"Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, kiket az apostolok körében nagyra becsülnek!" (Róm 16,7)

"Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, kiket az apostolok körében nagyra becsülnek!" (Róm 16,7)
Jelen blogot Szent Andronikosz és Szent Junia apostolok tiszteletének szenteljük. A blog főbb témája az apostolok hagyománya, a vértanúk áldozata, az aszkéták misztikája és az egyházatyák tanítása; a patrisztika, az ókeresztény kor és az egyetemes zsinatok kora; valamint a keleti kereszténység kétezer éve, átszellemült szakrális művészete, élő szimbolikája és mély lelkisége.
+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

2015/06/26

Vértanúk ikonjai

Ebben a bejegyzésben kizárólag vértanú szentek ikonjai szerepelnek. A bejegyzés tartalmát folyamatosan töltjük fel. A tartalom frissítésével egyidőben a bejegyzés dátumát is az aznapira korrigáljuk, így a tartalom bővülése figyelemmel kísérhető. Az ikonok fordított kronológiai sorrendet követnek, a bejegyzés elején az újabb korok szentjei, az alján pedig a régebbi korok mártírjai szerepelnek. Az időszakot jelölő "tól-ig" dátumoknál a befejező évszám képezi a besorolás alapját. (A feltöltés sorrendje esetleges, nem a kronológiai sorrendet követi.) 

Kr. u. 2015. A 30 etióp vértanú, az Iszlám Állam fegyveresei Líbiában végezték ki őket, főbelövéssel.

Kr. u. 2015. A 21 kopt vértanú. Az Iszlám Állam fegyveresei késsel fejezték le őket.
A mártírok egyike eredetileg muszlim volt, aki vállalta a vértanúságot Krisztusért.

Kr. u. 1917-1991. A bolsevik diktatúra orosz vértanúi és hitvallói.
 Alul középen a cári család.

Kr. u. 1941-1945. A jaszenováci vértanúk. A Független Horvát Állam legnagyobb koncentrációs táborában
több mint 800 ezer ortodox hívőt öltek meg, ebből több, mint 100 ezer volt a 14 év alatti gyermek.
Sokukat a Szávába fojtották, másokat válogatott módon kínoztak halálra. 

Kr. u. 1943. Szent Vukasin, az egyik jaszenováci vértanú.
Megvakították és végtagjait élve levágták, mert nem tért át a katolikus hitre.

Kr. u. 1941. A zsitomiszlicsi vértanúk. Horvát fasiszta fegyveresek hét szerzetest,
majd pár napra rá több mint háromezer szerb ortodox világi hívőt mészároltak le
Zsitomiszlicsben (a mai medjugorjei kegyhely tőszomszédságában).

Kr. u. 1937. Kazáni Szent Kirill vértanúsága,
akit a szovjet diktatúra ölt meg társaival együtt.

Kr. u. 1918-1922. Kisázsia görög vértanúi. Ebben az időszakban
több százezer görög ortodox hívőt mészároltak le részben a szétesőben lévő
Oszmán Birodalom, részben a formálódó Török Köztársaság fegyveresei.

Kr. u. 1915. Ehhez az évszámhoz kötik az örmény népirtás másfél millió vértanúját, akiket az idei évben
hivatalosan is szentté nyilvánított az örmény egyház. A népirtás valójában 1894. és 1918. között több
hullámban történt, részben az Oszmán Birodalom fegyveresei, részben pedig a későbbi Török
Köztársaság  alapját képező ifjútörök mozgalom részéről.

Kr. u. 1900. A kínai boxerlázadás 222 pekingi vértanúja.

Kr. u. 1822. Az 1241 naousai görög vértanú,
akiket az Oszmán Birodalom fegyveresei öltek meg.

Kr. u. 1790. Adzsaria vértanúi. A grúz város teljes lakosságát
lemészárolták az oszmán hódítók.
Ünnepnapjuk május 29.

Kr. u. 1274. Az Athosz hegy vértanúi.
A lyoni "uniós" zsinat döntéseit a szerzetes atyák nem fogadták el. 
Ezért bosszúból római katolikus "latin" fegyveresek
(a bizánci császár és az akkori eretnek pátriárka hallgatólagos beleegyezésével)
hadjáratot indítottak az Athosz hegyi kolostorok ellen. A kolostorokat kifosztották
és felégették, a szerzeteseket lemészárolták vagy rabszolgának adták el.
A lyoni unió végül nem valósult meg.
Ünnepnapjuk január 4.

Kr. u. 1227. A százezer tbiliszi vértanú.
A Hvárezmi Birodalom katonái mészárolták le őket.
Ünnepnapjuk október 31.



2015/06/21

Hészükhia és Eucharisztia

Az alábbi idézet egy kiemelés Vincent Andrew Rossi: Aszkézis - A házasság és szerzetesség közti híd című írásából (fordította: Utry Gergely). Az értekezés, ahogyan azt a címe is jelzi, alapvetően a házas-családos hívek világi életének és a szerzetesek világtól való elvonultságának viszonyát elemzi. Az alábbi kiemelt rövid részlet azonban önálló szövegként is lényegre törően tárja fel az ortodox lelkiség két pillérének, az Eucharisztiának és a Hészükhiának az egymáshoz való szoros viszonyát. 

(...)

A lelkiség két fajtája 

Az aszkézis és szerzetesség, illetve a külső és belső szerzetesség közti különbségtétel mellett egy további fogalmat kell bevezetnünk, hogy világosabbá tegyük, mit értünk világi aszkézisen, ez pedig a lelkiség. Három, gyakran összekevert és egymás helyett használt alapfogalom jelentését szeretné tisztázni a jelen esszé, amelyek a szerzetesség, az aszkézis és a lelkiség.

A lelkiség fogalmát köztudottan igen nehéz meghatározni. A másik két fogalomnál szélesebb és átfogóbb jelentése van, és, az ortodox értelmezés szerint, magába foglalja a Szent Atyák mentalitását, a Krisztusban való élet tapasztalatát, és az azon való elmélkedést. Ebben az értelemben elmondhatjuk John Zizioulas metropolitával együtt (Being and Communion), hogy a korai Egyház életétől fogva a lelkiségnek két alapvető típusa létezik a Szent Ortodox Hagyományban. Az egyiket nevezhetjük "eucharisztikus"-nak, mivel alapja az eucharisztikus közösség, annak tapasztalata és szabályai. A másik típust Zizoulas "szerzetesinek" hívja, bár én jobban szeretem a "hészükhasztikus"-t, mivel ez pontosabban megragadja azt a lelkiséget, amelyet az "eucharisztikus"-tól különböztetünk meg, és nem akarom azt a látszatot sem kelteni, hogy az eucharisztikus dimenziót valaha is el lehet választani a szerzetességtől (vagy akár a hészükhazmustól). (Emlékezzünk rá, hogy nem azért teszünk különbséget, hogy szétválasszunk, hanem hogy egyesítsünk.)

Mária, Isten Menyasszonya - az imádkozó Egyház
Jézus Krisztus - a Kifogyhatatlan Kehely, az Eucharisztia

Mind az eucharisztikus, mind a hészükhaszta lelkiségben alapvető fontosságú az aszkézis: az egyén a szenvedélyek ellen küzd, az erények megszerzésén fáradozik, és a kegyelmet keresi imádságban és az Istennel történő egyesülésben Krisztusban. A hészükhaszta lelkiséget nem csak a világról való lemondás és a szigorú aszkézis jellemzi, hanem sokkal inkább egy geron vagy sztarec (idősebb elöljáró) lelki tekintélyének történő alávetettség, amelybe beletartozik a szigorú engedelmesség és a gondolatok naponkénti feltárása, amelyet lehetetlen egy átlagos világi hívőnek gyakorolnia.

Az eucharisztikus lelkiséget ezzel szemben az eucharisztikus közösségben való aszketikus és szellemi részvétel jellemzi, amely által legyőzhetjük a philautia-t (önszeretetet) és annak halálos szülötteit, a falánkságot, kapzsiságot, hiúságot, stb. Végső értelemben azonban mindkét lelkiség csupán két módozata az Ortodox Egyház egyetlen lelkiségének, amely úton járva a Szent Lélek templomává válhatunk azáltal, hogy részesülünk Isten teremtetlen kegyelmében és megistenítő energiájában.

A világiak természetének legmegfelelőbb lelkiség az eucharisztikus. A lelkiségnek ebben a formájában Maga Jézus a mi "lelki atyánk" az eucharisztia és a papság révén, és az Egyház a lelki anyánk. A családunk a "cellánk". Ahogyan azt a szerzetesnek mondja elöljárója: "Maradj (vagy ülj) a celládban és a cellád majd mindenre megtanít", éppúgy szól nekünk is lelki anyánk, az Egyház tanítása: Maradj a családodban (ami kicsiben az Egyház) és a családod majd mindenre megtanít!

Az Egyház három alapkövetelménye - imádság, böjt és irgalmasság - a szentségi és liturgikus életritmussal együtt, teljes aszketikus szabályzatot nyújt, amely kimeríthetetlen és tökéletesen erőnkhöz (vagy gyengeségeinkhez) szabott. Az Egyház eucharisztikus lelkiségében nincs semmi lelki határ vagy megkötés, se a kegyelem hiánya, se zárt lelki ajtó.

Mindenek felett pedig nincs határküszöbe az életszentségnek a Szent Ortodoxia bibliai, eucharisztikus lelkiségében. Jézus Máté evangéliumában adott parancsa minden kereszténynek szól: "Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5: 48). A szerzetesség tulajdonképpen önmagában még nem jelenti valaminek a végét. A "szerzetesi ideál" nem maga a szerzetesség, hanem valami még nagyobb: a vértanúság.

Emlékezzünk, hogy a szerzetesség a vértanúság egy formájaként, "fehér" vértanúságként indult. A vértanúság pedig nem több és nem kevesebb, mint teljes önmegtagadás Krisztusért és a keresztért, a kegyelemnek ez az útja pedig nem korlátozódik a szerzetesekre, hanem minden keresztény számára nyitva áll. Az ortodox házassági szertartáson a menyasszony és vőlegény fejére tett koszorú többek között a vértanúság koszorúja is, jelezve, hogy mindkét házasulandó feladja a saját életét a másikért. 


A lélek három ellensége 

A nagy sztarec és szent Paiszij Velicskovszkij szerzetesi felnyírásra vonatkozó utasításai, kisebb módosítással, éppúgy érvényesek a házas és egyedülálló világi hívek számára is (l. Little Russian Philokalia, vol. 4, St. Herman of Alaska Press, 1994, 133, kk. o.) Három ellenségünk van - mondja Szent Paiszij -, melyek ellen minden nap harcolnunk kell: az első és legkegyetlenebb az ördög; a második a testünk; a harmadik a világ.

Az aszketikus küzdelem első foka a világ ellen folyik. A szerzetesektől eltérően mi nem hagyhatjuk el a házasságot, családot és vagyont. Nem mondunk le azokról. De lemondhatunk és le kell mondanunk az azokhoz való bűnös kötődésről; Szent Maximosz példája nyomán küzdhetünk azoknak a szenvedélyeknek a kiirtásáért, amelyek Isten helyett földi dolgokhoz kötnek bennünket.

Hágia Hészükhia - Jézus Krisztus, a Megváltó Szent Csendesség
az aszkézis és a belső csend ikonja

A láthatatlan küzdelem második harctere a test. A világiaknak, akárcsak a szerzeteseknek, tartózkodniuk kell a túl élvezetes ételektől és a mértéktelen ivástól. A böjt célja, hogy kiirtsuk a bűn iránti vágyat és számos bűnös hajlamot; az imádság alatti éberséggel a hanyagságnak akarunk véget vetni; és más szenvedélyeket is az Istenről való megemlékezéssel akarunk legyőzni, amelyet csak az áhítatos lélekkel elviselt szenvedés révén szerezhetünk meg (Szerzetes Szent Márk). A testünk azonban a barátunk is, mivel segítségével tudunk böjtölni, leborulni, alamizsnát adni, könnyeket hullatni. Ezért mondta Palamasz Szent Gergely a testünkkel való kapcsolatról: "egy igába fogva és elidegenülve egy könyörületes ellenséggel és hűtlen baráttal" (14. beszéd).

Harmadik ellenségünk maga az ördög, aki ellen a legnehezebb harcolnunk, mivel itt látható természet küzd a láthatatlannal. Ebben a harcban a fegyvertárunk Isten teljes vértezete, az igazságszeretet, a megigazulás, a béke evangéliuma, a hit, a türelem és az imádság (Ef 6,11-18), amelyet Krisztus és az Egyház parancsolatainak megtartásával nyerhetünk el, ha az erények igaz kincseinek megszerzésére törekszünk.

A világi aszkézis kulcsa tehát az, ha képességeinkhez mérten szüntelenül küzdünk, bízva Istenben és Menyasszonyában, az Egyházban, és nem önmagunkban. Más szóval, teljesen, fenntartások nélkül Krisztus követése mellett kell elköteleznünk magunkat. Mi más lehet ezen kívül egy szerzetes célja? A két hivatás közti különbség nem a célban, hanem az annak elérése érdekében alkalmazott módszerben van. Az Atya házában sok hely van - elegendő mind a családi otthonban, mind a szerzetesi cellákban élők számára.

 (Vincent Andrew Rossi írása teljes terjedelmében itt olvasható.)

2015/06/01

A Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus

A Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus egyike a Pentarchia patriarchátusainak, a Diptichonban egykoron az ötödik, ma a negyedik helyet foglalja el. A pátirárka hivatalosan a "Jeruzsálem Szent Városa, egész Palesztina, Szíria, a Jordán folyón túli területek, Galileai Kána és Szent Sion pátriárkája" címet viseli. A patriarchátus kánonjogi területe Izrael, Palesztina, Jordánia és elviekben az egész Arab-félsziget, gyakorlatilag erről a területről ma már csak Katar.

III. Theophilos jeruzsálemi görög ortodox pátriárka
A patriarchátus elnevezésében a görög elsősorban a rítusra utal, bár a felső klérus valóban görög etnikumú, és a hívek között is megtaláljuk az ősi szentföldi görög diaszpórák leszármazottait. A hívek túlnyomó többsége azonban jordániai vagy palesztin arab. A hívek lélekszámát tág határok között 150-500 ezerre becsülik.

A liturgikus nyelv a görög és az arab, diaszpórában esetenként az angol. Jeruzsálem első püspöke, Jakab, "az Úr testvére" állította össze a kereszténység legelső liturgiáját, az úgynevezett Jakab-liturgiát, mely az egykori jeruzsálemi rítusnak képezte az alapját. Önálló jeruzsálemi rítusról a VIII. századig beszélhetünk, ekkor vették át a patriarchátusban a görög, más néven bizánci rítust. Igaz, maga a Jakab-liturgia beépült a bizánci rítusba, és így évente két alkalommal az összes (diofizita) ortodox egyházban elvégzik a kereszténység legősibb liturgiáját.

A Jeruzsálemi Patriarchátus magába foglalja a Szentföldet. Ez a Kánaán, ahová elhívja az Úr Ábrahámot Ur városából, és ahol Melkizedek, Jeruzsálem királya és a fölséges Isten papja megáldja őt, a hagyomány szerint a Tábor-hegy egyik barlangjában.


A partiarchátus autonóm leányegyháza a Sinai-hegyi Szent Katalin monostor, annak a helyszíne, ahol az Úr megjelent Mózesnek.


Később Kánaánt az Ígéret Földjeként veszi birtokba az egyiptomi szolgaságból megszabadult zsidó nép. Itt alapít Dávid királyságot és itt épül fel Salamon idejében az ószövetségi Templom. Ebben a Templomban nevelkedik hároméves korától eljegyzéséig az Istenszülő Szűz Mária; itt ismeri fel Jézusban megváltóját az agg Simeon és ide jár fel Názáretből a Szent Család az előírt ünnepekre.

Itt áldozzák fel a zsidók minden évben a Pászka előtti pénteken az ünnepi bárányt. Így történt ez Nagypénteken is, pontosan azzal egy időben, amikor Krisztus is feláldozza magát érettünk a Kereszten.

A gyerekkori egyiptomi menekülést leszámítva a Szentföldön zajlik Jézus földi életének összes eseménye. A Krisztus életének eseményeihez köthető legfontosabb kegyhelyek a Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus kezelésében vannak. Ezek a következők:

az Örömhírvétel helyszíne Názáretben, 

a Születés Temploma Betlehemben
(az örmény egyházzal közös gondozásban), 

Jézus megkeresztelkedésének helyszíne a Jordánnál, 

a Kánai Csoda helyszíne, 

Jákob kútja, ahol Jézus a szamáriai asszonnyal beszélt, 

a Tábor-hegy, ahol színében átváltozott, és ahol Melkizedek barlangja is található,

Betániában a leprás Simon háza, ahol Lázár, Márta és Mária lakott, 

az Olajfák Hegyén annak a helyszíne, ahonnan indulva dicsőséggel bevonult Jeruzsálembe, 

a Feltámadás Bazilikája, mely magába foglalja a Golgotát és a Szent Sírt 
(az örmény, szír, kopt, etióp és a katolikus egyházakkal közös gondozásban), 

Kafarnaumban az a hely, ahol feltámadása után megjelent hét apostolának, 

és az Istenszülő sírja az Olajfák Hegyén, ahonnan feltámasztotta Őt Krisztus 
(az örmény egyházzal közös gondozásban).

Jeruzsálemben támad fel Krisztus dicsőségesen a halálból, innen megy fel a Mennybe, és ide küldi le apostolainak a Szentlelket. Itt alapítja meg Jakab, az Úr testvére az Egyház legelső püspökségét, mely ma már Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus néven egyike az autokefál ortodox egyházaknak.


Itt kezdődnek az első keresztényüldözések, eleinte még a zsidók, későbbiekben a rómaiak részéről. Kr. u. 70-ben római katonák feldúlják Jeruzsálemet és lerombolják az ószövetségi Templomot is. Ekkor a zsidókeresztények jelentős része is elmenekül. A jeruzsálemi püspökség bár megmarad, de szerepe lecsökken, Antiochia lesz a domináns központ a térségben.

A jeruzsálemi püspökség helyzete is a konstantitni fordulattal konszolidálódik. Ekkortól tárják fel folyamatosan a Szentföldön Jézus földi életének, halálának és feltámadt életének helyszíneit, és építenek ezeken a helyeken templomokat, szentélyeket, kolostorokat. Részben a folyamatosan érkező zarándokoknak is köszönhetően, a térség gazdaságilag is ismét magára talál. Jeruzsálem pozíciója is erősödik, és a Nikaiai Zsinaton felügyeletet kap - amolyan érsekségi státuszt - Palesztina többi püspöksége fölött, azonban ő maga még Antiochiának van alárendelve.

A Khalkedóni Zsinaton (451.) függetlenedik Antiochiától, ekkor lesz önálló (autokefál) patriarchátus, és ekkor kerül fel a Diptichon ötödik helyére.

Sem az efezusi, sem a khalkedóni egyházszakadás nem érintette igazából a Jeruzsálemi Patriarchátus területét, a hívek mind megmaradnak a (diofizita) ortodox egyház testében.

Azonban egy kisebb közösség, a jeruzsálemi örmény diaszpóra - az 506. évi örmény zsinatot követve - elutasítja a khakedóni dogmát, és a miafizita tanokat fogadja el. 638-ban, amikor a város iszlám uralom alá kerül, megalapítják a saját, örmény (miafizita) ortodox püspökségüket, mely később ugyancsak autokefál patriarchátusi rangot kap az örmény egyházszervezeten belül.

Jeruzsálem első iszlám időszakában (638-1099) a keresztények nem voltak akadályozva a vallásuk gyakorlásában.  Néhány kegyhely iszlám kézre került - például a Krisztus lábnyomát őrző Mennybemenetel Kápolna az Olajfák Hegyén - de a keresztények ezeket a későbbi századokban is látogathatták, mint ahogy ma is látogathatják. Más szempontból azonban, ebben az időszakban az egymást váltó dinasztiák időről-időre kiújuló háborúi alapvetően nehezítették a térség lakosságának az életét. Az iszlám terjedésével a kereszténység súlya összességében csökken, és az elkövetkező századokban az Arab-félszigetről szinte teljesen ki is szorul.


A római és a konstantinápolyi egyházak egyre elmélyülő konfliktusában a Jeruzsálemi Patriarchátus Konstantinápoly pártján áll. Így az 1054-es kölcsönös kiátkozást követően Jeruzsálem - Antiochiához és Alexandriához hasonlóan - Konstantinápollyal marad kommunióban és tanításbéli egységben.

1099-ben a keresztes hadak elfoglalják a Szentföld egy részét, magát Jeruzsálem városát is. Latin pátriárkát neveznek ki, bár esetében ez csak tiszteletbeli cím, valójában egy önállósággal nem rendelkező, a római pápának alárendelt érsekről van szó. Ez a tisztség a mai napig létezik a római katolikus egyházon belül.

A keresztesek átvéve a hatalmat a terület fölött, megalapítják a Jeruzsálemi Királyságot. Jeruzsálem 1187-ben ismét iszlám fennhatóság alá kerül, de maga a királyság csak 1291-ben szűnik meg véglegesen. (Érdekességként megjegyezzük, hogy a "jeruzsálem királya" cím nem szűnik meg a királysággal, sőt, ma már párhuzamosan négy európai uralkodói dinasztiában is öröklődik.)

A jeruzsálemi ortodox egyházra nézve ez a rövid római katolikus uralom rosszabb volt, mint az iszlám fennhatóság. A görög ortodox egyház által gondozott kegyhelyeket, templomokat kisajátították maguknak a keresztesek. A jeruzsálemi görög ortodox pátriárkát elűzik, a következő néhány pátriárka a konstantinápolyi száműzetésből pasztorálja a nyáját, majd csak az ismételt iszlám uralommal térhet vissza 1187-ben. 

A keresztesek elűzése után, a mamelukok irányítása alatt néhány békés évszázad következett. A zsidók és a keresztények másodrendű polgárként, de mégis egy garantált jogi státuszt birtokolva élhették életüket. A zarándoklatokat sem korlátozták. A XVI. századtól az oszmán török időszak még békésebben telt el, és a keresztények valamint a zsidók terhei is enyhültek. Ekkor alakult ki Jeruzsálem óvárosának a ma ismert szerkezete is, a négy elkülönülő - görög keresztény, örmény keresztény, zsidó és iszlám - városnegyed szerint.

A XIX. századtól jelennek meg egyre inkább a nyugati keresztény felekezetek is a térségben, ez a folyamat 1917-től, az angol fennhatóság kezdetétől fokozódik. Ugyancsak ebben az időszakban növekszik meg a zsidó bevándorlás is, mely jelentősen megváltoztatta a helyi lakosság etnikai és vallási összetételét a mai Izrael és Palesztina területén.

Napjainkban a Jeruzsálemi Patriarchátus ortodox keresztényei sincsenek könnyű helyzetben. Mivel a hívek túlnyomó hányada palesztin, ezért a helyi egyház az évtizedek óta tartó zsidó-arab konfliktus következményeit a palesztin oldalról megélve szenvedi el. Mint keresztények pedig, mind az iszlám, mind a zsidó szélsőségektől szenvednek el rendszeresen különböző atrocitásokat.

Maga az izraeli állam a zarándokturizmust nem akadályozza, sőt, annak kiépülését, biztonságos lebonyolítását bizonyos értelemben segíti is. 

Azonban a helyben lakó keresztények hitéletét folyamatosan gátolja. Adminisztratív eszközökkel korlátozza a hívek templomba jutását; falat épít egyes települések és a közeli templomok, kolostorok közé; a katonai ellenőrző pontokon nem engedik át a templomba igyekvő híveket vagy a híveihez siető papokat, szerzeteseket; irreálisan magas vízszámlát fizettet be templomokkal.

Áldjon meg téged Sionból az Úr, hogy jólétben lásd Jeruzsálemet minden napjain életednek, És lássad fiaidnak fiait: békesség Izraelnek! (Zsolt 127,5-6)

Részlet a Szent Jakab-liturgiából, 6 perc



A Jeruzsálemi Görög Ortodox Egyház néhány jelentősebb szentje:
  • István (+35 körül) diakónus, az Egyház első mártírja
  • Jakab (+45) apostol, Zebedeus fia, János evangelista testvére, elsőként halt meg Krisztusért a 12 apostol közül
  • Jakab (+62), "az Úr testvére", Szent József első házasságából származó fia, egyike a 72 tanítványnak, Jeruzsálem első püspöke
  • Kleopás, Szent József öccse, a zélóta Simon édesapja, az egyik emmauszi tanítvány, a 72 egyike
  • Simon (+107), "a zélóta", egyike a 72 tanítványnak, Jeruzsálem második püspöke, Krisztusért megfeszítették
  • Jeruzsálemi Narcisszusz (+216) püspök, a 195. évi helyi zsinaton elnököl, ahol először rögzítik, hogy a Húsvét napja mindig vasárnapra essék
  • Jeruzsálemi Alexander (+251) püspök, mártír, a jeruzsálemi könyvtár építője
  • Kozma és Damján (+287) arábiai származású ingyen gyógyító orvosok, vértanúk
  • Jeruzsálemi Cirill (+386) püspök, hitvalló, tanító, zsinati atya
  • Nagy Euthümiosz (+473) örmény származású remete, szerzetespap, később a Szentföldön telepedik le és a khalkedóni dogmát elfogadva az ortodox hitben hal meg
  • Jordáni Geraszimosz (+475) szigorú aszkéta, példamutató következetessége miatt sokan követték, akiknek remete-szabályzatot ír
  • Száva (+532) szerzetes, pap, a Mar Saba (Szent Száva) Monostor alapítója
  • Palesztinai Zoszima (+560) remete, aszkéta, lelkiségi tanító
  • Jordáni Teodor (+583) sivatagi aszkéta, csodatevő remete  
  • Gázai Doroteusz (+620) szerzetes, kolostoralapító, lelkiségi iró, tanító
  • Jeruzsálemi Szofroniusz (+638) püspök-pátriárka, a diotheletizmus következetes tanítója 
  • Dallamszerző Kozma (+794) püspök, dallamszerző, himnuszköltő
  • Teodor (+842) és Teofán (+845) testvérek, mindketten szerzetesek, az ikontisztelet hitvallói