbbiekben is kizárólag a római katolikus egyházban válik közismertté. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Veronika-legenda az edesszai Mandylion történetének egy sajátos változata lenne. Ezt cáfolni látszik az a tény, hogy a nyugati egyházban párhuzamosan él egymás mellett a két hagyomány. Másfelől viszont az is igaz, hogy a XI. század előtt semmilyen más, ismert előzménye nincsen a Veronika-legendának, hacsak a Mandyliont nem tekintjük annak. (Az edesszai Mandylion és Veronika kendőjének viszonyáról egy másik bejegyzésben írunk részletesen.)
Annak ellenére, hogy két, egymástól teljesen független hagyományról van szó, a két különböző kendőt - melyek még ikonográfiájukban is jelentősen eltérnek egymástól - gyakran tévesztik össze. Bármennyire is meghökkentő, de még itt, a Via Dolorosa VI. stációján, a Szent Arc és Szent Veronika kápolnában sem Veronika kendőjét látjuk Jézus töviskoszorús, véres, meggyötört arcával (lásd az alsó képet), hanem az edesszai Mandylion ikonját, Krisztus arany fénnyel sugárzó, megdicsőült arcával, feje körül glóriával (felső kép).
A kegyhely egy XII. századi kolostor romjaira épült a XIX. században. Jelenleg a Jézus kishúgai római katolikus apácarend gondozza, a zarándokok előtt nem áll mindig nyitva.
+ + +
Utcarészlet a VI. és VII. stáció között
+ + +
Utcarészlet a VI. és VII. stáció között
+ + +
VII. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel
Földre roskadsz másodízben,
értem tűrő kegyes Isten.
Hát én hányszor tántorultam?
Bűneimbe visszahulltam!
Jézus második elesésének stációja nem csak emlékhelyként jelképes, hanem maga az elesés is jelképesen értendő, ahogy azt korábban már tárgyaltuk. Minden valószínűséggel ezen a szakaszon Simon hordozta Jézus keresztjét. Mindössze 400 méterre vagyunk attól a helytől, ahonnan Jézus elindult vállán a kereszttel, viszont ez már a város széle volt akkoriban, Simonnal tehát már előbb találkoztak. Az is valószínűsíthető, hogy a katonák nem csak néhány métert vitették Simonnal a keresztet, hanem mindenképpen egy hosszabb távon, ha nem éppen legvégig. A római katonák nem Jézussal akartak kíméletesek lenni, és nem is Simont akarták ily módon megfenyíteni. Egyszerűen csak fel akarták gyorsítani az események menetét, ezért cipeltették az egészséges Simonnal a keresztet, nem az elgyötört, erőtlen testű Jézussal. Szerettek volna minél előbb túl lenni az egészen, és nyugalmasabban eltölteni az idejüket, nem pedig kivégzéssel és tömegoszlatással foglalatoskodni.
A mai ferences kápolna a XIX. században épült. A XIV-XVI. századokban ezen a helyen volt a Via Dolorosa akkori VIII. stációja, mely egyben az utolsó stáció volt, és már a Golgotán történt eseményeket idézte meg.
+ + +
Utcarészlet a VII. stációnál
+ + +
Utcarészlet a VII. stációnál
+ + +
VIII. stáció: Jézus szól a jeruzsálemi síró asszonyokhoz
Sírva jöttek ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe.
Jaj, rám is áll, ami rátok:
"Magatokat sirassátok!"
Nagy tömeg követte, köztük asszonyok is, akik siránkoztak és jajgattak miatta. Jézus ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: "Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. Jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: boldogok a magtalanok és az asszonyok, akik nem szültek és nem szoptattak! Akkor majd azt kiáltják a hegyeknek: szakadjatok ránk! És a domboknak: takarjatok el! Ha így tesznek a zöldellő fával, mi lesz a sorsa az elszáradtnak?" (Lk 23,27-31)
Az Evangéliumban olvasunk arról, ahogyan Jézus az asszonyoknak prédikál, azonban ennek a pontos helyszínét sem lehet pontosan beazonosítani. Mindössze annyit tudunk, hogy ez már a Simonnal való találkozás után történt, és az is biztos, hogy menet közben beszélt, nem hagyták a katonák őt megállni beszédet tartani. Krisztus Ózeást idézi (Óz 10,8), aki az istentelenek bukásáról prófétál.
A VIII. stációhoz nem tartozik kegytemplom vagy kegykápolna. Csak a nyílt utcán jelölik meg a helyet, ahol egy görög feliratú (Ις Χς ΝΙΚΑ - "Jézus Krisztus győzedelmeskedik") kőbe faragott kereszt található. Ez a kereszt a Szent Kharalamposz Görög Ortodox Monostor falába van építve, maga a monostor azonban nem a VIII. stációnak van szentelve.
+ + +
Utcarészlet a VIII. és IX. stáció között
+ + +
IX. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel
A keresztnek szörnyű terhe
harmadszor is földre ver le.
Ested adjon szent kegyelmet,
hogy a bűnből talpra keljek.
Jézus harmadik elesésének jelképes stációját a Szent Antal Kopt Ortodox Monostor bejáratánál jelölték meg, maga a monostor azonban nem a stációnak van szentelve. Az épület már a Szent Sír Bazilika épületkomplexumához tartozik.
+ + +
X-XIV. stációk: a Szent Sír Bazilika
+ + +
X-XIV. stációk: a Szent Sír Bazilika
A Via Dolorosa utolsó négy stációja a Szent Sír Bazilikában található. Az egykori szabadtéri helyszíneket ma a Bazilika jellegzetes kettős kupolás épülete foglalja magába. Az alábbi rajzokon jól kivehetőek az egykori és a mai viszonyok, valamint a Kálvária-szikla és a Sírkamra egymáshoz viszonyított helyzete. (A képekre klikkelve azok nagyobb méreteben is megjelennek, és a magyarázatok olvashatóvá válnak.) Az első metszeti képen a sötétszürke szín jelzi az eredeti sziklát, mely ma is látható, a világosszürke szín pedig a már elbontott egykori kőzetet jelöli; bal oldalon a beépített sírkamra, jobb oldalon a Golgota.
X. stáció: Jézust megfosztják ruháitól
Megcsúfoltak ruha nélkül,
borzad szájad vad epétül,
tisztes mérték, szent szemérem,
mindig, mindig maradj vélem!
Ahogy keresztre feszítéskor szokás volt, Jézust is megfosztották a ruháitól, amit a katonák kisorsoltak maguk között. Ez ugyanazon a helyen történt, ahol meg is feszítették.
+ + +
XI. stáció: Jézust keresztre szegezik
Édes Jézus drága testét
véres fára fölszegezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
szent keresztfa téged áldunk.
Latin Kálváriának nevezik azt a kápolnát a Szent Sír Bazilikában, amely Krisztus keresztre szegezését idézi meg. Ez közvetlen szomszédságában, mindössze néhány méterre van attól a helytől, ahol a Kálvária szikláján a keresztet fölállították.
+ + +
XII. stáció: Jézus meghal a kereszten
Megváltásunk már betelve:
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek kegyelméből!
Ki szakaszt el szerelmétől?
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség támadt az egész földön. Kilenc óra tájban Jézus hangosan fölkiáltott: "Éli, Éli, lámmá szábáktáni?" vagyis: "én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engem?" Ennek hallatára néhány ott álló megjegyezte: "Illést hívja." Egyikük mindjárt odafutott és ecetbe mártott szivacsot nádra tűzve, inni adott neki. A többiek pedig hozzáfűzték: "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa." Erre Jézus ismét hangosan fölkiáltott és kilehelte a lelkét. (Mt 27,45-50)
Az a hely, ahol fölállították Krisztus, keresztjét a Golgotán, ma a Görög Kálvária Kápolnában található a Szent Sír Bazilikán belül, a Latin Kálvária közvetlen szomszédságában. A helyet az első évtizedekben, ha félig-meddig titokban is, de látogatni tudták a keresztények. Majd Kr. u. 135-ben, hogy ezt megakadályozzák, Vénusz-szentélyt építenek rá a rómaiak, amit Kr. 325-ben, a Szent Sír Bazilika építésekor bontanak el. A kápolna oltára alatt, illetve annak a két oldalán, láthatóak a Kálvária-domb eredeti sziklatömbjének részletei.
Krisztus halálának körülményeiről, pontos időpontjáról, a Nap elsötétüléséről és a Hold vérvörössé válásáról, a már többször hivatkozott nagyheti bejegyzésünkben írunk részletesen.
+ + +
XIII. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas anyja ölébe fektetik
Keresztfádról már levesznek,
Szent Szűz szívén pihen tested.
Bár pihennél mindig nálam,
tiszta szívem templomában.
Arimateai József, aki a zsidóktól való félelmében csak titokban volt Jézus tanítványa, kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Mire az elment és levette a testet. Odajött Nikodémus is. (Jn 19,38-39)
A keresztről való levétel helye értelemszerűen ugyanaz a hely, ahol a kereszt is állt. Ennek állít emléket a Fájdalmas Szűzanya Kápolna, mely tulajdonképpen egyetlen kis oltár, a Görög Kálvária és a Latin Kálvária között. Arról nem írnak az Evangéliumok, hogy Mária magához ölelte volna Jézus halott testét, de cseppet sem vitatható, hogy ez megtörtént. A Szentírás azokat a szereplőket emelik ki, akik jelenléte nem volt magától értetődő, és elsősorban azokról a történésekről számol be, melyek eltértek a dolgok megszokott menetétől.
+ + +
XIV. stáció: Jézus holttestét a sírba helyezik
Már a szent test sírba téve
újon metszett szirt ölébe.
Onnan kél fel harmadnapra,
halált, pokolt letiporja.
Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. (Jn 19,40) Készület napja volt és már égtek a szombati fények. Vele mentek a Galileából jött asszonyok is, hogy lássák a sírt, s hogy hogyan temetik el testét. (Lk 23, 54-55) Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig új sírbolt, amelybe még senkit sem temettek. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda helyezték Jézust. (Jn 19,41-42)
A Megkenetés Köve, amelyen Krisztus testét előkészítették a sírba helyezésre, a Kálvária és a Szent Sír között helyezkedik el. A Bazilika főbejáratához ez a helyszín és ez az ereklye esik a legközelebb, ezzel találkoznak legelőször az ide érkező zarándokok.
A sír eredetileg a domboldalba, egy sziklába vájt kamraszerű helység volt. Krisztus feltámadása után, a kereszténység legelső évtizedekben a Szent Sír kegykápolnaként funkcionált. Ekkoriban, az általános üldöztetés ellenére is, az istentiszteleteket viszonylag akadálytalanul megtarthatta itt az Egyház. A római hatóságok ugyanis a kegyeleti szertartásokkal szemben toleránsabbak voltak, még a máskülönben üldözött vallások és kultuszok esetében is. Azonban Kr. u. 135-ben a terepet feltöltik, és Jupiternek állítanak szentélyt a Szent Sír fölé, úgy, hogy azt ne is lehessen megközelíteni. Kr. u. 325-ben, a Bazilika építésekor nem csak az utólagos feltöltést, de magát az eredeti domboldalt is elbontják. Csak konkrétan magát a sírkamrát hagyják meg és kívülről körbefalazzák, ekkor kapja meg a jellegzetes kápolna-formáját.
Az úgynevezett Aedicula, a Szent Sír kápolnaépülete, egy kettős osztatú helyiség, mely egy külső előtérre, és magára a belső sírkamrára tagolódik, melyben a holttest számára kialakított fekhely található. A külső és belső kamra közti átjárót zárták el a nagy kővel, amire az Evangéliumok hivatkoznak. A belső kamra maga a Szent Sír Kápolna, míg a külső kamra az Angyal Kápolnája, mert ez volt az a helység, ahol az angyal hírül adta Jézus Krisztus feltámadását a kenetvivő asszonyoknak.
+ + +
Jézus Krisztus szenvedésének útján
Az alábbi térképen bemutatjuk Jézus Krisztus szenvedéstörténetének helyszíneit, abban a sorrendben, ahogyan Ő maga is végigjárta, a Nagycsütörtökről Nagypéntekre virradó éjszakán, illetve Nagypénteken napközben. Bár Jézust többször is átvezetik az akkori városon, de a távolságok nem nagyok. A leghosszabb távolság is valamivel kevesebb, mint másfél kilométer - ez nagyjából 20-25 perc gyalog - összesen pedig mindössze öt kilométer az, amit Jézus hat szakaszban kénytelen megtenni.
Szent Fia halála és feltámadása után az Istenszülő Mária naponta végigjárta ezt az utat, és ha nem is naponta, de rendszeresen végigjárták a jeruzsálemi keresztények is. A keresztényüldözések korában ezek a zarándokutak a magánájtatosság részét képezték, magát a Szent Sírt leszámítva, csoportos istentiszteletre ritkán volt lehetőség. Az üldöztetések megszűnésével ezeken a helyszíneken kegytemplomok épülnek, és már messze földről is egyre nagyobb számban érkeztek a zarándokcsoportok.
1. GETSZEMÁNI KERT
- Jézus vérrel verítékezik
- Júdás elárulja egy csókkal
- elfogják a fegyveresek
- Agónia Bazilikája - római katolikus kegytemplom - bizánci előzmények, az "agónia sziklája" eredeti helyszín
2. ANNÁS PALOTÁJA
- Jézust börtönbe vetik
- Péter háromszor tagadja meg Őt
- Szent Péter Kakaskukorékoláskor Templom - római katolikus kegytemplom - bizánci előzmények, a pincebörtön eredeti helyszín
3. KAJAFÁS PALOTÁJA
- a Szanhedrin elítéli Jézust
- Sion-hegyi Szent Megváltó Monostor - örmény ortodox kolostor - bizánci előzmények
4. PILÁTUS PALOTÁJA
- Pilátus kihallgatja Jézust
5. HERÓDES PALOTÁJA
- Heródes kihallgatja Jézust
- gúnyolódnak Jézussal
- a bizánci korban kolostor, jelenleg romkert és múzeum
6. PILÁTUS PALOTÁJA
- Pilátus ismét kihallgatja Jézust
- megkorbácsolják
- tövissel megkoronázzák
- gúnyolódnak vele és bántalmazzák
- Pilátus jóváhagyja a nép halálos ítéletét (I. stáció)
- a kivégzésig kalodába zárják Pilátus börtönében
- Krisztus keresztjével a vállán elindul a Golgotára (II. stáció)
- Praiterion Monostor és Kegykápolna - görög ortodox kegyhely - bizánci előzmények, a pincebörtön eredeti helyszín
- Ecce Homo Bazilika - római katolikus kegytemplom - keresztes előzmények
- Megostorozás Temploma - római katolikus kegytemplom - keresztes előzmények
- Gúnyolódás és Keresztfelvétel Temploma - római katolikus kegytemplom - bizánci előzmények
VIA DOLOROSA
- V. stáció: cirenei Simon átveszi Jézus keresztjét (lásd fentebb)
- VIII. stáció: Jézus a jeruzsálemi asszonyoknak prédikál (lásd fentebb)
7. GOLGOTA
- Jézust megfosztják ruháitól (X. stáció)
- keresztre szegelik (XI. stáció)
- meghal a kereszten (XII. stáció)
- levéve a keresztről édesanyja átöleli (XIII. stáció)
Szent Sír Bazilika - eredeti helyszínek:
- Latin Kálvária Kápolna - római katolikus gondozásban
- Görög Kálvária Kápolna - görög ortodox gondozásban
- Fájdalmas Szűzanya Kápolna - római katolikus gondozásban
8. SZENT SÍR
- Jézus Krisztust eltemetik (XIV. stáció)
Szent Sír Bazilika - eredeti helyszínek:
- Megkenetés Köve - görög, örmény, kopt, szír és etióp ortodox, valamint római katolikus közös gondozásban
- Az Angyal Kápolnája - görög, örmény, kopt, szír és etióp ortodox, valamint római katolikus közös gondozásban
- Szent Sír Kápolna - görög, örmény, kopt, szír és etióp ortodox, valamint római katolikus közös gondozásban
+ + +
Katolikus keresztúti ájtatosság, a stációknál idézett népénekkel:
